Labdarúgás, 1959. január-december (5. évfolyam, 1-12. szám)
1959. augusztus / 8. szám
atékos típusok fa csatársorok Roppant nehéz feladat ellé állítanánk azt a labdarúgó szakembert, — legyen bár a földkerekség legnagyobb labdarúgó „tudósa“ az illető — akitől azt kívánnánk, hogy állítson össze egy támadósort a világ, legjobb csatáraiból. Rengeteg név jönne számításba. Mennyi mindent figyelembe kellene venni! Gólképességet, technikai tudást, taktikai érzéket, irányító készséget, játék-intelligenciát, gyorsaságot, lendületet és még egy sereg „mindent“. S ezeket arányosan kellene keverni, hogy az a csatársor majd sokoldalú játékra legyen képes. Ha kell, lendületesen rohamozzon, vagy óvatosan húzódjék vissza, tartsa a labdát perceken keresztül, ellenállhatatlanul kombináljon és 20—25 m-es bombalövésekkel keserítse meg az ellenfél kapusának életét. Nem lenne könnyű ilyen csatársort csak úgy kapásból összeállítani. . . Talán olyan játékos nincs is, aki mindezekkel az említett tulajdonságokkal egyszerre rendelkezne. Hiszen minden labdarúgó önálló egyéniség, mindnyájuknál dominálnak bizonyos képességek és bizony mindegyiknél találnánk hibákat is. Egyiket-másikat gyorsasága, robbanékonysága emeli ki a szürkeségből, másoknál a brilliáns technika csillogása teszi ismertté a játékos nevét. Vannak, akiknek taktikai érzékük a ravasz rókáéhoz hasonló. Ismerünk gólkirályokat, kiismerhetetlen „cselezőgépeket“ és nagy munkabírású, küzdőszellemű robotjátékosokat. De olyan még nem igen született, akiben minden jó egyszerre együtt van és éppen azt veszi elő, amelyik szükséges. Mivel nem vállalkozhatunk arra, hogy mindenkit megelőzve leírjunk egy ötösfogatot és arra megcáfolhatatlanul kijelentsük, hogy ennél jobb nincs a világon, rövid eszmefuttatással nézzük inkább meg azt, hogy egy-egy támadósor kialakításakor elvileg milyen szempontokat kell figyelembe vennünk. Ne gondoljunk most már világválogatottra, hanem általában csatársorra. Milyen típusú játékosok alkossák a csatársort? Egyszerű lenne a dolog a következőképpen. Recept: Vegyünk egy nagy üstöt. Tegyünk bele egy adag gólképességet, egy jó nagy adag lendületet, nagyon sok kombinatív képességet, három tabletta taktikai sokoldalúságot, legalább egy irányító készséget, s ötször annyi munkabírást, öntsük le az egészet a szellemesség és a találékonyság nevű folyadékkal, jól rázzuk össze, s főzzük meg a keveréket. A szérummal oltsuk be támadójátékosainkat a mérkőzés előtt, s másra ne is legyen gondunk. Csatársorunk ragyogóan, eredményesn fog játszani. Minden tagja rendelkezni fog az összes jó tulajdonsággall. Egyelőre ezt a csodaszert még senki sem találta fel, tehát hagyományos módszerekhez kell nyúlnunk. A támadósor kialakítása egyik legnagyobb gondja edzőinknek. A legalacsonyabb osztályú csapatoktól a válogatottakig, talán ez okoz legtöbb gondot a szakvezetőknek. Általában az az elv vezeti az edzőket, — akik egy cseppet is foglalkoznak a csapatösszeállítás taktikai vonatkozásaival — hogy a csatársort más-más típusú játékosok alkossák. A lehetőségekhez mérten persze azok a rendelkezésre álló játékosok, akik sokoldalúan képzettek, akik sokrétű feladat megoldására alkalmasak. Természetes is! Ez pedig mindig a rendelkezésre álló játékos anyagtól függ. öt egyforma képességű, teljesen azonos tudású, a támadósor minden posztján egyformán használható csatár még nem igen jött össze egy csapatban sem. Az egyéniség különböző képességei