Labdarúgás, 1965. január-december (11. évfolyam, 1-12. szám)
1965. január / 1. szám
2 Európa legjobbjai között Filmkockák a Győri A győri labdarúgó csapat Tata után újra otthonában készül annak a feladatnak a megoldására, amelyet eddig nem adtak fel vidéki csapatnak. Miközben a labdarúgó világ sportsajtója gyűjti és kommentálja a bajnokcsapatok Európa Kupájának harmadik felvonásához rövidesen eljutó, és a külföldiek szerint az „ismeretlenség homályából" előbukkant magyar együttes pályafutásának egy-egy állomásáról szóló adatokat és sztorikat, mi most egyszerűen elővesszük azt a képzeletbeli dokumentumfilmet, amelynek filmkockái — „snittekre vágva”, majd összeállítva — talán érzékeltetik a zöld-fehérek útját, amelyen eljutottak Európa legjobb labdarúgó csapatai közé. A film, — a „cinema verité”, — forgatókönyvét maguk a győriek írták. Búcsú és találkozás Pannonhalmán, a Győrhöz közel eső romantikus kirándulóhelyen, az étterem hosszú asztalát zöld-fehér virágok és lombok (a Győri ETO színei) és lila-fehér virágok (az Újpesti Dózsa színei) díszítik. Búcsúztatják Szusza Ferit, a régi edzőt és beiktatják az Itáliából hazatért Hidegkúti Nándort. Két régi világhírű csatár. Két fiatal edző szorít kezet. „Becsüljétek meg Nándit is, mint engem...” Ismét egyszerű, közvetlen szavak: „Nem idegenbe jöttem. Feri eddigi működése garanciát jelent nekem .. Óbudától Győrig Az Óbudáról elindult Hidegkúti Firenzén, és Mantován át eljutott a Rába-partig. Szinte napok alatt beleilleszkedett a számára nem új környezetbe, ahol végre már az anyanyelvén beszélhetett. Hidegkútinak az volt az elgondolása, hogy a csapat bizonyos fokú átszervezésre szorul. Úgy látta, hogy a védelem kissé lassú. Figyelte a tartalékcsapat edzéseit és arra gondolt, hogy az arra alkalmas fiatal játékosokkal erősíti meg a védelmet, az új taktikához, a nem mereven alkalmazott, s nem képletszerű 4—2—4 sikeres alkalmazásához. A profiktól is lehet tanulni, mondta. Ezt elsősorban a kondicionálás művészetére értette. Persze más a profiknál az edzés, ahol a játékosok magánéletével is rendelkezhetett. S más Győrött, ahol polgári hivatásukat is gyakorolják a labdarúgók. Eleinte szokatlan volt a győrieknek, hogy beleéljék magukat a megállás nélküli, gyors ütemben végzett nonstop edzésekbe, de végülis a vérükbe ment át a kiadás, gyors mozgás. Erőfutball és játék A múltban a győri csapatot, mint a vidékieket általában, úgy emlegették, hogy az erőfutball képviselői. Már Szusza alatt is sokat fejlődtek a győriek technikában. Tovább kellett haladniuk. A megterhelésekben az edző a fokozatosság elvét követte, mint Itáliában. De Hidegkúti nem másolta le azt a taktikai húzást, amellyel a Fiorentinával kirobbanó sikert ért el, miután a két középcsatáros rendszer megoldását Milanira és Hamrinra bízta. Az egységes csapatjáték kialakítása volt a fő cél, hogy a csapat bejátssza a pálya középső területét is. Palotaira és Oroszra várt ez a feladat. Orosz sérülése után Morvait bízta meg ezzel a szereppel. Nem ment persze olyan simán és zökkenők nélkül a csapat átszervezése, új taktikára való állása, ahogyan most leírjuk, de az 1963-as, egyfordulós bajnokságban kísérletezni, kockáztatni is lehetett. Sikerült a kísérlet: a csapat nemcsak harcolt, lelkesen küzdött, hanem játszott is. A kísérletre a Fáy