Asszonyok, 1966 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1966-11-01 / 11. szám

34 VALAHOL MÁR TALÁLKOZTUNK... C­ikkünk hősének életében más utcák is ját­szottak szerepet, de mégis a Zarecsnaja utca a legfontosabb. Bori szög lebszk orosz kisváros utcái. Ebben a városban született, Volgográd utcái, ahol felnőtt és iskoláit végezte. Majd a moszkvai Teksztyilscsikov utca következett: ott van az Állami Filmművészeti Főiskola. Ide járt Nyikolaj Ribnyikov a színész tanszakra, ahol jeles mesterek tanítot­ták: Szergej Geraszimov és Tamara Makarova. Onnét nyomban a film szokatlan utcáira lépett ki, ahol a,,forgal­mat", az élet minden pillanatát forgatásnak, színészi munkának, művészetnek hívják. De vajon mindig igazi művészet-e? Nyikoláj Ribnyikov első filmjének címe: A mi utcánk csapata. De erre a filmbeli utcára alkalmasint már senki sem emlékszik. Milyen is volt? Színtelen, a bár a film maga: színesfilm. Egyénietlen, bár egyének seregestül villantak föl benne. Egyébként, egy fontos vonatkozása ennek a filmnek is van, noha ez a színésznek nem a művészi munkáját illeti, hanem az életrajzához tartozik. A mi utcánk csapata című filmben Nyikoláj Ribnyikov együtt játszott jövendőbeli feleségével, a később szintén népszerűvé vált Alla Lariono­­vával. A házastársak mostanában ritkán forgatnak együtt. Sokkal megszokottabb az a kép, amit fotóriporterünk örökített meg. A mama forgatáson van. A papa otthon, háziasan. Vagy fordítva. Ilyenkor ki törődik azzal, hogy a gondterhelt szülőatya keblében az 1812-es Honvédő Háború hősének, Gyenyisz Davidov költőnek és tréfamesternek a szíve dobog. (Ribnyikov most Szergej Bondarcsuk Háború és béke című filmjében látható). Mit számítanak a franciákkal vívott csaták, amikor az embert két kislány „keríti be"! Mit számítanak a költemények, ha a gyerekeknek számtan­órára kell sietniök!... A Zarecsnaja utcában született Nyikoláj Ribnyikov, a színész; innen indult el hatalmas népszerűsége. A Tavasz a kisvárosban című filmben (eredeti címe Tavasz a Zarecsnaja utcában) Ribnyikov a fiatal olvasztárt, Szása Szavcsenkót játszotta. Ez az őszinte, rokonszenves fiatal munkás egy nagy, nehéz szerelmet él át a filmben. Az egyszerű „kétkezi munkás", aki a kemény munka után esténként tanul, beleszeret finom, művelt tanítónőjébe. Joggal hihettük, hogy a műveltségbeli, életmódbeli nyilván­való különbség, a megjelenésbeli szemmel látható eltérés leküzdhetetlen akadálynak számít a szerelem útján. És min­den a szemünk láttára nagyszerűen, ragyogóan, örvendete­következtében. Ribnyikov-Szavcsenko nem csupán a lírai hangú film hősnőjét hódította meg, hanem minket, néző­ket is. Elhittük, hogy a fiatal olvasztárnak nem mindennapi az egyénisége; elhittük, hogy gazdag a lelkivilága. Következő szerepei: Paszecsnyik magasépítés-szerelő az Egymásra találtak című filmben és Fjodor Szolovjekov traktoros brigádvezető a Velünk egy sorban című filmben. Ezeknek más a sorsa, más a jelleme, mint a Tavasz a kis­városban Szása Szavcsenkójáé. Mégis vérrokonai. Mind­­egyik egyszerű, mégsem hétköznapi ember. Mindannyian igazi kortársaink. Jó, ha egy színészt nem a képeslapok címoldaláról meg a különcködéseiről­ ismernek, hanem az általa teremtett hősökből, abból, amit mondott, amit érzett. Nyikoláj Ribnyikov ily módon lett ismert, jó színészi munkájával szolgált rá a népszerűségre. Brigádjuk tagjának tekintik a kohászok és a magasépítés­szerelők. A maguk soraiból valónak, munkásnak tartják. Szívélyes, megható levelet írt neki egy néző Ukrajnából: Iván Kocsubejnek, a polgárháború hősének fivére. Nyikoláj Ribnyikov játszotta Kocsubejt az azonos című filmben. A Tavasz a kisvárosban című filmet ma is melegen és mosolyogva emlegetik a mozinézők ezrei. S az ebben fel­hangzó dalt, amely a Zarecsnaja utcáról szól — Ribnyikov énekelte először —, ma is mindenütt hallani: rádióban, hangversenyen, meghitt