Labdarúgás, 1972. január-december (18. évfolyam, 1-12. szám)
1972. június / 6. szám
ZENTHF FERENC: Gyereknek maradni a színészfutball egyik fő oszlopa, eleven szobra napjainkban. Csak jóval később lett a Madách Színház tagja, a Tenkes kapitánya, a közönség kedvence. Még a debreceni Csokonai Színház tagja volt, amikor — a többi között — Komlós Andrással, Kautzky Jóskával beneveztek az alapfokú labdarúgó bajnokságra, és az első helyen végeztek. Az idei SZÜR-on is együtt szerepeltek Komlóssal a színészek védelmében, öt gólt kaptak. Közismerten kedves, naív mosolyával kérdez vissza: — És van még, aki ezen csodálkozik? Ez a védelem immár száz éves. Sőt, a Lukával együtt 160! Ehhez képest az az öt gól igazán semmi. Teljesen igaza van. Hát még, ha ismerik az életelvét. — Ez az egész az agytekervények kérdése. Van, akinek azt sugallják, hogy presszókban, bárokban érezze jól magát. Az enyéim az erdei sétákat, a lovakat futtató versenyek lázát (Zenthe egyike a legjobb amatőr ügetőhajtoknak. A szerk.), a sportvetélkedés izgalmát szuggerálják. Gyerekkoromban tanultam meg a jó játék, az együtt játszás, a labda, a friss levegő örömét. Ilyenkor még ma is mindent elfelejtek. — Futballozni is? — Ez szabálytalan szerelés volt. Belátom és bocsánatot kérek, miközben — elterelő hadműveletként — témát váltok, így tudom meg, hogy a Salgótarjáni Bányász sikeréért szurkol. A Tenkes kapitánya ugynis a Karancs tövében, Nógrád fővárosában látta meg a napvilágot. Édesapja bányamérnök volt. És bár ő, immár évtizedek óta — színpadon, filmen, a televízió képernyőjén, a rádióban — a világirodalmat „mondja fel leckeként” a legfelső fokon, szurkolóként, — lélekben — ott maradt azon a dimbes-dombos tájon. A többi között ez is a sport, a labdarúgás egyik legfőbb értelme. Hogy ránk kényszeríti a hűség adományát. A hűségét egy klubhoz, egy városhoz, a szülőföldhöz. Csillag István A Labdarúgás külföldre előfizethető Budapesten is. A cím: KULTÚRA Könyv- és Hírlapkereskedelmi Vállalat, Budapest 62, P. O. B. 149. Zenthe Ferenc az öltözőben alapos vizsgálatnak veti alá a csukát, mert mint mondta, „csakis kifogástalan szerszámmal lehet jó munkát végezni» Koós János biztos kezű kapusnak bizonyult. (MTI Fotó: Kovács Károly felvételei.) Tátélveketőink az éhunalban Hámori László — Diákéveimben egyetlen sportot űztem — a focit. Nem volt nálam boldogabb ember a földön, amikor kölyökjátékosként először húzhattam magamra a nagy múltú Veszprémi TC mezét. Hát még amikor egészen fiatalon betettek a „nagy egybe”, melynek később állandó játékosa lettem. 1953-ban — katonai szolgálatom idején — kerültem a Bp. Honvédhoz. Eleinte tartalék, majd 1955-ben — erre mindig büszkén emlékezem — Heinrich néven (nevemet csak később magyarosítottam Hámorira), tagja voltam az akkor bajnokságot nyert nagycsapatnak, amelynek színeiben számos nemzetközi mérkőzésen is szerepeltem. 1956-ban az NB 11-ben szereplő Pécsi VSK-hoz igazoltak. Már ez időben több alkalommal szerepeltem az NB II-es válogatottban és tagja lettem az utánpótlás keretnek is. Hogyan lettem játékvezető? Amikor 1964-ben — 31 éves koromban — elhatároztam, hogy felhagyok az aktív játékkal, még álmomban sem reméltem, hogy valaha én is a síposok családjába tartozzak. Aztán a véletlen sodort a játékvezetés felé. Szorgalmasan látogattam nézőként a Pécsi Dózsa edzéseit s ha nem volt kint játékvezető, szívesen vállalkoztam edzőmérkőzéseik levezetésére, melynek során mindjobban megkedveltem a játékvezetést. Aztán később a pécsi JB vezetői is néhányszor „megnéztek” s rábeszéltek: próbálkozzam meg a játékvezetéssel. Megfogadtam tanácsukat s hozzá kell tennem — máig sem bántam meg. Még 1964 őszén levizsgáztam. 1970. október 11-én debütáltam az NB 1-ben a Tatabánya—SZEOL mérkőzésen. Mit tagadtam, amikor a két csapat élén, partjelzőim kíséretében a pályára léptem rettenetesen izgultam ... de aztán, levetkőzve a kezdeti elfogódottságomat, már „éreztem” a mérkőzést. Játékvezetői eszményképem nincs. Úgy vélem, hogy a nemzetközileg is elismert, kitűnő magyar élgárda mindegyikétől lehet valami gyakorlatilag is hasznosíthatót tanulni. Hobbym? Az olvasás. Civilben vasútépítési technikus vagyok. A MÁV Pécsi igazgatóságán beruházási főelőadóként dolgozom. Somos István