Éva, 1978 (1-4. szám)
1978 / 4. szám
2x sikerrel Napbarnított, elfáradt őszi leveleket söpör a szél a Füredi úti lakótelep házai között. Itt mindig hangosak a játszóterek, homokozók, az épületsorok lépcsőházai. E telepen fél éve az építők átadtak egy új lakóházsort, amelyet kimondottan a nagycsaládosok részére építettek fel. Ez a házsor már külsőre is felhívja magára a figyelmét. Bent kellemes meglepetés várja a belépőt. Széles közlekedők, a lakásokban tágas szobák, minden kis otthonhoz két erkély tartozik. Mindezt azért írtam le elöljáróban, mert ebben az új házsorban kaptak minőségi csere alapján lakást Balázs Gyuláék. Balázsné nyit ajtót. Huszonnyolc éves fekete hajú aszszonyka. Bevezet, majd büszkén mutatja meg az újonnan vásárolt bútorokat. Leülünk az egyik szobában, és sorjában belépnek a gyerekek. Mária és Gyula ikerpár, nagyon szépek, 1971-ben születtek, majd a két kisebb iker, Mónika az aranyszőke göndör hajú kislány és Csaba. Úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, ők két évesek. — Az első ikerpárnak nagyon örültem — mondja Mária, és rágyújt egy cigarettára. — Már a születésük előtt tudtam, hogy ikreket várhatok. Máriát és Gyulát császárral szültem az Újpesti kórházban. Akkoriban —meséli tovább az asszonyka, miközben a gyerekek a másik szobában, nagy-nagy hanggal a fotózásnak örülnek — a két nagyobbnak nem tudtunk ennyi mindent venni. Jól emlékszem, még a kiságyakat is kölcsönbe kaptuk. A második ikerpárnak vettünk ikerkocsit, járókákat, új kis heverőket. Az anyósom mesélte, hogy családjukban céges régen volt ikerszülés, így talán nem véletlen, hogy én is ikreket hoztam a világra. Amikor a második ikerterhességem bekövetkezett, nem estem kétségbe. Emlékszem, slágerszámba ment ez a hír a Rákos úti rendelőintézetben. A két szívhang hallatára, Neszt doktor összehívta az orvos kollégákat, és örömmel mesélte el, hogy ez a ritka eset, pont az ő praxisában fordult elő. Még a kórházban is meglátogatott. A kicsik is császárral születtek. Sajnos a szülés után beteg lettem. Négy hónapig nyomtam a kórházi ágyat. Már az orvosok is lemondtak rólam — ezt a csodával határos felépülésem után tudtam meg. De most lekopogom, visszakaptam az egészségemet. Csak az szomorít, hogy a szakmámba soha többé nem mehetek vissza. Gimnáziumot végeztem, majd férfi-női fodrásznak tanultam. És bele kell törődnöm abba, hogy soha többé nem állhatok a vendégek háta mögé. Nyílik az ajtó, belép a férj Balázs Gyula. Az első mondatok után, máris a munkahelyére terelődik a szó. — A Duna Termelőszövetkezetben gépbeállítóként dolgozom. Szerencsés embernek tartom magam, jó munkatársak és megértő főnökeik vesznek körül — mondja, majd így folytatja. — Képzelje el, a költözködést a termelőszövetkezet gépkocsiján bonyolítottuk le, és a brigádom a Dimitrov brigád segített. Ezenkívül tavasszal 5000 forint kölcsönt is kaptam a szövetkezettől. Gyakran nyugtatom a feleségemet: lassan mindenünk meglesz, és lesz még nekünk is könnyebb az életünk. Elvégre Mária gyermekgondozási segélyen van, és ezt megérezzük. Nyolc esztendeje, hogy házasok vagyunk, négy egészséges gyermekünk van, és állandóan tele vagyunk újabb és újabb tervekkel. Nekem is van egy vágyam, szeretnék gépkocsit venni. Azzal könnyebben mozoghatnánk. A nagyobbakkal általában vasárnaponként cukrászdába megyünk, ők ilyenkor azt fogyasztanak amit akarnak, és én is megengedek magamnak egy üveg sört... A nagymama besiet, lehuppan egy fotelbe. — Csak ideiglenesen utaztam be a fővárosba. Tárnokon van egy kis családi házunk, ott lakom. Úgy nézzen meg, hogy tíz gyermeket neveltem fel — és felugrik. Odasiet az egyik kislányhoz, ruhácskáját igazítja. — 23 unokának és 4 dédunokának vagyok a nagyanyja. És tetszik tudni a Balázs nagymama mindig oda érkezik, ahol éppen szükség van rá. — És egy pillanat múlva kiperdül a szobából. — Ezzel a minőségi cserével, nagyon nehéz anyagi körülmények közé kerültünk — veszi vissza a szót Mária. A régi lakást, az újpalotait a renrendelet értelmében a következő lakónak kitapétáztatva, és kifestetve kell átadni. Az előzetes tájékoztatás alapján ezeknek a munkáknak az elvégzése 15 ezer forintba fog kerülni. Levélben kértem a IV—XV. kerületi IKV illetékeseit, adjanak kedvezményt, s a velünk szemben támasztott igényeket mérsékeljék. Sok mindenre hivatkoztam, mégis a válaszlevélben kérésemet elutasították. Miből teremtem elő azt a 15 ezer forintot? A család bevétele mindennel együtt 8 ezer forint, és élni kell... Kérdem miért nincsenek tekintettel arra, hogy gyermekgondozási segélyen vagyok, és négy gyermekem van ... A fényképezést befejezzük, s az apukával a gyerekek a fürdőszobába igyekeznek. — Imádnak pancsolni — mondja Balázs Gyula, majd az ajtóból viszszafordulva azt is elmondja, hogy mire az esti mese a televízióban elkezdődik, mind a négy gyerek ott ül a képernyő előtt. Feltűnnek a Schmitt gyerekek és velük együtt tornászik a Balázs család. * A rendeleteket általában emberek fogalmazzák meg, és hajtják végre. De amikor társadalmunk legkisebb része a család kerül anyagi gondok közé, segítő kézzel kell feléjük fordulni. Például ne zárkózzanak el a figyelemre méltó kérések elől. Ez esetben a IV— XV. kerületi IKV munkatársai a Balázs család kérvényét — s ha kell a jövőben a hogy családosok minőségi lakáscsere-igényét méltányosan vizsgálják meg! Ennyivel tartozunk azoknak, akik egészséges szép gyermekeket nevelnek a társadalomnak. Együtt a nagycsalád Fotó: Máté Magda