Labdarúgás, 1990. január-december (36. évfolyam, 1-12. szám)

1990. szeptember / 9. szám

A 11-ESEKRŐL Nagyon büszke és elégedett voltam, amikor sportnapilapunk minapi fejlé­ce fölött olvashattam: „Takács Mária három aranyérmet nyert a súlyemelő EB-n.” Az augusztusi kánikulában szenvedő budapesti betonteknőben hús forrás italaként kortyolgattam a tudósítás minden betűjét, hogy mégis szomjas maradtam Marika csodálatos kanári­­szigetekbeli vendégjátéka ellenére is, annak az az oka, hogy fiatal labdarú­góink néhány nappal korábban, hazai környezetben, az ifi EB-n az utolsó előtti helyen végeztek. Mert kánikulá­ban, a szarvasi halk lombok alatt, az arborétum közvetlen közelében, adó­sak maradtak a játékkal. De nemcsak a játékkal, hanem az akarással, a küz­deni tudással is, azokkal az értékek­kel, amelyek kibányászásával az elő­dök oly sokszor ajándékozták meg a világot, benne a mi kis magyar vilá­gunkat elsősorban. Magam is azok közé tartozom, akik nem számítottak ez alkalomból sem aranyra, sem ezüstre — ismerve a sportág hazai „utánpótlásának” hely­zetét és kilátásait —, de azért az utol­só előtti helyre sem gondoltunk! Az egészben ez a 7. hely a megdöb­bentő. Ha tudjuk is, hogy ebben a sportágban már itthon sem teremnek csodák,­­ azért az első és az utolsó hely között vannak fokozatok, a fut­ball rangsorában. Sajnos, az 1990-es EB-nek nemhogy a tisztikarába, de még a tisztesei közé sem tudtuk be­verekedni magunkat. őszintén megmondom, engem az sem nyugtat meg, hogy sportnapila­punk naponta közli, hogy „az országos 11-es rúgó bajnokságban — a bőkezű szponzorok között ott szerepel ismert címerével az MLSZ is — a győztes 20 ezer Deutsche Markot nyerhet. Amilyen pechünk van ugyanis, le­het, mire a gyerekek megtanulnak k­­est rúgni, ezt a mérkőzéseket eldöntő csacsiságot, ki is törlik az EB-ket, VB-ket, olimpiákat és nemzetközi tor­nákat eldöntő tényezőt a FIFA és az UEFA törvénykönyvéből. Mert mióta a sportág nemzetközi szövetségeiben sem a tapasztalt és a sportágat alaposan, belülről ismerő szakemberek kezében van a kormányrúd, hanem a szpon­zorok rémuralma iktatja ki a futball szépségét és lényegét, a játékot, azóta nem a játékidőben kell a győztes gólt elérni, hanem döntetlen esetén a mér­kőzés utáni 11-esekből! Nem akarok senkit elrémíteni, de attól tartok, hogy a labdarúgásban el­érkeztünk az újabbik 30 éves háború küszöbéhez. Ha ugyanis sikerrel végződik az or­szágos 11-es rúgó bajnokság, s ezt mint csodálatos kezdeményezést átveszi minden labdarúgással törődő ország , ne feledjük, a világbajnokság gondo­latát is az MLSZ kezdeményezte, s hamarosan csatlakozott hozzá a világ! É s mindenütt megtanulnak tizen­egyest rúgni, akkor esetleg évekig tar­tó 11-es csatákon dőlhet el a VB sor­sa, mert mindenki minden 11-est be­rúg ... S végső soron csak az dönt, ha mégis akad egy botlábú csere ti­zenegyes rúgó, aki a kapufára bom­báz ... Most csak azért szurkolok, hogy a legközelebbi ifi EB megrendezését ne vigyék a Kanári-szigetekre, ahol né­hány hete már minden kis színes ma­dárka Takács Marika nevét dalolja csicseregve. Nem szeretném, ha valami idegen nevet kellene megtanulniok ezeknek a kedves kis madárkáknak. B­uta betörők A Magyar Labdarúgó Szövetség front­ján egy idő óta mélységes csend honol. Ez nem is csoda, hiszen a sikertelen VB-selejtezők miatt csak azok hábo­­rogtak, akik nem ismerték közelebbről a sportág nemzetközi viszonyait. Vi­szonylag hamar elültek a szövetségi kapitányi túltengés verte hullámok is labdarúgásunk