Labdarúgás, 1990. január-december (36. évfolyam, 1-12. szám)
1990. szeptember / 9. szám
A 11-ESEKRŐL Nagyon büszke és elégedett voltam, amikor sportnapilapunk minapi fejléce fölött olvashattam: „Takács Mária három aranyérmet nyert a súlyemelő EB-n.” Az augusztusi kánikulában szenvedő budapesti betonteknőben hús forrás italaként kortyolgattam a tudósítás minden betűjét, hogy mégis szomjas maradtam Marika csodálatos kanáriszigetekbeli vendégjátéka ellenére is, annak az az oka, hogy fiatal labdarúgóink néhány nappal korábban, hazai környezetben, az ifi EB-n az utolsó előtti helyen végeztek. Mert kánikulában, a szarvasi halk lombok alatt, az arborétum közvetlen közelében, adósak maradtak a játékkal. De nemcsak a játékkal, hanem az akarással, a küzdeni tudással is, azokkal az értékekkel, amelyek kibányászásával az elődök oly sokszor ajándékozták meg a világot, benne a mi kis magyar világunkat elsősorban. Magam is azok közé tartozom, akik nem számítottak ez alkalomból sem aranyra, sem ezüstre — ismerve a sportág hazai „utánpótlásának” helyzetét és kilátásait —, de azért az utolsó előtti helyre sem gondoltunk! Az egészben ez a 7. hely a megdöbbentő. Ha tudjuk is, hogy ebben a sportágban már itthon sem teremnek csodák, azért az első és az utolsó hely között vannak fokozatok, a futball rangsorában. Sajnos, az 1990-es EB-nek nemhogy a tisztikarába, de még a tisztesei közé sem tudtuk beverekedni magunkat. őszintén megmondom, engem az sem nyugtat meg, hogy sportnapilapunk naponta közli, hogy „az országos 11-es rúgó bajnokságban — a bőkezű szponzorok között ott szerepel ismert címerével az MLSZ is — a győztes 20 ezer Deutsche Markot nyerhet. Amilyen pechünk van ugyanis, lehet, mire a gyerekek megtanulnak kest rúgni, ezt a mérkőzéseket eldöntő csacsiságot, ki is törlik az EB-ket, VB-ket, olimpiákat és nemzetközi tornákat eldöntő tényezőt a FIFA és az UEFA törvénykönyvéből. Mert mióta a sportág nemzetközi szövetségeiben sem a tapasztalt és a sportágat alaposan, belülről ismerő szakemberek kezében van a kormányrúd, hanem a szponzorok rémuralma iktatja ki a futball szépségét és lényegét, a játékot, azóta nem a játékidőben kell a győztes gólt elérni, hanem döntetlen esetén a mérkőzés utáni 11-esekből! Nem akarok senkit elrémíteni, de attól tartok, hogy a labdarúgásban elérkeztünk az újabbik 30 éves háború küszöbéhez. Ha ugyanis sikerrel végződik az országos 11-es rúgó bajnokság, s ezt mint csodálatos kezdeményezést átveszi minden labdarúgással törődő ország , ne feledjük, a világbajnokság gondolatát is az MLSZ kezdeményezte, s hamarosan csatlakozott hozzá a világ! É s mindenütt megtanulnak tizenegyest rúgni, akkor esetleg évekig tartó 11-es csatákon dőlhet el a VB sorsa, mert mindenki minden 11-est berúg ... S végső soron csak az dönt, ha mégis akad egy botlábú csere tizenegyes rúgó, aki a kapufára bombáz ... Most csak azért szurkolok, hogy a legközelebbi ifi EB megrendezését ne vigyék a Kanári-szigetekre, ahol néhány hete már minden kis színes madárka Takács Marika nevét dalolja csicseregve. Nem szeretném, ha valami idegen nevet kellene megtanulniok ezeknek a kedves kis madárkáknak. Buta betörők A Magyar Labdarúgó Szövetség frontján egy idő óta mélységes csend honol. Ez nem is csoda, hiszen a sikertelen VB-selejtezők miatt csak azok háborogtak, akik nem ismerték közelebbről a sportág nemzetközi viszonyait. Viszonylag hamar elültek a szövetségi kapitányi túltengés verte hullámok is labdarúgásunk