Labdarúgás, 1985. január-december (31. évfolyam, 1-12. szám)
1985. szeptember / 9. szám
□ÉHÜK] A hekus közbeszól „Hallottam a fürdőszobában a víz csobogását. Bal kezemmel lenyomtam a kilincset és benyitottam. Nem vette észre, hogy beléptem. Amikor megfordult, azonnal meghúztam a ravaszt. Nem volt nagy dörrenés, de abban a pillanatban kibuggyant a vér a melléből.” Jelenet egy krimiből, amelynek történetesen Mág Bertalan a szerzője. Gyilkosok, betörők, kaszszaszatúrók és más válogatott bűnözőik első számú közellensége, Mág Bertalan detektívfőnök jó ideje nyugdíjas. Fordulatos, izgalmakban bőségesen gazdag élete élményeiből eddig tizenöt könyv és hét játékfilm született. Ő volt a felszabadulás utáni első detektívcsoport vezetője. Később az Országos Rendőrkapitányság bűnüldözési alosztályát vezette. A híres Mág-csoport eredményes működése nyomán jó pár gazfickó lakat alá került. Néhány korabeli bűnügyi riportcím Mágék jóvoltából: „Lakat alatt Hekus Dönci”, „Rendőrkézen a leánygyilkos és hídrobbantó”, „Börtönben az emberdaraboló orvos”. A felszabadulás után olyan alvilági banditizmus volt hazánkban, amely a legsötétebb Chicagóban vagy a vérszomjas Szicíliában fordul csak elő. Naponta 10—15 gyilkosság történt, egyéb bűncselekményekről nem is beszélve. Elhiheti, nem unatkoztunk — szív egy mélyet a cigarettájából az egykori felügyelő. Mielőtt azonban a kedves olvasó összevonná a szemöldökét, furcsállva, hogy kerül a csizma az asztalra, detektívfőnöki a Labdarúgás hasábjaira? Elég, ha csak a közelmúltban lezajlott véres brüsszeli eseményekre gondol, amely vetekedett bármilyen krimivel. A pályákon teret nyert a vandalizmus, huliganizmus. Érdemes meghallgatni minderről Mág Bertalan véleményét, aki maga is sportkedvelő ember, egykor futballista volt. — Gyalázatos, példátlan, felháborító, ami azon az emlékezetes brüsszeli BEK- döntőn történt. Hogy idáig fajulhattak a dolgok, nagy része van benne a rendező szerveknek, a rendfenntartó erők pipogyaságának. Nem volt titok, hogy az angolszurkolók meglehetősen durvák, sportszerűtlenségekre hajlamosak. Korábbi rendbontásaikból is arra lehetett következtetni, hogy a BEK-döntőre sem lesznek szentek. Ennek ellenére sem készültek fel ezek megfékezésére, egyáltalán a rendbontások megelőzésére. Persze, még rágondolni is rossz, hogy mi történt volna az esetben, ha egy rendőr közbelépése nyomán hal meg egy szurkoló. „Gyilkos rendőrség” — harsogta volna a világ. • Nálunk is előfordulnak rendbontások, ha nem is az említett találkozóhoz hasonló súlyosságúak. Hogyan lehetne elejét venni ezeknek? — Az embereket elsősorban a társadalomnak, szűkebb környezetének, a családnak kell nevelnie. A lelátókon már nem lehet illem- és erkölcstanórákat tartani. Feltétlenül szükségesnek látom, hogy a rendőri szervek olyan jogot kapjanak, hogy indokolt esetekben kellő eréllyel léphessenek fel a rendbontókkal szemben. Nem ártana úgynevezett „rázós mérkőzéseken jó néhány civilruhás rendőrt is bevetni a lelátókra, akik csírájában tudnák elejét venni a rendbontásoknak. • Egyébként ön jár mérkőzésekre? — Húsz éve nem voltam meccsen. Pedig nagyon érdekel a futball. A televízióban minden találkozót megnézek. Szívesen bámulom a kissrácokat a játszótereken, amint kergetik a labdát. Hogy miért nem járok mérkőzésekre? Az elvadult szurkolók elvették a kedvem, hogy élőben is megtekintsem a találkozókat. Nem szeretem a trágár beszédet, idegesít a lelátókon kialakult durva magatartás. Egyesek kifejezetten azért járnak a mérkőzésekre, hogy kiéljék elnyomott ösztöneiket, hogy randalírozzanak. Nem hiszem, hogy ezeket érdekli az, ami a pályán történik. • Beszéljünk azokról az időkről, amikor Mág Bertalan is ott szurkolt a lelátókon. Milyenek voltak akkoriban a drukkerek? Fütyülés, „fúj bírózás”, amióta kitalálták ezt a játékot, mindig volt. Ám az ellenféllel, a rivális szurkolótáborral nem volt divat foglalkozni, mint manapság. Régebben az Üllői úti Fradi B közép félelmetes helynek számított. Elsősorban azért, mert itt csak a ferencvárosi játékosokat illett buzdítani. Aki az ellenfélnek szurkolt, a szemközti lelátón próbálhatta biztatni a kedvenceit. Egy Fradi—MTK mérkőzés szurkolói hangpárbaja külön élmény volt. • Ön melyik csapatot bíztatta? – Gyerekkorom óta a zöld-fehérek híve vagyok. Az FTC-ben mindig voltak olyan játékosok, akikért érdemes volt rajongani. Sárosi doktor, Lázár tanár úr, Toldi, Kohut játéka mindig megbizsergette a szívemet. Csak nézni szerette a futballt vagy netán maga is kergette a labdát? Egy mély slukk, majd mesélni kezd: — Szlovákiában születtem, gyermekkorom emlékei Olomuchoz és Prágához kötődnek. Az olomuci iskolában komoly sportélet folyt, különösen a foci dívott. Remek iskolaválogatottunk volt, olyan játékosok szerepeltek csapatunkban, mint Planicska és Kalocsay Géza. Ugye nem szükséges ezeket az urakat bemutatnom? Én balösszekötőt játszottam, fürge, gólképes csatár voltam. Éveken keresztül kergettem ott a labdát. Egy súlyos bokatörés vetett véget labdarúgó karrieremnek. Azóta sem lettem hűtlen a focihoz, hiszen szurkolóként naprakészen figyelem a pettyes körüli eseményeket. • Mit üzen az ,,ezerfejű cézárnak”? — Jól tudom, a krimi rendkívül népszerű kis hazánkban. Mint gyakorló krimiszerzőt boldoggá tesz ez a tény. Ám nagyon kérem a tisztelt szurkolókat, hogy e műfajban ne próbáljanak meg szereplők lenni. Hagyják meg ezt Maigretnek, Columbónak, Derricknek és nekem ... KEMÉNY GYÖRGY 11