LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 35. évfolyam (2009)
2009 / 1. szám - MŰHELY - HITES SÁNDOR: A jövőről való beszéd bölcseleti kereteiről
A jövőről való beszéd bölcseleti kereteiről részt.39 Husserl okfejtéseinek gondolkodástörténeti termékenységét jelzi, hogy érvényesíthetőnek bizonyultak még a történelemelmélet 1970-80-as évekbeli „nyelvi fordulata" idején is. Ekkor (többek közt Louis M. Mink vagy Hayden White munkái nyomán) azok az elgondolások nyertek teret, melyek szerint a történész az adatok „káoszába" a történetformájú cselekményesítésnek elsősorban az irodalomból kölcsönzött alakzataival visz narratív rendet, olyan képzeletbeli formát helyezve rá az eseményekre, amellyel azok maguk nem rendelkeztek. David Carr ezzel szemben Husserl alapján érvelt amellett, hogy a narratív struktúra nem külsődleges, hanem a (történeti) tapasztalat eredendő szerkezetét alkotja. Carr a (történeti) elbeszélésben nem hozzáadott esztétikai invenciót lát, hanem az elme működését, aminél fogva a mindennemű történeti reprezentációkban nem a koherencia iránti vágy utólagos beteljesítéséről van szó, hanem a mindennapi tapasztalat és cselekvés eredendő narrativitásának kiterjesztéséről. Hiszen a tudat nem „áll ki" az időből, a tapasztalat maga is esemény, s az eseménynek már mindig van időbeli kiterjedése, kezdete és vége, vagyis a pretenciók és retenciók metszetében már eleve konfigurációként adódik. Mivel a történetmondás jellegzetességei eredendően strukturálják az idő hétköznapi tapasztalatát, ezért az emberi események nem lehetnek - mint White szerint - „puszta szekvenciák", amelyeknek fikció révén adunk utólagos szervezettséget.40 Carr a megértés jövőszerűségére és az új tapasztalatának a mikéntjére nézve azt hangsúlyozza, hogy amennyiben egy történés meglepetésként ér, akkor a múlt jelentése is megváltozik, mivel a korábbiak is más összefüggés egész részeivé lesznek. Husserl példájánál maradva, ha egy dallam hallgatásakor más hang következik, mint amit pretencióink alapján vártunk, akkor egyszerre visszamenőleg mássá lesz maga a dallam is, amit eddig hallgattunk. Abból, hogy az időbeli tapasztalat konfigurációjában a jelen és a múlt egyaránt a jövő függvénye, a cselekvés adott elmélete is következik. A tett eszerint nem a dallamhoz, hanem a dallam időbeli tapasztalatához hasonlatos, s a cselekvések esetében a pretenció a tett hatásának megfeleltethető. Nem pusztán várakozásról van szó, mint a tapasztalat esetében, hanem véghezvitelről. Amit csinálok, tulajdonképpen nem más, mint maga a hatás, mivel végrehajtani egy cselekedetet annyi tesz, mint a „végére érni". S ebben a végrehajtásban betölteni valamiként a tett esetlegességéből fakadó strukturális hiányt, feloldani a következmény „felfüggesztését" - vagyis nemcsak időbeli, hanem gyakorlati relevanciával is áthidalni a szándékolt és a valós eredmény távolságát. Az időbeliség konfigurációi, úgymint a kezdet, a közép és a zárlat, a szándék és az eredmény, a probléma és annak megoldása vagy a megoldás meghiúsulása (vagyis a történetszerűség jegyei), eredendően ott vannak tehát a cselekvésben, s ilyenként részei a cselekvő nézőpontjának is.41 Mindebből az kö- 39 Vö. FEHÉR M. István: Martin Heidegger. Egy XX. századi gondolkodó életútja. Göncöl Kiadó, Bp., 1992.2 183. 40 David CARR: Time, Narrative, History. Indiana University Press, Bloomington, 1986. 9-26. 4! I. m. 29-49.