Asszonyok, 1966 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1966-11-01 / 11. szám

Nyikoláj Ohotnyikov egyike azoknak a vörös nyomolvasóknak, akik felderítették Jevdokim Ognyev irányzótisztes életének utolsó állomásait. Nyikoláj gépkezelő a Lenini út kolhozban , ők pedig Iván Zubarjov tanítványai a proletárszki iskolából A szerző felvételei Iván Parubljov is részt vett a vállalkozásban. A csordát legelteti, és levelező úton végzi a mezőgazdasági technikumot A hős holttestét a falu közepére szállították át. Rosztov, Proletarszk, Veszelovszk úttörői és komszomolistái elhatározták, hogy emlékművet állítanak neki. A sír fölött hamarosan ott magasodott a fehér obenszk, csúcsán vörös csillaggal és horgonnyal, a tengerészek jelképével... A VÖRÖS NYOMOLVASÓK csapatának gyűlésére sietnek a fiúk, lányok. Sokan közülük részt vettek a csaknem öt évig tartó, nevezetes „Ognyev-túrában”: Misa Jugyin, Nagya Vorovsihina, Mása Abramcsuk, Kátya Csomih, Gálja Szimonyenko és még rengetegen mások. Most sok az újonc köztük. És valamennyien izgatottak: ugyan mi érdekeset mesél az öreg tanító, milyen újabb utakra vezeti őket ? — Az „ognyevisták” útját folytatjuk — mondta Iván Zubarjov. — A Szovjethatalom fennállásának ötvenedik évfordulójára készülve végigmegyünk, gyerekek, azon az úton, amelyről derék földink, Jevdokim Ognyev irányzótisztes álmodott... Megismerjük azokat, akik folytatták az ő ügyét. Kevés a helyem ahhoz, hogy részletesen beszámoljak erről az útról. De hadd mondjak el még valamit az ifjú nyomolvasók kolhozának történetéből. Az Auróra hősének barátai, földijei és harcostársai megteremtették a szovjethatalmat a szalszki sztyeppében. 1920-ban Dmitrij Szumcsenko vörös lovasszakaszparancsnok megérkezett harcosaival Proletarszkba. A szabad földön nekilátott, hogy megszervezze az első közös gazdaságot, a kommunát. Jevdokim Ognyev sok földije tagnak jelentkezett. A kommunának száz hektár földje sem volt, és csupán hat lova meg két ekéje. De ami hiányzott, azt pótolta a bajtársi összetartás, az erős munkáskéz és a forró vágy, hogy megteremtsék a boldogságukat. Jó termést takarítottak be a kommuna tagjai, vásároltak nyolc tehenet, ötven juhot, felépítették a közös konyhát és a lakóépületeket. Dmitrij Szumcsenko elutazott Moszkvába. A munkások mezőgazdasági gépekkel segítették őket, a kommuna tagjai pedig több vagon gabonát, vágómarhát, juhot küldtek az éhező fővárosba. Leninnek is beszámoltak róla, hogyan élnek. Vlagyimir Iljics így válaszolt nekik: „Különösen felkeltette az érdeklődésemet az Önök által alapított kommunista gazdaság. A köztársaság előtt álló egyik fő feladat ma a mezőgazdaság fejlesztése és fellendítése... Kérem, úgy szervezzék meg a munkát a kommunában, hogy segítsék a környék parasztjait és a legjobb viszonyban legyenek velük.” Évről évre erősödött, fejlődött a kommuna. Nagy kolhozzá nőtt, Lenini út lett a neve: hat és fél ezer hektár földje van. Évi jövedelme már rég túljutott az egymillió rubelen. A réteken több mint háromezer tehén, tizennégyezer juh legel. A földeken ötven traktor, huszonöt kombájn, negyven gépkocsi dolgozik. Számtalan gabonarakodó-, fejő-, kaszáló- és más gép segíti a dolgozókat, hogy minél nagyobb termést