Labdarúgás, 1990. január-december (36. évfolyam, 1-12. szám)
1990. szeptember / 9. szám
arra gurul, pattan, ahová éppen a gödrök irányítják. Az sem jó dolog, hogy a klubvezetők még alkalmanként se igen tekintik meg fiataljaik mérkőzéseit. Egyszer-egyszer „megtisztelhetnék” jelenlétükkel — legalább a rangadókon — csapatukat, ezt bizonyára jónéven vennék a srácok. Jelenleg ugyanis nem érzik, hogy egyesületek vezetői törődnek velük, a jövőt tekintve fontosak a klub számára. Ritka, mint a fehér holló az olyan csapatvagy játékosértekezlet, ahol vezetők megjelennének, vonatkozik ez még a díjkiosztó ünnepségekre is! A kluboknak a gyakorlat bizonysága szerint nem igazán szívügye a saját utánpótlás tervszerű nevelése, a fiatalokkal való fokozott törődés. Bizonyítja ezt, hogy — néhány egyesülettől eltekintve — alig található saját nevelésű játékos az NB-s csapatokban. Nyilván pedig sok ok szól amellett, hogy elsősorban saját fiataljaik soraiból „merítsenek” (kötődés, anyagiak, stb.). De hát — mondják — egyszerűbb máshonnan érett „menőket” szerezni, mintsem az ifiből fáradságos munkával játékosokat beépíteni a csapatba. Hogy aztán ennek mi a vége, van rá bőséges adalék! Jó viszont, hogy születnek olyan kezdeményezések, mint a Puskás-alapítvány, amely hosszú távon is hasznos lesz. A gyerekek az ilyenekben éppen a hiányolt megbecsülést, a valóban értékes teljesítmények elismerését látják. S követendő példa a Hargita kft.-é, amely a Ferencvárossal aláírt szponzori megállapodásban kikötötte, hogy az általa biztosított 30 millió forint egy részét az utánpótlás nevelésére kell fordítani. Egyoldalú beállítás lenne csak az egyesületeket felelőssé tenni a kialakult helyzetért, jóllehet elsősorban ők a ludasok. Hiba van a „kréta körül” az MLSZ-nél is, mégpedig bőségesen. Példa erre — többek között — a különböző korosztályú ifjúsági válogatottak leszereplése. A tizenhatévesek úgy jutottak be az UEFA torna döntőjébe, hogy előzőleg a bolgárok egy túlkoros játékost szerepeltettek ellenük a selejtezőkön. A döntőben azonban csoportjuk utolsó helyén végeztek. A tizennyolc évesek tudásából az itthon rendezett Európabajnoki döntőn csak a 7. helyre futotta. Csupán a tizenhét évesek teljesítménye fogadható el, bár nekik komoly megmérettetésben nem volt részük. Számos szakvélemény szerint nem megfelelő a kiválasztás, a válogatás szűk körből történik. Hogy mennyire huszadrangú kérdés a szövetségben az ifjúsági labdarúgás ügye, arra két kiragadott példa is rávilágít. A világbajnokság előtt került sor a Magyarországi Egyesült Államok barátságos mérkőzésre, amelyet 18 órai kezdettel játszottak az FTC pályán. Ugyanazon a napon volt a Magyarország—NDK ifjúsági találkozó déli 12 (!) órakor a Kismartoni úti sporttelepen. Miért nem lehetett ez a mérkőzés a válogatott előmérkőzése? Megtiszteltetés lett volna a fiatalok számára, ha a „nagyok" előtt játszhatnak, a közönség pedig nyilván szívesen ismerkedett volna az ifjú tehetségekkel. Hogyan lehet, hogy erre nem gondoltak az illetékesek a szövetségben, amikor egy szinte elrejtett pályára és igen szerencsétlen időpontra szervezték — jószerével a közönség kizárásával — a mérkőzést? De az is felháborító, amiről az Új Dunántúli Napló adott hírt. A megyei ifiválogatottak idei tornáját Baranya megye együttese nyerte. A díjkiosztó ünnepségen azonban a győztesnek járó vándorserleget nem kapták meg, mint a tudósításban olvasható: „...az MLSZ mulasztása miatt.” Természetesen még sok mindenről lehetne írni, szólni a labdarúgás utánpótlásával kapcsolatban. Számos egyéb égető problémát is fel lehetne vetni, amelyek mindegyike gátolja az utánpótlás nevelését és példák révén igazolni, hogy e téren is milyen nagy a lemaradás. De talán az eddigiekből is kiviláglik, hogy öszszességében még az „első az egyenlők között” elve sem érvényesül, nemhogy prioritást élvezne az ifi és serdülő labdarúgás. A megoldás kulcsa — ezt egyértelműen szükséges leszögezni — az egyesületek és a szövetség kezében van. Semmit sem ér azonban és nem vezethet eredményre, ha csak beszélnek, fogadkoznak, ígérgetnek, de a tettek elmaradnak, semmi nem történik az elhangzottak megvalósítása érdekében. Világosan kell pedig látnia mindenkinek, hogy a magyar labdarúgás jelene és jövője forog kockán. Éppen ezért most már nem beszélni, hanem végre cselekedni kell! (B) ifj. THALY ZOLTÁN felvételei 13