és készségei minden együttes csatársorában felfedezhetők. A csatársor az adott körülmények között, az adott színvonalon most már csak úgy lesz képes a legeredményesebb játékra, ha arányosan és egészségesen keverednek benne a különböző játékos típusok. Ez a támadósor olyan lehet, mint egyetlen csatár, aki mindent tud, akiben minden hasznos tulajdonság együtt van. Ha a támadósor tagjai mindannyian lendületi, rohanó típusú, de darabos technikájú játékosok, nem lesznek soha képesek kombinatív játékra, labdatartásra. A fiatal, bármely jó képességű labdarúgókból összeválogatott ötösfogat is megkíván egy tapasztaltabb, talán idősebb, irányító játékost. A végrehajtásra, a gólszerzésre legalkalmasabb csatárok is csak akkor érnek igazán sokat, ha vannak társak, akik kiszolgálják őket. S mit ér a támadósor, ha a gyenge lábon álló védelem segítésére egyetlen csatár sem képes visszajönni, ha a szükség úgy kívánja. Ez utóbbinak éppen a legutóbbi válogatott mérkőzésen, a magyar-svéd találkozón láttuk legszemléletesebb példáját. A gyengébben játszó védelmet a II. félidőben teljesen magárahagyta a csatársor. Még labdáért sem mentek hátra, pedig 3:2-nél már azt sem kellett volna, szégyelni, hogy egy csatár akár teljes mértékben védőfeladatra vállalkozik. Legalább az utolsó 15—20 percben. Ennek természetesen elsősorban erőnléti okai voltak. De talán abban a támadósorban nem is volt kifejezetten nagy területen, a játéktér széltében, hosszában mozgó, mindig a legszükségesebb helyen megjelenő, nagy munkabírású játékos. Milyen összetételű csatársorra mondhatjuk azt, hogy igen, itt arányos és egészséges a típusok keverése? Ne válaszoljunk azonnal! Előbb egy alapvető dolgot kell tisztáznunk. Nyilvánvaló, hogy a csatárjáték alapelemeinek ismerete, az összjáték, ezen belül a helyezkedés és az átadás, a legegyszerűbb helyzetek kihasználása minden csatár részére kötelező. Csak ezen felül beszélhetünk a játékosok domináló tulajdonságáról, játékos típusokról. Még nézzük meg azt is, hogy általában milyen típusú csatárokról beszélünk? Sorrendiség nélkül: kifejezetten végrehajtó, vagy előkészítő; lendülteti; kombinatív; irányító; nagy játék intelligenciájú; nagy területen mozgó, munkabíró; taktikailag sokoldalúan képzett csatártípusokról. A régi értelemben vett és alkalmazott három-hátvédes (WM) játékrendszer csatárainak felállása, játékmodora közismert. Éppen így ismertek a rendszer csatártípusai is. A két szélső általában gyors, lendületes, inkább vonalmenti játékot játszott. Az előkészítésben igen kevés szerepet vállaltak. Ugyanígy a középcsatár, aki általában középen, a leshatáron mozogva várta a hosszú és a rövid átadásokat, az ellenfél védői között nyíló résekbe helyezkedve, s ha jött a labda, rohant és csak egy cél lebegett előtte, a gólszerzés. Lendületes, gyors, kis területen felgyorsuló, jól cselező, és főképpen jó lövő játékosok voltak a régi WM formáció középcsatárai. A „bűvös négyszög“ két előretolt sarka, a két összekötő pedig előkészített, kiszolgált. Rengeteget mozogtak, segítettek a védőknek, összeszedték a labdákat, s küldték rohamba a három előretolt csatárt. A két összekötő általában jó taktikus, kiváló irányító, kombinatív játékos volt. Volt, mert a játék nem állt meg fejlődésében. Ma pedig már az alacsonyabb osztályú csapatok játékában is láttunk tervszerű, taktikai elgondolásokat, újszerű felállási formákat. A WM rendszer miár alkalmazása kezdetén (Angliában a 20-as