Éva, 1974 (2. szám)
1974 / 2. szám
nekem. — A Színészmúzeum eddigi főszereplői közül engem leginkább Csortos Gyula hatalmas egyénisége nyűgözött le. És Kabos Gyula művészete, amely ma is modern! S bevallom: Bajor Gizibe, a hangjába, a fényképeibe valósággal beleszerettem . . . A fiatal színész, mióta ebben a sorozatban szerepel, sok levelet kap a nézőktől. Köszönő, elismerő sorokat — melyek tulajdonképpen nem is neki szólnak — az élményért, a hajdani nagyok megelevenedéséért. Sokan kérik, a televízió ne csak egyes részleteket mutasson be az egykori színész-nagyságok fennmaradt filmjeiből, hanem tűzze műsorra az egészet! Ezúton válaszolja Farády István a levélíróknak : kérésüket továbbítja az illetékeseknek. G. T. Minden darabot kívülről tud, mégsincs soha színpadon és mégis boldog. A SÚGÓ Fél méternél alig magasabb „alagút” vezet az egy négyzetméteres kalitkába. Hatvani Margit kis világába, a Madách Kamarában. Innen kíséri feszült figyelemmel órákon át az előadást, a színészeket; súgásra, mimikára, jelbeszédre, mutogatásra készen — mikor, mire van szükség. Tizenhat éve súgó. Most 34 éves ez a 25-nek is alig látszó csinos, fiatal nő, árad belőle a munkáját szerető, mindig a munka új színeit kereső és élvező ember derűje, üdesége. Hivatásnak tartja, amit csinál. Egyszer, Szolnokon, váratlanul három mondatos szerepben a színpadra állították, azóta sem vágyik oda. — Hogyan lesz valakiből súgó? Belőlem a magyar tanárom miatt — nevet Margit. — Szolnokon jártam gimnáziumba, s kizavartak az óráról, mert túl sokat súgtam. Azt mondta a tanár: menjek a színházba, ott kisúghatom magam! így is történt. Érettségi után jelentkeztem a szolnoki színházban, felvettek egy próbaévre. Mikor letelt, az igazgató megkérdezte a színészeket, van-e érzékem, jól súgtam-e, tudnak-e velem dolgozni? A válaszuk után véglegesítettek. Egyszer, a Stuart Mária előadásán hirtelen kialudt a villany. A színészek — mit tehettek mást! — játszottak tovább. Hatvani Margit pedig súgott tovább, a sötétben. Kívülről tudta a darabot s azóta is mindegyiket, amit súg. Both Béla akkor éppen Szolnokon járt, „felfedezte”. Pestre hívta, így került a Madáchba. A tizenkét pesti év alatt ötven darabot súgott. A bolond lányt — még Demján Editnek és Márkus Lászlónak — ötszázszor! — A századik előadás után már tudta mindenki nemcsak a maga, hanem a többiek szerepét is. Néha versenyeztünk a szünetekben, ki tudja jobban, pontosabban az egész darabot. A színészek minden előadáson kitaláltak valamit, egy új fintort, mozdulatot, mozgást. Előfordult, hogy Demján Edit a színpadon, a szerepen kívül, elnevette magát s alig tudta abbahagyni. S bizony a súgóasztalnál én is sokszor nevettem, pedig nem szabad. Márkus László szólt is a szünetben. ..Maga ne sírjon, ne nevessen, csak súgjon ...” Tőle sokat tanultam. Azt is ő magyarázta: ha egy színész esetleg valamit rosszul mond, soha ne javítsam, hanem súgjak tovább, hogy ami azután jön, azt jól mondja, mert ha javítok, kétszer mondaná ugyanazt. A próbákon viszont nemcsak szabad, hanem kell is javítani, még a téves kötőszavakat is! Néha a próbákon kívül is együtt tanultam a színészekkel, szívesen tettem s teszem mindig, hiszen nekem is érdekem, hogy jól tudják a szöveget. Akkor kevesebbet izgulok, kevesebbet súgok. Nagyon szégyellem magam, ha az előadás szünetében valaki megjegyzi: hallottuk a súgót. A Madách Színházban és a Madách Kamarában négy súgó dolgozik, és két nyugdíjas is bejár. Utánpótlás nehezen akad, mindenki a színpadra vágyik. Pedig, ha már arról van szó, a súgólyukból is el lehet indulni. A bolond lány nemrég elhunyt, világhírű szerzője, Marcel Achard is így kezdte: súgó volt. P. Zs. Fotó: Bojár Sándor 22 N színházi közönség nagyon érzékeny. Felügyel minden apró részletre, amit színészekről, színésznőkről hallani. S nemcsak a pletyka érdekli, hanem a színpadi munka is. Ezért gyakran kérdezgetik az utóbbi időben: MIT CSINÁL LATINOVITS? Három évvel ezelőtt megvált a Vígszínháztól, azóta kevesebbet hallani róla. A veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött színésznek és rendezőnek. A tavalyi évad végén Veszprémtől is búcsút vett. S azóta? — A budapesti Irodalmi Színpad tagja vagyok — mondja Latinovits Zoltán. — Az együttes jelenleg „otthontalan”: a Nagymező utcai színházat átépítik, korszerűsítik. Ezért — átmenetileg — a Csengery utcai Fáklya Klubban vendégeskedünk. Itt mutattuk be Eszmélet címmel József Attila verseiből összeállított műsorunkat, és az Ó Éva, Éva című produkciónkat. Mindkettőt tovább játsszuk az új évadban is, én is fellépek benne. November végén Karinthy Frigyes műveiből szerkesztett műsort hozunk színre. Ebben is játszom, nagy örömmel. Karinthy írói világa igen közel áll hozzám, főként, amióta alakíthattam őt az Utazás a koponyám körül filmváltozatában. De azt is mondhatnám: azért tudtam így alakítani Karinthy Frigyest, mert szeretem. A színház átépítése valószínűleg tavasszal fejeződik be, s akkor már ott rendezhetem a Kötél a Niagara felett című új műsort, amit én is állítottam össze a délamerikai költők és írók alkotásaiból. Latinovits Zoltán filmezik, tévézik. Szerb Antal A Pendragon legenda című regényének filmváltozatában, amelyet nemrég mutattak be, ő alakította a történet hősét, Bátky Jánost, a Londonba szakadt magyar filozoptert. A rendező, Révész György azóta újabb filmet forgat Latinovitscsal, Gál István forgatókönyvéből, Az öreg címmel. 74 éves veterán bányászt alakít benne, partnere egy fiatal bányamunkás, Harsányi Gábor. A történet: két félresiklott életű ember harca egymással — a létért és a társadalomba való visszafogadtatásért. Déry Tibor: A befejezetlen mondat című regényének kétFolytatás a 24. oldalon. Latinovits Zoltán A Pendragon legendában . . . Fotó: Domonkos S. ... és Katkai Évával Fotó: Keleti Éva (MTI)