LITERATURA - A MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének folyóirata, 2019 (45. évfolyam, 1-4. szám)
2019 / 1. szám
118 S. HORVÁTH GÉZA A tanulmányok jelentős része a szövegek nyelvi-poétikai megalkotottsága felől tesz javaslatot a műfaj mibenlétének és poétikai funkciójának újragondolására. Itt nem véletlen a regény kerül előtérbe, hiszen épp a regény az, amely állandó önreflektáltságával, más műfajokra kiterjeszkedő, integráló, parodisztikus szemléletével felkínálja magát az ilyen jellegű értelmezéseknek. Papp Ágnes Klára Szindbád, a kisvárosi flaneur című tanulmányában Krúdy kisváros-ábrázolásait a bahtyini provinciális kisváros kronotoposzának segítségével igyekszik megragadni, Szindbád figuráját pedig meggyőzően állítja párhuzamba a baudelaire-i, benjamini/teneur alakjával. Szindbád ugyanis sajátos pozíciót foglal el ebben a térben: a tér egyszerre idegen számára és a sajátja, hol valós, hol „emlékezeti” térként jelenik meg, ami megkettőzi az én-t egy külső, passzív, szemlélődő és egy belső, aktív, rekonstruáló, tevékeny szubjektumra. A „kószáló”, „céltalanul kóborló” Szindbád révén Krúdy átértelmezi a provinciális kisváros kronotoposzát, és közelíti az általa körvonalazódó időtapasztalatot, szubjektumfelfogást és világlátást a Baudelaire-Benjamin-féle modernség-tapasztalathoz. Lényeges különbségnek tűnik azonban, írja Papp Ágnes, hogy Szindbád számára „az otthontalanság nem a tömegben való elveszettség, hanem a jelenben való idegenség alakját ölti magára”. (321) Ezzel Krúdy a térbeli kószálást időbelivé alakítja, mintegy „a jelen és a múlt közti kószálássá”. A Szindbád-szövegek regényként vagy novellaciklusként való olvashatóságának kulcsa magában a figurában rejlik: ennek az egyedi figurának minél több analóg világirodalmi kontextusban történő leírása segíti az alak összetett szemantikájának egyre teljesebb megértését, továbbá rávilágít a Krúdy-regény hősének sajátos, „nem-regényszerű” archetípusaira is. Kaszap-Asztalos Emese a biedermeier regény szöveguniverzumáról értekezik Petrichevich Horváth Lázár Az elbujdosott vagy egy tél a fővárosban című regényének újraolvasása kapcsán. Műfaji kategóriát keresve a regény számára az irodalomtörténeti hagyományban előkerül a társadalmi regény, a szalonregény és a biedermeier regény fogalma. Szentpály Miklós egy nagy epikus hagyomány, az Odüsszeusz-mítosz 20. századi parafrázisain keresztül közelít a műfaj problémájához, az eposzra, a regényre és a novellára forma- és jelentésképző eljárások számbavételével. Míg az Odüsszeuszmítoszt „szókincsként”, a műfajt egyfajta konvencióként, illetve „esztétikai szabályrendszerként” határozza meg, és a mítosz átiratainak vizsgálatát ígéri Németh László Telemakhosz és Irgalom, Márai Béke Ithakában, valamint Joyce Ulysses című művében (illetve előkerül még Az eltűnt idő nyomában is), mely vállalkozás nyilvánvalóan szétfeszíti a dolgozat kereteit. A novella Szentpály Miklós interpretációjában egyrészt feltárja a mítoszi hagyomány alkalmazhatatlanságát a valós életszituációra, másrészt a főhőst ennek a felismerésnek a szubjektumává avatja. Ács-Győrfi Anna az írás poétikája felől közelít Az atléta halálához, mely regényben a leírás története - Hildi feljegyzéseinek megszületése - lép az elbeszélés helyébe. Az írás fogalmát leginkább a ricoeuri szövegfogalomból eredezteti, s megállapítja, hogy az elbeszélő szöveg tárgya (jelen esetben Bálint története) voltaképpen