LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 34. évfolyam (2008)
2008 / 1. szám - TANULMÁNY - BENKŐ KRISZTIÁN: Szinekdoché és önkívület : Apokalipszis-értelmezések Kemény Zsigmond A rajongók című regényében
Szinekdoché és önkívületi nyelvi reprezentációja (leírása) magában foglalja ugyanis a szinekdochét, hiszen olyan hierarchiára (fontossági sorrendre) épülő válogatás eredménye, amely egy reprezentált egész bemutatására szolgál. A szinekdoché ugyanakkor annak az alapvető tételnek is alaptrópusa, mely szerint „az irodalmi hagyomány emléke kitörölhetetlen, új művet csak régiekhez képest lehet készíteni", vagyis mind a kihagyás (detractio), mind az utalás (allusio), mind a közvetlen idézés a rész-egész viszony ismeretén alapul, mindez a szinekdoché befogadóra utaltságát is előtérbe állítja, hiszen a szerzői intertextusok, melyek mindig valamely nagyobb szövegösszefüggésre (egészre) utalnak, rész(let)ként történő felismerését az olvasó végzi el, mindez író és olvasó közös örökségét feltételezi.A Hayden White Metahistory című könyvében a négy mestertrópust olyan „mélystruktúra" részeinek tekinti, amely a különböző történetírói stílusok alapjául szolgál. A Nyugat diskurzusában olyan tropológiai szekvenciát feltételez (mely eredetileg a történelmi szövegeken alapult), aminek következtében időről időre változott az elbeszélés domináns trópusa. A szekvencia tételezése White-nál Vico és Foucault értelmezésére vezethető vissza, bár a trópusok sorrendjében véleménye eltér az övékétől. White-nál a metaforát és metonímiát követő szinekdoché a modernség sajátossága, mely végül a posztmodern iróniának adta át helyét, Vicónál viszont a szinekdoché a metonímia és metafora között helyezkedik el, Foucault archeológiai elméletében pedig a szinekdochétól haladunk a metafora vagy katakrészis felé az egymást követő korok episztemológiájában.10 Wilhelm von Humboldt történelembölcselete annak a „modern" korszaknak a része, melyben - White szerint - az általunk tárgyalt, rész-egész viszonyra épülő szókép vált meghatározóvá: Humboldtnál „a történelmi reprezentáció [...] szinekdochikus művelet, amelyben minden eseményt úgy fognak fel, mint ami az egésszel összefüggésben van, ahogy a mikrokozmosz a makrokozmosszal".11 A német filozófus szerint „a történelmi reprezentációnak vagy mimézisnek reprodukciónak kell lennie, de nem az események reprodukciójának a maguk egyediségében, hanem annak a formális koherenciának, amelyet az események teljes szerkezete alkot, ami, ha részletesen kidolgozzák, a »történelem filozófiáját« eredményezi".12 A mikrokozmosz-makrokozmosz szimbolikája és a szinekdoché közötti kapcsolat motiválttá teszi a szókép vallási kontextusba, A rajongók esetében az Apokalipszis kontextusába való belehelyezését. A mikrokozmosz az antropomorfizált keresztény világmodellben a makrokozmosz, vagyis a világmindenség kicsinyített mása, 9 VÖ. SZEGEDY-MASZÁK Mihály: Az irodalmi mű alaktani hatáselméletéről. 133. 10 Hayden WHITE: Tropics of Discourse: Essays in Cultural Criticism. Johns Hopkins University Press, Baltimore, MD, 1978. 5., 197., 230-260.; Vico: i. m.; Michel FOUCAULT: The Order of Things. Tavistock, London, 1970. 110-114. 1' Hayden WHITE: Metahistory: The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe. 180.; Humboldt saját megfogalmazásában: „A történetíró átfogja a földi cselekvés minden szálát és a földöntúli eszmék minden kifejeződését; munkájának közelebbi vagy távolabbi tárgya a lét egyetemessége" - Wilhelm von HUMBOLDT: „A történetíró feladatáról." In uő: Válogatott írásai. Ford. RAJNAI László. Európa, Budapest, 1985. 122. •2 WHITE: I. m. 180.