LITERATURA - A MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 41. évfolyam (2015)
2015 / 1. szám
A múltélmény előállítása 35 rá az 1926-os év tárgyi-referenciális környezetének az azóta felhalmozott hagyománytól lehetőleg eltekintő bemutatására, mely a 20. század második felének teoretikusai között általánosnak mondható, s lényegében a nagy történeti narratívák iránti bizalmatlanságra biztat.51 Eszerint a múlt „birtokba vett tapasztalata” mint „tudományos igazság”, melyből a történész, a politikus okulhat, már csak illúzió, így azt „a történetírás posztmodern diskurzusa nem fogadja el többé érvényesnek”,52 emiatt mindössze „versengő történelmi narratívákhoz” juthatunk hozzá”.53 A történeti narratívák iránti szkepszis egyik radikális képviselője, Hayden White - akire Gumbrecht is hivatkozik a könyvében - a „tudományos igazság” helyébe a „narratív igazság” fogalmát állítja. Gyáni Gábor kifejti White Metahistory, The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe című elhíresült műve nyomán, hogy „a történetírás (...) olyan poétikai-nyelvi eszközökkel létrehozott mentális konstrukció, amely azért keltheti a valóság benyomását, mert mondanivalóval (jelentéssel) látja el a narrációban előadott múltbéli események láncolatát”.54 Vagyis a tények ismeretén túl a tények lehetséges összefüggése, a fikcióhoz közelítő interpretáció az, amit a „konstrukció” előad, emiatt pedig a történeti szöveg White extrém, de elméletileg igazolható felfogásában a (tárgyi hűségre törekvő) történelmi regényekkel lesz egyenértékű. A történész munkája többek között amiatt értelmeződik így, hogy a múlt egyszeri vagy ismétlődő eseményeit a narratíva a saját „belső összefüggésében”, „teljességében”, „végső befejezettségében” prezentálja, mégpedig egy adott „morális rend” alapvetéseit követve, így aztán „a minden különösebb értelem nélküli múlt erkölcsi jelentésre (...) tesz szert”, mégpedig úgy, hogy a történész alapvetően retorikai eszközökkel állítja fel a maga szövegének igazságát,55 a már említett „narratív igazságot”. White-nál, mert a szöveg jelentése a „diskurzus narratív struktúrájához tartozik”, a történeti szöveg elemzésekor nagy hangsúlyt kap az önreferencialitás kérdése is,56 olyannyira, hogy az elsőbbséget élvez a külsődleges vonatkozásokkal szemben.57 Ellentmondásként ide kapcsolódik, és White gondolkodásához közelít - annak ellenére, hogy éppen White szélsőséges elképzelései vonatkozásában int óvatosságra - az az irodalom és történelem elbeszélési szabályait elkülöníteni szándékozó eszmefuttatás, mely Gyáni Gábornál olvasható. Elsőként ugyanis felhívja rá a figyelmet, hogy a történész a történetiség posztmodern diskurzusok által előadott meghatározásai ellenére sem pusztán önkényesen megalkotott „képzelgéseit” adja elő, mivel „mégiscsak a múlt eseményeinek fennmaradt nyomaiból indul ki, amikor történelmi tényeket konstruál, ráadásul mindezt standard szakmai szabá s1 Gyáni Gábor: Miről szól a történelem? Posztmodern kihívás a történetírásban, in uő, Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése, Napvilág Kiadó, Bp., 2000, 11. 521. m„ 12. 53 Romsics Ignác, A történetírás objektivitásának mítoszáról..., 19. 541. m„ 23. 55 Uo. 56 A témához valamelyest kapcsolódva az irodalmi szövegek tekintetében foglalkozik az önreferencialitással Paul RiccEUR Az élő metafora című nagyszabású vállalkozásában. 37 Gyáni Gábor: Miről szól a történelem 1?..., 24.