családi körben. Ami a dalokat illeti, azokról van egy külön történetem. Nyikoláj Ribnyikov így mesélte el: Kijövök egyszer a forgatásról, beülök egy taxiba, s így szól hozzám a sofőr: — Jó napot, Ribnyikov elvtársi — jó napot. — Hát hogy megy a munka? — Dolgozgatunk — mondom. — És írt-e valamilyen új nótát? — Nótát? — Azt. — De hisz soha egyetlenegyet sem írtam. A sofőr nem hagyta magát. — Tréfál, Ribnyikov elvtárs. Nekem otthon megvan vala­mennyi felvétele. — Mosolyog. — Van-e kedve meghallgatni őket? — Hát persze hogy van. Ribnyikov így hát nem haza ment, hanem a sofőrhöz. Bekapcsolták a magnetofont. Csakugyan énekel valaki, és gitáron kíséri magát. De a hang: ismeretlen. A dalok is. Egyszóval, félreértés történt. A sofőr elnézést kér, Ribnyi­kov nevet. Aztán a filmre fordult a szó, a színész elüldögélt a sofőrnél késő estig. Nyikoláj Ribnyikov szeret találkozni a nézőkkel. Tanúja voltam, amikor a szverdlovszki hatalmas Uráli Gépgyár művelődési palotájában Nyikoláj Ribnyikov föl­lépett: ezernyi munkás és mérnök hallgatta. Egyszerűen beszélt, természetesen, melegen. Ha legvonzóbb jellemvonására kíváncsiak, az egyszerű­ség, a szerénység jellemzi őt is, hőseit is. Ezekben az esztendőkben Nyikoláj Ribnyikov igen sok­féle szerepet játszott, és nem csupán fiatal mai figurákat. Komikus szerepet alakított például a Csehov novellájából készült Boszorkány­ban. (Egyébként itt vele együtt játszott Alla Larionova is.) Romantikusan rajzolta meg a hadvezér Kocsubejt. A Normandiai Nyeman-ban pilótát játszott, a Jégkorongozók-ban a szovjet hokiválogatott edzőjét... A Két élet című filmben egy igen érdekes, sokszínű katona­alakot formált meg, a Háború és béké-ben pedig Gyenyisz Davidov költőt. Ez a színészi sokoldalúság már a főiskolán jelentkezett, ahol Ribnyikov növendékként Don Juant is játszotta, meg Csehov komikusfiguráit, Első Pétert és­ Julien Sorest... Ez a sokoldalúság csak szélesedik, tökéletesedik a hosszú évek kitartó munkája során. ... Ilyen művész-portrét rendszerint azzal fejeznek be, mi a hobbyja. Minden tájékozott szovjet néző tudja, hogy például Ludmilla Sagalova gyufacímkéket gyűjt, Szergej Geraszimov,­a rendező pedig maga szereti elkészíteni a húsos derelyét. Igaz, nem ez a legfontosabb területe az alkotómunkának, de azért. . . Nyikoláj Ribnyikov horgászik. És nagyon szereti, ha a halat Alla Larionova készíti el. Nyikoláj Ribnyikov szereti a hokit és a labdarúgást. Meg a lovaglást. Szerfölött rajong a sakkozásért. És nagyon szeret nyerni. Esténként nála vagy valamelyik ismerősénél heves sakk­csaták dúlnak. Tanúsíthatom, hogy többször megvert egy „sakkozót". E sorok íróját. Azért azt is láttam, milyen megsemmisítő helyzetek sorozatába taszította villámgyorsan egy másik sakkozó: Mihail Tál ex-világbajnok . .. No de végül is forduljunk vissza a Zarecsnaja utcába. Tavaly télen az egyik újévi televízió-adásban sok más vendégszereplő között fellépett Alla Larionova és Nyikolaj Ribnyikov is. Elérkezett az adás ideje, Ribnyikov gyengé­den kezébe vette gitárját, és elénekelte a dalt, milyen volt a tavasz a Zarecsnaja utcában. Bensőségesen énekelt, moso­lyogva, egy csöppet elmélázva. Mintha a színész a mából még egyszer visszapillantott volna arra a fiatal munkásra, aki első fontos lépését segítette megtenni a filmművészet­ben. Mintha a mából még egyszer visszatekintett volna a Zarecsnaja utcára, az igazi, a nagyszerű művészet utcájára. ANDREJ ZORKIJ­ ben megoldódott, a két főhős őszinte, forró érzelmei Ilyen a filmszínész-sorsi Ribnyikovnak és Larionovának gyakran elválik az útja Most éppen édesanya forgat, nagy­mama egész napra elment. Viszont a háziasszonyosdi, úgy látszik, nem valami sikeres szerep Először is el kell vinni Aljonkát az iskolába, Ariskát, a kisebbet pedig az óvodába Most lehet szórakozni. A kislányok kedvelt tánca a „letkajenka" Otthon mindig rendnek kell lenni

Next