utcában, a Vasas ellen aratott 4:0-ás győzelme tette fel a koronát. Gondolkodó győriek játszottak és arattak meggyőző sikert a piros-kékek felett. Baráti szövetségi kapitány ekkor mondta: „a győriekkel szemben, ezzel a játékkal egy magyar klubcsapat sem állta volna a sarat.. A Rába-parti legények Nagyon kevés klubcsapatot találni az országban, amelynek tagjai anynyira összeforrtak volna vezetőkkel, szurkolókkal — az egész nagy iparvárossal, az egész megyével, mint a Győri ETO. A legendáshírű és megénekelt „gascognei legények”et idézzük, s a virtusra éhes, önfeláldozó, odaadó, nem egyénenként csillogó, hanem a közösségben, a CSAPAT-ban magukat a játék örömének kiélő Rába-parti legények dicséretének szól most e néhány sor. Akiknek Palotai Károly a kapitányuk. Hidegkúti jobbkeze. Játékmester a javából. Tudásánál talán csak a szíve, a lelkessége a nagyobb. Művészi tökéllyel látja el mint védő — a támadó szerepet is. Barna Sándor, a régi hűséges kapus valamikor „versenyen kívüliséget” élvezett, de ezzel soha nem élt vissza. Sokat foglalkozott a nála öt évvel fiatalabb Tóth-tal, a tartalék kapussal, olyannyira, hogy Barnát Tóth kiszorította a kapuból. Orbán Árpádra, a középhátvédre talán az a legjellemzőbb, amit Lakat Károly mondott róla: „Orbánt csak nagyritkán lehet észrevenni a pályán. Csak akkor, amikor hibázik”. Kiss, amilyen fáradhatatlan, olyan szűkszavú. A bátor és oroszlánszívű Tamás. És a régi, még ifiválogatott korában szerzett sérülése után már eltemetett, de Győrött Főnix-madárként poraiból feléledt, s az élvonalba került Keglovich, a robbanékony, gyors szélső. Edzőjének hajdani szerepkörében, a hátravont középcsatár helyén kulturált játékot nyújtó Orosz. A kemény, nagy munkabírású Máté. És Povázsai, aki kacskaringós utat tett meg néhány pesti csapatnál, míg a Rába partján lehorgonyzott és megtalálta otthonán kívül saját magát is. A szerény, csendes Korsós Pista is megszokta már a kemény edzéseket, a vérbeli támadójátékot. És a többiek, a fiatalok, akik kopogtatnak, helyet kérnek maguknak az első csapatban. A partvonalon túl más és más egyéniségek. A gyepszőnyegen azonban egyek. Az edzéseken is megy mindenkiért. Érezték, hogy többre is képesek. Csak arra gondoltak, hogy a legalább a legjobb vidéki csapat címet elnyerjék. Evés közben... Nehéz, izgalmas bajnoki mérkőzéseken át jutottak előre, felfelé a bajnoki tabellán. És azután ott találták magukat az élen. Valami felcsillant ... Amire merész álmaikban sem gondoltak. A Ferencvárosnak hátra volt még egy mérkőzése, a Dorog ellen. A Fradinak egy pont is elég lett volna a bajnoki cím megvédéséhez. Három napig álltak az első helyen, tiszavirág életűnek gondolták sokan ezt a helyet. Dorogon nem gondolt senki „meglepetésre”. A Fradi győz – könyvelték el sokan. A győri klub vezetői, Lang Jánossal az élen, megtették az előkészületeket szerény, családi körben rendezendő idényzáró klubvacsorára. A Dorog-Ferencváros sorsdöntő mérkőzés napján a Győri ETO Sopronban játszott barátságos és levezetést jelentő mérkőzést. Az igazi, vérbeli szurkolók nem Dorogra mentek „kibicelni”, hanem a csapattal utaztak Sopronba. Ott mint a második helyezettet köszöntötték a Hidegkúti-tizenegyet. Félbeszakadt... Zsebrádiókkal felszerelve ültek a győri vezetők a kispadon. Nézték a soproni mérkőt