tengerén. Utánpótlásunk teljes csődje az ifi EB-n sem okozott földcsuszamlást, hiszen ezt a mérkő­zés-sorozatot nagyon kevesen látták. Mivel pedig a szponzorok sem tola­kodnak a fővárosi és a vidéki egye­sületeink pénztárai körül, aztán a szö­vetség elnöki posztjáért sincs már ádáz harc — mióta kiderült, hogy ez a tisztség a fizetés nélküli társa­dalmi munka kategóriájában maradt —, jószerével csak az a hír okozott né­mi szenzációt, hogy betörők jártak a Sugár út 47. számú palotában, ahol az MLSZ székel néhány évtizede. Elné­zést, hogy szeretett fővárosunk leg­szebb útvonalát legelső nevén emlí­tem, de szolgáljon mentségemre, hogy labdarúgásunk e széles útját e pilla­natban nem tudom, minek tiszteljem. Petőfivel kérdem magamban: „minek nevezzelek?” — Népköztársaság útjá­nak, vagy Andrássy útnak? Avagy va­lami másnak? Mert félfüllel úgy hal­lottam, olyan javaslat is érkezett il­letékes helyre, tekintettel arra, hogy itt székel az MLSZ, nevezzék el az utat arról az emberről, aki az első futball-labdát Magyarországra hozta! Legyen tehát az út Löwenrosen Charli út! Emiatt senki sem kaphatna szem­rehányást, hiszen a jóemlékű Charli bácsi a labdát nyugatról, Angliából hozta... Emlékszem rá, néhány évvel ezelőtt egy alkalommal már betörtek az MLSZ-be. Arról nem tudok, hogy ak­kor sikerült-e kinyomozni a tettest, vagy a tetteseket. Annyit azonban tu­dok, hogy az idő tájt érdemes volt betörni, hiszen a kasszában komoly összeg várta győztes válogatott csapa­tunk labdarúgóit prémium címén. Mert anno dacuinál még akadt győ­zelem is, meg a hozzávaló prémium is. Pedig akkor nem kettő, hanem csak egy szövetségi kapitánya volt a csa­patnak — igaz, 11 jó játékosa is... De tessék mondani, „hol van az a nyár, hol a régi szerelem?” Ennél a betörésnél ugyan mire szá­míthattak a betörők? Aki ugyanis valami kevéssé ismerős az MLSZ helyzetével, tudhatja, hogy üres a kassza. A szövetség a legutolsó osztozkodásnál csak az önállóságot kapta, forintok nélkül. Az önállóság­ról szóló okmány került csak be a kasszába egyedül, pedig másnak is lett volna ott helye. Erős a gyanúm, hogy mostani profi­világunkban ezek a betörők maradtak egyedül amatőrök! Ők Európa legrosz­­szabbul informált latorjai, akik úgy látszik, még a csodálatosan informált magyar sajtót sem olvassák. Pedig né­hány hónappal ezelőtt néhány téved­hetetlen kollégánk közhírré tette, hogy az MLSZ fizetésképtelen. Igaz, Laczkó dr. úr ezt cáfolta, de ki hisz korunk­ban egy olyan elnöknek, aki még fi­zetést sem kap a munkájáért? Remélem, a betörő urak nem érzik sértve magukat, amiért ennyire lebe­csülöm képességeiket. Persze azt is le­hetségesnek tartom, talán eltévesztet­ték a házszámot. S tán nem is a foci legfőbb szervét akarták kirabolni, ha­nem valami egyszerű magánzót, orvost vagy ügyvédet — ez utóbbiból van ma legtöbb újgazdag hazánkban. Tévedés ne essék: nem tippet aka­rok adni az éjszakai vendégeknek, csupán figyelmeztetni szeretnék arra: kár az MLSZ-ben próbálkozni! Ott nemcsak a kassza kong az ürességtől, hanem a fiókokban sem található va­lamiféle érték... ANDORÉVEK Mostanság, a politikai kerekasztalok korszakában, nemcsak ezek körül foly­nak viták, hanem a sportélet kerek­asztalai körül is, ha ez utóbbiak nem is mindig kerekek, hanem inkább sar­­kosak. Az 1989—90-es bajnoki év befejezése után, az új bajnoki rajtig a legfőbb téma a külföldre szerződések ügye volt. Ki megy és ki marad. Aztán: ki­nek járt le a szerződése és kinek „telt ki az ideje” odakint, s ha már haza

Next