Labdarúgás, 1985. január-december (31. évfolyam, 1-12. szám)

1985. szeptember / 9. szám

□ÉHÜK] A hekus közbeszól „Hallottam a fürdőszobá­ban a víz csobogását. Bal kezemmel lenyomtam a ki­lincset és benyitottam. Nem vette észre, hogy be­léptem. Amikor megfor­­dult, azonnal meghúztam a ravaszt. Nem volt nagy dörrenés, de abban a pil­lanatban kibuggyant a vér a melléből.” Jelenet egy krimiből, amelynek történetesen Mág Bertalan a szerzője. Gyilkosok, betörők, kasz­­szaszatúrók és más váloga­tott bűnözőik első számú közellensége, Mág Berta­lan detektívfőnök jó ideje nyugdíjas. Fordulatos, iz­galmakban bőségesen gaz­dag élete élményeiből ed­dig tizenöt könyv és hét játékfilm született. Ő volt a felszabadulás utáni első detektívcsoport vezetője. Később az Orszá­gos Rendőrkapitányság bűnüldözési alosztályát ve­zette. A híres­ Mág-csoport eredményes működése nyo­mán jó pár gazfickó lakat alá került. Néhány korabe­li bűnügyi riportcím Má­­gék jóvoltából: „Lakat alatt Hekus Dönci”, „Rend­őrkézen a leánygyilkos és hídrobbantó”, „Börtönben az emberdaraboló orvos”.­­ A felszabadulás után olyan alvilági banditizmus volt hazánkban, amely a legsötétebb Chicagóban vagy a vérszomjas Szicí­liában fordul csak elő. Na­ponta 10—15 gyilkosság történt, egyéb bűncselek­ményekről nem is beszél­ve. Elhiheti, nem unatkoz­tunk — szív egy mélyet a cigarettájából az egykori felügyelő. Mielőtt azonban a ked­ves olvasó összevonná a szemöldökét, furcsállva, hogy kerül a csizma az asz­talra, detektívfőnök­i a Lab­darúgás hasábjaira? Elég, ha csak a közelmúltban le­zajlott véres brüsszeli ese­ményekre gondol, amely vetekedett bármilyen kri­mivel. A pályákon teret nyert a vandalizmus, huli­ganizmus. Érdemes meg­hallgatni minderről Mág Bertalan véleményét, aki maga is sportkedvelő em­ber, egykor futballista volt. — Gyalázatos, példátlan, felháborító, ami azon az emlékezetes brüsszeli BEK- döntőn történt. Hogy idáig fajulhattak a dolgok, nagy része van benne a rendező szerveknek, a rendfenntar­tó erők pipogyaságának. Nem volt titok, hogy az angol­­szurkolók meglehető­sen durvák, sportszerűtlen­ségekre hajlamosak. Ko­rábbi rendbontásaikból is arra lehetett következtet­ni, hogy a BEK-döntőre sem lesznek szentek. Ennek ellenére sem készültek fel ezek megfékezésére, egy­általán a rendbontások megelőzésére. Persze, még rágondolni is rossz, hogy mi történt volna az eset­ben, ha egy rendőr közbe­lépése nyomán hal meg egy szurkoló. „Gyilkos rendőrség” — harsogta volna a világ. • Nálunk is előfordulnak rendbontások, ha nem is az említett találkozóhoz ha­sonló súlyosságúak. Hogyan lehetne elejét venni ezek­nek? — Az embereket első­sorban a társadalomnak, szűkebb környezetének, a családnak kell nevelnie. A lelátókon már nem lehet illem- és erkölcstanórákat tartani. Feltétlenül szüksé­gesnek látom, hogy a rendőri szervek olyan jogot kapjanak, hogy indokolt esetekben kellő eréllyel léphessenek fel a rendbon­tókkal szemben. Nem ár­tana úgynevezett „rázós mérkőzéseken jó néhány civilruhás rendőrt is bevet­ni a lelátókra, akik csírá­jában tudnák elejét venni a rendbontásoknak. • Egyébként ön jár mér­kőzésekre? — Húsz éve nem voltam meccsen. Pedig nagyon ér­dekel a futball. A televí­zióban minden találkozót megnézek. Szívesen bámu­lom a kissrácokat a játszó­tereken, amint kergetik a labdát. Hogy miért nem járok mérkőzésekre? Az el­vadult szurkolók elvették a kedvem, hogy élőben is megtekintsem a találkozó­kat. Nem szeretem a trá­gár beszédet, idegesít a le­látókon kialakult durva magatartás. Egyesek kife­jezetten azért járnak a mérkőzésekre, hogy kiéljék elnyomott ösztöneiket, hogy randalírozzanak. Nem hi­szem, hogy ezeket érdekli az, ami a pályán történik. • Beszéljünk azokról az időkről, amikor Mág Ber­talan is ott szurkolt a le­látókon. Milyenek voltak akkoriban a drukkerek?­­ Fütyülés, „fúj bíró­zás”, amióta kitalálták ezt a játékot, mindig volt. Ám az ellenféllel, a rivális szurkolótáborral nem volt divat foglalkozni, mint ma­napság. Régebben az Üllői úti Fradi B közép félelme­tes helynek számított. El­sősorban azért, mert itt csak a ferencvárosi játéko­sokat illett buzdítani. Aki az ellenfélnek szurkolt, a szemközti lelátón próbál­hatta biztatni a kedvenceit. Egy Fradi—MTK mérkőzés szurkolói hangpárbaja kü­lön élmény volt. • Ön melyik csapatot bíztatta? – Gyerekkorom óta a zöld-fehérek híve vagyok. Az FTC-ben mindig voltak olyan játékosok, akikért érdemes volt rajongani. Sá­­rosi doktor, Lázár tanár úr, Toldi, Kohut játéka mindig megbizsergette a szívemet.­­ Csak nézni szerette a futballt vagy netán maga is kergette a labdát? Egy mély slukk, majd mesélni kezd: — Szlovákiában szület­tem, gyermekkorom emlé­kei Olomuchoz és Prágához kötődnek. Az olomuci is­kolában komoly sportélet folyt, különösen a foci dí­vott. Remek iskolaváloga­tottunk volt, olyan játéko­sok szerepeltek csapatunk­ban, mint Planicska és Ka­­locsay Géza. Ugye nem szükséges ezeket az ura­kat bemutatnom? Én bal­­összekötőt játszottam, für­ge, gólképes csatár voltam. Éveken keresztül kerget­tem ott a labdát. Egy súlyos bokatör­és vetett véget lab­darúgó karrieremnek. Az­óta sem lettem hűtlen a focihoz, hiszen szurkoló­ként naprakészen figyelem a pettyes körüli eseménye­ket. • Mit üzen az ,,ezerfe­­jű cézárnak”? — Jól tudom, a krimi rendkívül népszerű kis ha­zánkban. Mint gyakorló krimiszerzőt boldoggá tesz ez a tény. Ám nagyon ké­rem a tisztelt szurkolókat, hogy e műfajban ne pró­báljanak meg szereplők lenni. Hagyják meg ezt Maigretnek, Columbónak, Derricknek és nekem ... KEMÉNY GYÖRGY 11

Next