évek végén, a 30-as évek elején) magával hozta az új csatártípusok kialakítását is. Ilyenformán a rendszer, tulajdonképpen mint „környezet“ új játékos típusok kinevelését eredményezte. Jóval később, és ebben igen nagy szerep jutott az 50-es évek magyar válogatottjának , a WM rendszer merev kerete szűk lett a fejlődő és mindig többet tudó csatároknak. Új taktikai megoldásokkal, helycserékkel, sok mozgással feszegették ezt a merev formát, míg aztán az teljesen szétesett, s ma arról beszélhetünk, hogy a WM rendszert, legalább is a régi értelemben vett WM rendszert már nem is alkalmazzuk. Új felállási formákkal találkozunk nemcsak nálunk, hanem minden számottevő labdarúgó nemzet játékában. Az 1, 4, 2, 4, az 1, 3, 3, 4-es stb. felállási formák tulajdonképpen a megváltozott, a sokat fejlődött csatárjáték, és az ennek reakciójaképpen létrejövő védekezési eljárások következményei. Ezek az új rendszerkísérletek napjainkban új típusú csatárok kialakulását eredményezik. S amenynyire eredményezik már, legalább annyira követelik is. Sokoldalúan képzett, univerzális csatárokat. Ezeknek első képviselői az ún. „Bolyongó“, majd később a szovjet és a magyar csatárjátékban megjelenő hátravont középcsatárok voltak. Felállási formák és csatártípusok Nézzünk egy-két felálllási formát, melyet csapataink többsége manapság alkalmaz, s nézzük meg azt is, hogy ezek a formulák milyen típusú csatárokat kívánnak és milyen elosztásban. A régi WM rendszer támadósorának alapfelállásában a csatárjátékosok a feladat, a játékfelfogás, egyszóval a típus szempontjából szembetűnő különbségeket mutatnak. A 7-es, 9-es, 11-es játékosok majdnem teljes mértékben a végrehajtó feladatát töltötték be. Ezekre a posztokra tehát elsősorban gyors, lendületes, hirtelen rajtoló és általában jól lövő játékosok kerültek. A 8-as és 10-es játékosok az előkészítő szerepét vállalták. Nagy területen mozgó, jó kombinatív értékű, irányító típusú csatárok feleltek meg legjobban ennek a feladatkörnek. Ha ezt a felállási formát alkalmazzuk a mai játékban, bizonyos mértékben módosulnak a feladatok .A középcsatárnak (9-es) nagyobb területen kell mozognia, de nem mélységben, hanem oldalirányban, a szélek felé. A szélsőknek néha az ellenfél megismétlődő támadásai alatt vissza kell húzódniuk. Nem védőfeladattal, hanem a védekezésben intenzívebben résztvevő összekötők feladatának betöltésére. Tehát ez a tulajdonképpeni régi felállási forma is, a feladatokat tekintve lényegesen módosult, és sokoldalúbban követel. képzett játékosokat Az irányító közepes atáros taktika is („szimipla“ WM rendszer) a játékos típusok gondos megválogatását igényli. A két szélső (7-es, 11-es) ebben a felállási formában is lendületes, gyors, jól lövő és jól beadó játékos legyen. Tehát inkább lendületi típusú. Az összekötők (8-as, 10-es) lehetőleg sokrétű feladatok megoldására legyenek képesek, mert előkészítő és igen nagy mértékben végrehajtó szerep is jut számukra. Jó kombinatív, jól lövő és fejelő játékosok tudják ezt a feladatkört betölteni. A hátra vont középcsatár (9-es) típusának megválasztása a legdöntőbb ebben a felállási formában. Kiváló kombinálónak, irányítónak kell lennie, aki a játék legkritikusabb perceiben is képes okos, higgadt játékát a többiekre kényszeríteni. Az irányító középcsatár legjellegzetesebb magyar képviselője Hidegkúti Nándor volt. A hátravont középcsatár tapasztalt, rutinos játékos legyen. 3. 1, 2.1 •111 7 •1019 1 •8 10