Labdarúgás, 1972. január-december (18. évfolyam, 1-12. szám)
1972. április / 4. szám
Fiatalok az UEFA torna előtt Az ifjúsági válogatott — így van ez már évek hosszú sora óta — ilyenkor javában készül az UEFA tornára, Európa fiatal labdarúgóinak legjelentősebb seregszemléjére. Immár a 25-ikre... Ilyenkor szoktak elhangzani a derűlátó nyilatkozatok arról, hogy milyen jól sikerült a több hónapos felkészülési szakasz, s felcsendülnek a remény szavai, hogy „igyekszünk kiköszörülni a múlt évben esett csorbát.” Mert bizony, jó néhány év óta inkább csak csorba esik. Amikor a megbeszélt randevúra megérkeztünk, szinte már vártuk a jól ismert tavaszi hangokat, ám Sárosi László, az ifi válogatott szakvezetőjének első mondataiból kiderült, hogy a szöveg egészen újszerű. " Azt hiszem, akkor teszünk szolgálatot az ügynek, ha reálisan mérjük fel a helyzetet. Másfél év tapasztalatai alapján úgy látom, hogy az UEFA korú futballistáink között akad vagy 30—10 olyan gyerek, aki tehetségesebb az átlagnál, viszont olyan háromnégy kirobbanó tehetség, mint az ötvenes évek ifiválogatott kereteiben rendelkezésre állott, ma megközelítőleg sincs. Egy Mészöly, Albert, Göröcs — hogy csak néhányat említsek, nincs a láthatáron, s nem is volt az utóbbi néhány esztendőben — mondotta Sárosi László. — A világért sem állítom azt, hogy a rendelkezésemre álló fiatalok nem képesek jó teljesítményre. Mert úgy igaz, hogy az őszszel és most tavasszal idehaza játszott minden mérkőzésüket megnyerték. Guineát 2:1, Ausztriát 3:0, az NDK-t kétszer 2:0, a lengyel válogatottat pedig ugyancsak kétszer 1:0 arányban legyőzték. Tehát 100 százalékos eredményt értek el a hazai környezetben. Ezt a fegyvertényt kizárólag azért hajthatták végre, mert ha nem is valami színes, de eléggé megbízható csapatjátékra voltak képesek. Nagyjából megértették az elgondolásokat, s fokozatosan megerősödött a játékfegyelem. Ezt az is elősegítette, hogy lényegében kevés változás történt a csapat összeállításában, hiszen mindössze 18 játékos szerepelt az említett találkozókon, s csak néhány poszton történtek alkalomadtán változtatások. Nagyon érdekes, hogy ezeknek a fiúknak van egy képességük: viszonylag elég gyorsan megértik, hogy mit kell tenniük, képesek két-három taktikai változatot is megvalósítani aránylag rövid időn belül. Mindjárt hadd tegyem hozzá, lelkesek, van bennük akaraterő is. Ám mindezek az értékes vonások nem tudják betölteni azt az űrt, amit a már említett különleges képességű vezéregyéniségek hiánya okoz. Közelebbről megmagyarázva: nincs olyan fiú ma a keretben, aki a többiek támogatásával képes volna az „i” betűre feltenni a pontot, vagyis eldönteni egy-egy mérkőzés sorsát. A legnagyobb baj, hogy ez a negatívum, elsősorban a támadósorban jelentkezik — rajzolta fel a képet a csapatról Sárosi László. — Ebben a mai együttesben, a mezőnyjátékosok sorában — a kapusok jók, akár a tatabányai Dombai, akár a csepeli Kovács megnyugtató megoldás — tulajdonképpen csak egy igazán beérett játékos van, mégpedig a Rába ETO középpályása, Horváth László — tette hozzá a szakvezető. A továbbiakban sok szó esett arról, hogy érdekes módon, egyre kevesebb az NB I, az NB I B és az NB II csapatokban az UEFA korú játékos. És ezt nagyon megérzi az UEFA-csapat is, mert a mostani keret tagjainak a túlnyomó többsége ifi-csapatokban szerepel, ahonnan semmi keménységet és főleg rutint nem hoztak magukkal. Arról pedig külön kellene szólani, hogy az ifjúsági bajnokságaink színvonala eléggé alacsony, nem mindenben ad még lehetőséget a gyorsabb ütemű fejlődésre. Arra a kérdésünkre, hogy milyen formációban játszik az ifi válogatott, ezt a választ kaptuk: — Nem vagyok híve a merev formáknak már csak azért sem, mert a játék, a mérkőzés adja fel legtöbbször a leckét, s akik mereven ragaszkodnak valamiféle kiagyalt elképzelésekhez, azok rosszul járnak. Erre számtalan példa van előttem a magam hosszú játékospályafutásából, eddigi edzői gyakorlatomból, de idősebb, sok tapasztalattal rendelkező edzőtársaim intelmeiből, meglátásaiból is. Általában 4 hátvéddel játszunk — egyikük a beállás —, azután három középpályással és három csatárral. Azt igyekszünk megvalósítani, hogy a középpályások az ismert feladatok közül mind többször váljanak gólratörő, a kaput veszélyeztető csatárokká is. Sajnos, ez megy a legnehezebben, alig látszik az előrelépés ebben a vonatkozásban, inkább csak az előkészítés szerepét tudják még betölteni. Technikai fogyatékosságaik elsősorban a lövőkészség hiányában a legfeltűnőbbek. A legtöbbet szerepelt játékosokból fog összeállni a csapat. Bár ma még semmi sem biztos, valószínű, hogy az egyes posztokra a következők pályázhatnak a legjobb eséllyel: A kapus jelöltek: Dombai (Tatabányai Bányász) és Kovács (Csepel). Hátvédek: Erős (FTC), aki mindkét oldalon megbízható szélsőhátvéd, de középpályásként is szóba kerülhet, Kanász (MTK) a középhátvéd poszton versenytárs nélkül áll, Orosz (Leninváros) az utóbbi hónapokban hívta fel magára a figyelmet, ha tovább fejlődik, lehet rá számítani, Komjáti (Vasas) a beállós szerepkörben megbízható játékos. A középpályán Horváth L. (Rába ETO) a fix pont, a további helyekre Ladányi (SZEOL), Somogyi (Csepel), Orsós (Komló) és ha a percgyanús Csernetzky (Pécs) mégis rendelkezésre állhatna , ők pályázhatnának elsősorban. A három csatár helyre többen tartanak igényt, de csak Weimper (VM Egyetértés) az, akinek vitathatatlanul helye van. Kívüle a gyorsabb ütemben fejlődő hód Szeghalmi, a jókötésű hódmezővásárhelyi szélső jó benyomást keltett idei bemutatkozása alkalmával Dombai, a tatabányaiak tehetséges kapusa