takarítsanak be. Megváltozott a falu képe. A zöldellő kertekben modern házak sorakoznak, a pompás iskola mellett kultúrház, könyvtár, kórház, étterem szolgálja a szépen, bőségben élő kolhoztagok egészségét, művelődését, pihenését. JURIJ ORGYIN I gyár vezérigazgatója üdvözli a Baltika Ruhagyár küldötteit Vas Zsigmondné, a személyzeti osztály vezetője a gyárkapuban fogadja a Tallinnból ismert vendégeket. Balról jobbra: Ludmilla Klimbek, Silva Mets, Vas Zsigmondné, Svetlana Nuut, Ly Velazt Fotó: JÁNOSI FERENC ÉSZT VENDÉGEK MAGYARORSZÁGON Éjjel érkeztek meg Budapestre. A város már aludt. A tallinni vendégeket is hívta az ágy, de türelmetlenségük erősebb volt a szálloda csábításánál. A Dunát akarták látni. A budai part homályba vesző körvonalait... Az éjszakai séta nem szerepelt ugyan a programban, de a kíváncsiságot nem lehet eltenni másnapra. Kimentek hát a Dunához. S nézték áhítattal az álmosan hömpölygő folyót. A parti villanyfüzérek játékát a vízben, a Gellérthegy sötét tömbjét. Úgy érezték, Budapest szívével ölelte őket... Jaan Aronson, a tallinni Baltika Ruhagyár szabászati műhelyének vezetője lepett meg e lírai vallomással. — Barátságunk teljes sebességre kapcsolt. — Jaan Aronson, a legvidámabb észt, akivel valaha is találkoztam, ezzel magyarázza a gyors küldöttség-cserét. Hisz alig egy hónapja még a Május 1. Ruhagyár küldöttei gyönyörködtek az ősi Tallinnban. (ASSZONYOK, 1966.10. szám). Jaan vidám szavainak magvas tartalmuk van. A két gyár barátkozása valóban nevezetes útjelzőhöz érkezett: szocialista szerződést kötöttek egymással. Pontjai: a szocialista, illetve kommunista munkabrigádok megszervezése, és munkaverseny a terv teljesítéséért. A szerződés hivatalos megpecsételése előtt azonban a Baltika Ruhagyár küldöttei egész napos gyárlátogatáson vettek részt a Május 1. Ruhagyárban. Elmondták véleményüket a tapasztaltakról, jótanácsokat adtak a magyar partnereknek, így kívánja meg ezt a vetélkedés nemes szelleme. S így volt Tallinnban is, a magyarok látogatásakor. A verseny még el se kezdődött, de az észt humor máris győzött. Ebben nehéz Jaan Aronsonnal rivalizálni. A szíves házigazdák a Balatonra is levitték a vendégeket. Megkérdezzem Aronson mestert, tetszett-e a magyar tenger? — Pici—mondja komolyan,s ujjával is mutatja, milyen kicsinek találta büszkeségünket. — Hetven kilométer... — magyarázom kissé sértődötten, de Jaan barátunkat nem tudom kizökkenteni flegmájából. — Lehet, de nem a Badacsony oldaláról nézve ! — ??? — Úgy értem, a pinceajtóból. Amikor kijöttem a pincéből, higgye el, ilyen picinek láttam a maguk tengerét — ismét ujján mutatja, és kacag a jól sikerült tréfán. A balatoni rizling valóban okozhat ilyen optikai csalódást. Ám a szabóolló és a humor mestere a Dunáról is elejt egy megjegyzést: — Csak magának súgom meg: a Duna nem kék. Éjjel még megbocsátottam ezt, de nappal is szürkének találtam, így higgyen az ember a zeneszerzőknek. Az igaz barátságot a derű fénye sugározza be: az előjelek tartós barátságot jósolnak a tallinni és a budapesti gyár között, s a nemes verseny elősegíti majd a két gyár általános fejlődését is. KOVÁCS BÉLA Kovács József, a Május 1. Ruha Fotó: BOJÁR SÁNDOR Az észt vendégek megérkeztek Budapestre