LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 34. évfolyam (2008)
2008 / 1. szám - TANULMÁNY - BENKŐ KRISZTIÁN: Szinekdoché és önkívület : Apokalipszis-értelmezések Kemény Zsigmond A rajongók című regényében
Tanulmány Benkő Krisztián SZINEKDOCHÉ ÉS ÖNKÍVÜLET - Apokalipszis-értelmezések Kemény Zsigmond A rajongók című regényében*Előzetes megjegyzések Próza és líra hagyományos megkülönböztetése értelmében a költői műfajokkal szemben a regényeken, elbeszéléseken kevésbé kérhető számon a retorikus nyelvhasználat, amely szempont különösen termékenynek bizonyult a metaforáktól mentes nyelv pozitivista eszményét beteljesítő realista regény felértékelődésében. Korántsem ennyire egyértelmű azonban, hogy „a regényben a stílusnak sokkal kisebb súlya van, mint a lírában, és nem a metaforák játsszák benne a döntő szerepet, hanem az előfeltevést vagy következményt jelölő kötőelemek és a lélektani alanyra visszautaló névmások, illetve kihagyások, amelyeket a metonímia kiterjesztett értelmezésével is összefüggésbe lehet hozni". A 19. századi (történelmi) narratívák vizsgálata során Hayden White arra a megállapításra jutott, hogy e korszak szövegeinek értelmezésekor közelebb visz az igazsághoz a Kenneth Burkeféle „négy mestertrópus" rendszere, mint az ugyancsak nagy hatású jakobsoni metafora-metonímia ellentét. White érvelése szerint „a figuratív nyelv négypólusú vizsgálatának megvan az az előnye, hogy így ellenállunk a stílus alapvetően dualisztikus koncepciójának [...] nem kényszerülünk arra, mint Jakobson, hogy a 19. századi irodalom történetét felosszuk egy romantikus-költői-metaforikus, illetve egy realisztikus-prózai-metonimikus hagyományra. Mindkét hagyomány tekinthető úgy, mint egy olyan diskurzus elemei, amelyben a nyelv használatának összes tropológiai stratégiája jelen van, de a különböző íróknál és gondolkodóknál külön * A tanulmány teljes szövege a szerző Önkívület. Identitásalakzatok a magyar romantikában című könyvében lát napvilágot (Kalligram Kiadó, Pozsony, 2008). 1 SZECEOY-MASZÁK Mihály: Kemény Zsigmond. Szépirodalmi, Budapest, 1989. 49. 2 A négy „mestertrópus" kiemelése Burke könyvénél (Kenneth BURKE: A Grammar of Motives. University of California Press, Berkeley, CA, 1969) jóval régebbi hagyományra tekint vissza. Már Giambattista Vico (1668-1744) In sienza nuova című könyve is Itter Ramus 16. századi Rhetoricájának hagyományát folytatta (vö. Gianbattista VICO: The New Science. Trans. Thomas Goddard BERGIN & Max Harold FINCH. Cornell University Press, Ithaca, 1968. 129-131.).