Lakáskultúra, 1973 (8. évfolyam, 1-4. szám)

1973 / 2. szám

a Lakáskultúra mUMUae véshető keményfával dolgozik) az in­kább fúrja át az anyagot körös-körül a rajz mentén (a vonalon belül!), az így kialakult „perforációban” könnyebben halad a véső. A nyílás elkészülése után a furatok közelből képződött „fogak” fareszelővel könnyűszerrel eltávolít­­hatók. A fúrásnál azonban ügyelni kell, hogy a fúró az anyag síkjára merőlegesen álljon, ha ferdén tartjuk a fúrógépet könnyen megesik, hogy a túloldalon nem ott jön ki a fúró, ahová a furat helyét rajzoltuk. (Legjobb az állványos fúrógép használata.) Bútorunk főpróbája az összeállítás. Ha mindent jól csináltunk a csapok szo­rosan, néhány kalapácsütéssel (fakala­páccsal!) bemennek a helyükre, a rög­zítő, kifeszítő ékek pedig hosszmére­tük feléig, egyharmadáig üthetők be. Kisebb pontatlanságot az ék méretének megváltoztatásával korrigálhatunk. A bú­tornak a kiékelés után szilárdan kell állnia! Asztalunkat, székeinket e­rő­próba után szedjük szét alkotórészeikre. A végleges összeállítás előtt kerül ugyanis sor a felületkezelésre. Az anya­got ki-ki ízlése szerint eredeti színében, vagy pácolás után lakkozhatja. Az egyik legmegfelelőbb a „Sirály” csónaklakk, de alkalmazhatók a szintetikus színtelen lakkok is. A fenyőanyag erezetének hangsúlyo­zására megpróbálhatjuk az égetést is. Ha a lécet tűz vagy gázláng felett gyor­san, de egyenletes sebességgel áttoljuk, a fa erezete mentén (valószínűleg a na­gyobb gyantatartalom miatt) hamarabb megég az anyag mint a többi részen. Ez érdekes kontraszthatást ad. A művelethez nem árt némi gyakor­lat. Semmiképp se kezdjük bútorun­kon! Ajánlatos hulladékanyagokon elő­zőleg próbál végezni. Az égetés azon­ban nemcsak a szépséget szolgálja. Nö­veli a fa felületének ellenállóképességét, mintegy konzerválja azt. Mit tegyünk még! Bútorunk nem igényel különösebb karbantartást. Ha úgy vesszük észre, hogy a nyári kániku­lában veszít stabilitásából, összeszárad, verjük beljebb az ékeket. Ősszel pedig — ha nem tudjuk védett helyen tá­rolni — a dagadásból adódó repedések elkerülésére, szedjük szét. Bútorunk igazán kis helyen áttelel. Berényi János — Bártfai Miklós AZ 1972/4. SZÁM­Ú REJTVÉNY PÁLYÁZATÁNAK NYERTESEI: 300,— Ft-os vásárlási utalványt nyertek. Budapestiek: Polák Miklós (VII.), Egyed József (III.), Csomós Andrásné (IV.). Vidékiek: Lippai Jánosné Szeged, Bauer Lajosné Dorog, Gyimesi Józsefné Siófok, Szabási Mária Regöly, Kiss Jánosné Dunapataj, ifj. Domboróczky Gáspárné Duna­újváros, Csíki Tiborné Salgótarján, Brózikné Sütő Erzsébet Gödöllő. 200,— Ft-os vásárlási utalványt nyertek. Budapestiek: Drien Károlyné (XIV.), Fehér Attiláné (III.), Hegedűs Jánosné (XV.). Vidékiek: Geschicz Mihályné Pápa, Bidnay Tiborné Dunakeszi, Czakó Lászlóné Dombóvár, Princz Tiborné Selyp, Varjas Józsefné Vízvár, Üregi Ferencné Vas­­szécsény, Kollarik Anna Debrecen, dr. Lackner Györgyné Miskolc, özv. dr. Pássy Józsefné Pécs, Horváth Ferencné Komló, Vörös Julianna Fonyód, Gerber Istvánná Dombóvár, Vass György Pécs. 100,— Ft-os vásárlási utalványt nyertek. Budapestiek: Pancsics Lászlóné (XIV.), Varga Ernőné (XIII.), Szekeres Gabriella (XV.). Vidékiek: Sasvári Istvánná Kiskőrös, Varga Anna Sárisáp, Bősze Gáborné Szorosad, Figder Dezsőné Szombathely, Farkas Margit Mezősas, Böröcz Jánosné Kaposvár, Lipták Margit Miskolc, Nagykovács Józsefné Kisterenye, Bódi Károlyné Lábatlan, Kiss Lajos Tibor Berettyóújfalu, Tátrai Dénes Pécs, Finta József Sajójut, Lakáskultúra Fényképezték: Bánhalmi János, Bárándy István, Bechtler János, Berényi János, Juhos Kati, Matusz Károly, Novotta Ferenc A színes fotókat készítették: Bánhalmi János, Bárándy István, Matusz Károly, Novotta Ferenc Rajzolták: Bálint Ágnes, Bártfai Miklós, Jahoda Maja, Jancsó Csaba, Korda István, Nagy Bálint, Temesváry Kálmán, Timon Kálmán, Szily Imre Balázs A Belkereskedelmi Minisztérium Lakberendezési Bizottsága folyóirata A szerkesztő bizottság elnöke: Borsos László A szerkesztő bizottság tagjai: Botka Zoltán, dr. Dalocsa Gábor, Filep István, Gábor Pál, Juhász Gáborné, Lelik János, Mikó Sándor, Péterfi Lászlóné, Spiró Éva, dr. Tóth György Szerkesztő: Pataki Mária Szerkesztőség: Budapest V., Vigadó u. 6. Postai irányítószám: 1368. Telefon: 382-190 Megjelenik negyedévenként. Kiadja a Lapkiadó Vállalat Bp. VII., Lenin krt. 9 — 11. Telefon: 221-285 Felelős kiadó: Sala Sándor igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzletei­ben és a Posta Központi Hírlapirodánál (KHI, Bp. V., József nádor tér 1.) közvetlenül vagy postautal­ványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámlára. Előfizetési díj: 1 évre 48,— Ft. Külföldiek a Kultúra és Hírlap Külkereskedelmi Vállalatnál Bp. 62. P. O. B. 149 vagy külföldi bizomá­nyosainál fizethetnek elő INDEX: 25 508 A színes nyomás a Kossuth Nyomda munkája 73.220 Egyetemi Nyomda, Budapest. Felelős vezető: Janka Gyula igazgató

Next