LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 35. évfolyam (2009)
2009 / 1. szám - MŰHELY - HITES SÁNDOR: A jövőről való beszéd bölcseleti kereteiről
Hites Sándor vetni a magunk történeti anyagán is. Ezzel összefüggésben azoknak a lehetséges történelmek feltételeit adó előzetes temporális struktúráknak a működését keressük majd, amelyek révén a történeti jövő kérdései így vagy úgy föltehetőek voltak. Ilyen lesz a folyamatok visszafordíthatatlanságának benyomása, az események ismételhetőségébe mint a visszatérő konstellációk identikusságába vetett hit, valamint az egyidejűtlenségek egyidejűségének, vagyis az idő ugyanabban a kronológiában való különböző irányú és ütemű kiterjesztéseinek a felismerése.50 E struktúrák prognosztikus vonatkozásai abban állnak, hogy aki a históriát történetek sokaságaként képzeli el, annak szemében az események ismételhetősége, aki egységes folyamatként látja, annak számára pedig a progresszió irányának a felismerhetősége teszi lehetővé az előrejelzést. Az egyidejűtlenségek egyidejűsége annak számára adódhat, aki a környező diskurzustér adott metszetében képes áttekinteni az idő különböző irányait és rétegeit. A történeti-politikai gondolkodás magyar hagyományaiban és formáiban Széchenyi Istvántól és Kossuth Lajostól Eötvös Józsefen, Szalay Lászlón és Kemény Zsigmondon át Asbóth Jánosig és Szekfű Gyuláig előrejelzéseket jellemzően az előbbi két szemlélet valamelyikének jegyében vezettek elő, a prognózis szilárd alapjául a körültekintő és alapos diagnózist tekintve. Kivételesnek, de nem példa nélkülinek tekinthető ugyanakkor az egyetlen időfolyam helyén az időrétegek dinamikájának a felismerése. A közelebbi elemzésre kiválasztott történeti-politikai küszöbhelyzetek esetében lesz különösen élesen megfigyelhető, hogy a várakozásoknak a korábban tapasztaltaktól való, az 1820-as évektől egyre fokozódó eloldódásán túl az idő ekkor olyannyira felgyorsul, hogy a kettő különbségét akár „napok alatt" kell áthidalni ahhoz, hogy „élni és cselekedni lehessen".51 Leginkább ezen csomópontok környékén találkozhatni továbbá az eszkatológikus észjárás nyomaival is, mégpedig jellemzően irodalmi formában, hevenyészett példákkal élve, a Vörösmartytól Petőfin át Adyig kimutatható prófetikus-látnoki költőszerepben, a közösség bűnhődésének temporalitásával az ítélőszékként felfogott történelem jegyében foglalkozó Hymnusban, a reformáció korának apokaliptikus beszédmódjait az aktuális politikai önmegértés eszközévé alakító A rajongókban, vagy a végítélet történetiségét szatirizáló az Új Zrínyiászban. Amikor konkrét szövegelemzésekre kerül a sor, megelőlegezhető, hogy akár a politika, akár az irodalom jövőképzeteiről legyen szó, gyakoriak lesznek a formális vagy szerkezeti redundanciák, illetve a tartalmi önismétlések. Az egyes eszmék, illetőleg rögeszmék áthagyományozódásának vizsgálatakor alapvető jelentősége lesz annak szétszálazása, hogy mikor milyen nyelvi forma kinek a tollából és kik számára szolgáltatta (vagy nem szolgáltatta) a maga meggyőző erejét és motiváltságát. Hayden White állítása szerint elvetjük a történeti megértés figuratív meghatározottságát, ha adott magyarázatnak argumentumként a logikai konzisztencia, referenciális kijelentésként pedig a predikatív adekváció próbájának kellene 50 Erről A hármasságról: Reinhart KOSELLECK: Elmúlt jövő. A történeti idők szemantikája. 51 I. m. 419-427.