LITERATURA - A MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 38. évfolyam (2012)

2012 / 3. szám - TANULMÁNY - SZILVÁSSY ORSOLYA: Eco és a gondolkodás két formája

Eco és a gondolkodás két formája 295 tációjában. Elismeri, hogy a narratíva antropológiai és kulturális evolúciós pozitív hozadéka jelen- és múltélményeink strukturálásában és ennek a készségnek az el­sajátításában, illetve gy­akorlásában rejlik, mégis arra a negatívumra összpontosít, mely a kollektív jelentésgyártás folyamatának szándékos és rosszindulatúan elfo­gult politikai manipulációjában ölt testet. A „Fiktív jegyzőkönyvek" az antiszemi­tizmus 19. és 20. századi erősödését manifesztáló és gerjesztő áldokumentumok meghökkentő történetét pásztázva végig azokat a tipikus eljárásokat igyekszik megragadni és leleplezni, amelyekkel a kémek és besúgók, vagyis a hivatásos ma­nipulátorok élnek. A prágai temetőben is az interpretáció határairól van szó, és az elfogadható értelmezői gyakorlatról, ahogy az azonos című Eco-műben 31 vagy A Foucault-ingában, de míg ott a hermeneutikai vétségekből kisejlő események nem idéznek elő társadalmi kataklizmát, csupán mentális látleletet nyújtanak egy rossz értelmezői praxisról, a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei keletkezéstörténetének elbeszélése a zsidóellenességből politikai tőkét kovácsoló és végül genocídiumhoz vezető folyamatokat viszi színre. Az új regény nemcsak arra jó példa, hogyan hatol be a fikció az életbe, de arra is, hogyan használja fel a szerző saját nem fiktív szövegeit egy későbbi irodalmi fikcióhoz. A figurák többnyire létező történelmi személyek, akiknek részben a „Fiktív jegyző­könyvek"-ben is leírt tevékenysége áll a középpontban. Eco ezeket a (jó/irodalmi) el­beszélés logikája mentén válogatja, egyesíti és sűríti a kitalált antihős, Simone Simo­nini tetteiben, aki a családi narratívák és egy gyermekkori trauma nyomvonalán járja be a politikai hamisító sorsát. A profi és mindenre elszánt Simonini történetével Eco a társadalmi jelentések elferdítésének körmönfont technikáit ábrázolja. A hamisít­vány akkor jó, ha igaznak látszik, ha a tényeket módosítva beírja magát a valóságba. Ennek megfelelően a logikai szabályok eltörlése és az egyezményes regiszterek közötti önkényes átjárás lesz a manipulátorok bevett módszere a megtévesztésre: a nyilvános információkat titokként tálalják, a fikciót valóságként, az okot okozatként, ugyanabból a megállapításból egymásnak ellentmondó következtetéseket vonnak le. Eco a jelen­tő folyamatok összetettségét és a jelentések manipulációját mint szemiotikai és társa­dalmi tartalmat narratív módba transzponálja: nemcsak beleépíti a cselekménybe, hanem a tér- és jellemábrázolás, valamint a narráció eszközkészletére is „lefordítja". A regény átfogó narratológiai elemzése részletes leírását és tipológiáját is nyújthatná ezeknek a technikáknak, de itt csak kiragadott példákra szorítkozunk. (A tipológia vázát egyébként éppen az ideológia felöltöztetésének imént jelzett narratív megvalósulási módjai adhatnák.) Nézzük tehát a regényvilág megterem­tésének egyik legjelentősebb aktusát, a­­ cselekmény helyszínét és idejét szinte filmszerűen felvázoló, „klasszikus"­­ kezdést. A regény expozíciója térképészi rálátással egy felülről fokalizált párizsi látképet rajzol meg. Körültekintően kimunkált hipotipózissal (képszerű leírással) a racio­nális városrendezéstől érintetlenül hagyott alvilági színteret tesz elképzelhetővé az olvasó számára, akinek avatárja hipotetikus járókelőként járja be a rosszhírű és 31 Uő: I limiti dell'interpretazione. Bompiani, Milano, 1990.

Next