LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 34. évfolyam (2008)
2008 / 1. szám - TANULMÁNY - BENKŐ KRISZTIÁN: Szinekdoché és önkívület : Apokalipszis-értelmezések Kemény Zsigmond A rajongók című regényében
10 Benkő Krisztián másolata: az emberi test a világmindenség tükörképe. A kozmikus ember egyaránt megjelenik ebben a felfogásban a világ kezdeteként, mint akit Isten saját képmására teremtett (Ter 1, 26), illetve az élet végső céljaként: így valósul meg a makrokozmosz és a mikrokozmosz, vagyis Isten és ember párhuzama. Ez a fajta célképzet a Bibliát záró Jelenések könyvében teljesedik ki, amely a földi élet minden szenvedéseiért kárpótlást nyújtó mennyei új Jeruzsálem elnyerését ígéri. Az apokalipszisnek ez az a sajátossága, amely lényegi összefüggésbe hozza a 19. századi történelmi elbeszélés szinekdochikus stílusával, egyúttal arra is rávilágít, hogy a célelvű történelmi narratíva a Jelenések profanizálása vagy vulgarizálása. „A szinekdoché mítosza a komédia álma - írja White Ranke kapcsán -, egy olyan világ előérzete, amelyben minden küzdelem, viszály és konfliktus feloldódik egy tökéletes harmónia felismerésében, olyan állapot elérésében, amelyben minden bűn, erkölcstelenség és ostobaság végül úgy tárulnak föl, mint a társadalmi rend létesítésének eszközei, ahová a darab végére eljutunk."13 Ebben a felfogásban - a Biblia tanításával ellentétben - a bűnök feloldódnak egy ideális társadalom földi paradicsomának elnyerésével, de a komédia alapszerkezete rokon az apokalipszis történetével: a végkifejletben elnyerik a „jók" jutalmukat és a „gonoszok" méltó büntetésüket. Ezeknek az értékkategóriáknak a definiálása persze meglehetősen esetleges. Az apokaliptikus képlet nemcsak a történelmi, de az irodalmi - vállaltan fiktív -szövegekben is jelen van, sőt „bármely irodalmat könnyen olvashatunk apokaliptikusként", ahogy Frank Kermode állítja The Sense of an Ending (1967) című könyvében, ugyanis „a klasszikus narratív szerkezet - fokozódó cselekmény > tetőpont (climax) > lezárás (denouement) - az apokalipszisre vezethető vissza. Kermode úgy érvel, hogy a narratív irodalom és az apokalipszis egyaránt a zárlat, a »befejezés érzése« iránti igényen alapul: amit az élet nem ad meg nekünk, azután képzeletünkben vágyódunk, az így létrehozott konstrukciók mind a »világi« irodalmat, mind az apokaliptikusnak nevezett vallásos írásokat magukban foglalják".14 A történelmi regény műfaja -jelen esetben A rajongók - az apokaliptikus végkifejlet iránti igény kielégítése mellett János Jelenéseinek ambivalens karakterét is magában foglalja: egyszerre számol be történelmi üldözésekről és a jövőről megfogalmazódó látomásokról.15 A 1850-es, 1860-as években, Magyarországon az apokaliptikus útkeresés a teljes irodalmi életet foglalkoztatta, ezért is erős hangsúlyt kap A rajongókban a különböző történeti korok - a regény témáját képező történelmi korszak, Kemény Zsigmond kora és a mindenkori olvasó látóköre közötti párbeszéd. A „katastroph" 13 I. m. 190. 14 Douglas ROBINSON: „Literature and Apocalyptic." In Stephen J. STEIN (ed.): The Encyclopedia of Apocalypticism. Vol. 3. Apocalypticism in the Modern Period and the Contemporary Age. Continuum, New York-London, 2003. 360. 15 Vö. Jean-Robert ARMOGATHE: „Interpretations of the Revelation of John: 1500-1800." In Bernard MCGINN: (ed.) The Encyclopedia of Apocalypticism. Vol. 2. Apocalypticism in Western History and Culture. Continuum, New York-London, 2003. 185-186.; Keménynél: HITES Sándor: „Prognózis és anakronizmus: a Zord idő mint politikai példázat." In JENEY Éva-SzEGEDY-MASZÁK Mihály (szerk.):Téveszmék bűvölete. Akadémiai, Budapest, 2004. 131-194.