Labdarúgás, 1972. január-december (18. évfolyam, 1-12. szám)

1972. június / 6. szám

SZÍR Rendhagyó rangadó rendes tanulságokkal MAJOR TAMÁS: A sportban is minden relatív Tulajdonképpen ő döntötte el a mérkőzést, csak akkor még ezt senki sem tudta, ő sem. De a mérkőzés elején rúgott tizenegyesét elsőre el­hibázta. Azt hitte, itt a világ vége. Ám ekkor, mint Az ember tragé­diájában az Úr hangja, a megafon­­ban megszólalt Marton Frigyes ren­dező, és csodát tett: „Az újságírók kapusa elmozdult, a tizenegyest új­ra kell rúgni!” Az Úr segített Luci­feren. Már ez is csoda. De az még nagyobb, hogy Major az ismétléskor már teljes sikerrel szerepelt. Miköz­ben újra felfedezte Einsteint. A Nemzeti Színház „sokszoros vá­logatott”, Kossuth-díjjal kitüntetett művésze a következőképpen adta elő ez az újabb csodát: — Diákkoromban, Újpesten min­dig kapus voltam. Gyötrő álmaimban még mindig vissza-visszatér, milyen megmérhetetlenül nagy a távolság a két kapuja között. És milyen árva az az egy szál ember ott a gólvonalon. Most, hogy először életemben szem­ben álltam vele, rá kellett döbben­nem, hogy egyetlen nagy tévedés az egész életem. Az a kapu kicsi. Vég­telenül kicsi. Annyira, hogy már nincs is mellette egy „kiskapu", ami­be az ormótlanul nagy bőrgolyó be­surranhat. És ráadásul még ott áll egy ember is, aki nem átallja elzárni azt az embertelenül szűk bejáratot. Én ezek után nagyon megértem Sző­ke Pistát, meg Kocsis Lajost is. A tizenegyest nem könnyű berúgni! A Színészek—Újságírók „örök ran­gadója”, mint köztudott, 5:5 arányú döntetlenre végződött. A színészek eggyel több tizenegyest értékesítet­tek, ezzel győztek. Major Tamás egyetlen „lövése” tehát végül is sors­döntőnek, valóban drámainak bizo­nyult. Az aktív labdarúgást réges ré­gen abbahagyta. A dráma és a labda­rúgókért való szurkolás azonban vé­gig kíséri életén. Újpest szurkoló­i fennen hangoztatja. Nem is lehet másként. Újpesten született ötven­két éve, még a régi népszigeti pá­lyán kezdte el kóstolgatni a szurko­lók sokszor savanyú, máskor keserű kenyerét. — De a győzelem örömével az élet­ben nem vetekedhetik semmi! — szűri le a végkövetkeztetést. Az utóbbi három évben nem volt oka panaszra. Az Ópesti Dózsa há­romszor nyerte el a magyar bajnoki címet. SI­RA SÁNDOR: Szélsők kellenek Általános játékosa az utóbbi évek színész-válogatottjának, és standard kedvence a színház közönségének. Én úgy tudtam, hogy Csepelről jött, ő elmondja, hogy Erdélyben szü­letett. A futballt tanulta előbb, nem a színészetet A nagyszerű játékos és edző, Berkessy Elemér bátyja, Sán­dor volt az oktatója. A Zsil völgyé­ben, Lupényban játszott az ificsapat­ban. Ma is büszke rá, hogy a Stécé későbbi kitűnő középhátvédje, Deb­receni István a játékostársa volt. Gyerekkorában a fél román váloga­tottat adó Nagyvárad AC-nak szur­kolt. Sárvári, Bodola, Tóth III, Vé­­csei, Szegedi, Perényi — ma is úgy mondja ki ezeket a neveket, mintha imát mormolna. Pedig ma már szí­nész — jó régen színész. Ő arat meg­érdemelt tapsokat, napjainkban pél­dául a Fővárosi Operettszínház nagy­sikerű My fair Lady felújításában. Ami pedig a labdarúgás jelenét il­leti: szívvel-lélekkel Csepel szurkoló. Még játszott is annak idején a WMFC III. és IV. csapatában, igazolt játé­kosként. Kesernyés fintorral vallja be, hogy —­ bár minden SZVR-on játszott — még nem sikerült gólt rúg­nia. Ez fáj. Annál inkább, mert az edző meccseken mindig „feliratko­zik”. Éppen ezért ő megérti legjobb csatáraink gólliszonyát. — A lélektan — mondja, és legyint, lesújtó véleményét nyilvánítja így korunk divatos „betegségéről”. — És a sikeres tizenegyesek? — kérdem, hogy rendbeszedjem zilált lelkivilágát. — Ja?! Azokat mindig előre meg­beszélem a kapusokkal. Ma már sze­retek „tutira menni". Nem szeretem a kudarcokat. Ennek a gondolatnak jegyében szól hozzá komolyan a magyar labdarú­gás oly kényes és érzékeny ügyéhez. — Szent meggyőződésem, hogy a szélsőjáték rehabilitációján múlik csapatunk jó szereplése. Sándor és Fenyvesi Máté óta nem volt klasszis játékosunk ezen az oly fontos posz­ton. Ha Szőke és Zámbó végleg rá­szolgál a beléjük helyezett bizalom­ra, Illovszky Rudolf csatát nyert. Major Tamás belsővel, pontos rúgással indítja a támadást Suka Sándor bűvöli a pettyest

Next