tengerén. Utánpótlásunk teljes csődje az ifi EB-n sem okozott földcsuszamlást, hiszen ezt a mérkőzés-sorozatot nagyon kevesen látták. Mivel pedig a szponzorok sem tolakodnak a fővárosi és a vidéki egyesületeink pénztárai körül, aztán a szövetség elnöki posztjáért sincs már ádáz harc — mióta kiderült, hogy ez a tisztség a fizetés nélküli társadalmi munka kategóriájában maradt —, jószerével csak az a hír okozott némi szenzációt, hogy betörők jártak a Sugár út 47. számú palotában, ahol az MLSZ székel néhány évtizede. Elnézést, hogy szeretett fővárosunk legszebb útvonalát legelső nevén említem, de szolgáljon mentségemre, hogy labdarúgásunk e széles útját e pillanatban nem tudom, minek tiszteljem. Petőfivel kérdem magamban: „minek nevezzelek?” — Népköztársaság útjának, vagy Andrássy útnak? Avagy valami másnak? Mert félfüllel úgy hallottam, olyan javaslat is érkezett illetékes helyre, tekintettel arra, hogy itt székel az MLSZ, nevezzék el az utat arról az emberről, aki az első futball-labdát Magyarországra hozta! Legyen tehát az út Löwenrosen Charli út! Emiatt senki sem kaphatna szemrehányást, hiszen a jóemlékű Charli bácsi a labdát nyugatról, Angliából hozta... Emlékszem rá, néhány évvel ezelőtt egy alkalommal már betörtek az MLSZ-be. Arról nem tudok, hogy akkor sikerült-e kinyomozni a tettest, vagy a tetteseket. Annyit azonban tudok, hogy az idő tájt érdemes volt betörni, hiszen a kasszában komoly összeg várta győztes válogatott csapatunk labdarúgóit prémium címén. Mert anno dacuinál még akadt győzelem is, meg a hozzávaló prémium is. Pedig akkor nem kettő, hanem csak egy szövetségi kapitánya volt a csapatnak — igaz, 11 jó játékosa is... De tessék mondani, „hol van az a nyár, hol a régi szerelem?” Ennél a betörésnél ugyan mire számíthattak a betörők? Aki ugyanis valami kevéssé ismerős az MLSZ helyzetével, tudhatja, hogy üres a kassza. A szövetség a legutolsó osztozkodásnál csak az önállóságot kapta, forintok nélkül. Az önállóságról szóló okmány került csak be a kasszába egyedül, pedig másnak is lett volna ott helye. Erős a gyanúm, hogy mostani profivilágunkban ezek a betörők maradtak egyedül amatőrök! Ők Európa legroszszabbul informált latorjai, akik úgy látszik, még a csodálatosan informált magyar sajtót sem olvassák. Pedig néhány hónappal ezelőtt néhány tévedhetetlen kollégánk közhírré tette, hogy az MLSZ fizetésképtelen. Igaz, Laczkó dr. úr ezt cáfolta, de ki hisz korunkban egy olyan elnöknek, aki még fizetést sem kap a munkájáért? Remélem, a betörő urak nem érzik sértve magukat, amiért ennyire lebecsülöm képességeiket. Persze azt is lehetségesnek tartom, talán eltévesztették a házszámot. S tán nem is a foci legfőbb szervét akarták kirabolni, hanem valami egyszerű magánzót, orvost vagy ügyvédet — ez utóbbiból van ma legtöbb újgazdag hazánkban. Tévedés ne essék: nem tippet akarok adni az éjszakai vendégeknek, csupán figyelmeztetni szeretnék arra: kár az MLSZ-ben próbálkozni! Ott nemcsak a kassza kong az ürességtől, hanem a fiókokban sem található valamiféle érték... ANDORÉVEK Mostanság, a politikai kerekasztalok korszakában, nemcsak ezek körül folynak viták, hanem a sportélet kerekasztalai körül is, ha ez utóbbiak nem is mindig kerekek, hanem inkább sarkosak. Az 1989—90-es bajnoki év befejezése után, az új bajnoki rajtig a legfőbb téma a külföldre szerződések ügye volt. Ki megy és ki marad. Aztán: kinek járt le a szerződése és kinek „telt ki az ideje” odakint, s ha már haza