Asszonyok, 1966 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1966-03-01 / 3. szám

VISSZATÉRÜNK AZ 1965. 12. SZÁMUNKRA Bizonyára az olvasó számára is érdekes, ha visszatérünk egy már közölt fényképre, hogy részletesebben szóljunk azoknak az életéről és munkájáról, akiket a fotoriporter lencséje megörökített. Emlékeznek talán, hogy az ASSZONYOK tavalyi 12. számában szovjet tudósok egy csoportjának fényképét közöltük. A felvételen P. Lukjanyenko, A. Kolmogorov és B. Petrov­szkij professzorokat Szipka József moszkvai magyar nagykövet társaságában láthattuk, röviddel azután, hogy a nagykövet átnyújtotta nekik a Magyar Tudományos Akadémia tiszte­letbeli tagságáról szóló diplomát. Most közelebbről is bemutatjuk olvasóinknak Borisz Petrovszkijt és arról is beszámo­lunk ezen az oldalon, miért fontos Magyarországnak a Pável Lukjanyenko által nemesített „Bezosztaja—1” búzafajta. A­z ASSZONYOK szerkesztősége felkérte Dr. Molnár Lajost, a Moszkvai I. sz. Orvostudományi Egyetem sebészeti tanszéké­nek aspiránsát, mondja el olvasóinknak, mi­lyennek ismerte meg Borisz Petrovszkij pro­fesszort. Molnár doktor így beszél tanszék­­vezetőjéről: — Számomra most a­ kedd és a péntek a hét két legizgalmasabb napja. Izgalmas ez a két nap valamennyi kollégám számára is. Miért? Ezeken a napokon teljesen a mienk Borisz Petrovszkij, ilyenkor vizitel és operál, s mi mindig új és új oldaláról ismerjük meg. Ami számunkra komplikált, az a professzor meg­világításában sok esetben egyszerű, ám ta­lálkozunk olyan esetekkel is, amelyek lát­szólag egyszerűek, de Petrovszkij precíz analízisében már komplikáltak. Minden vizit igazi élmény, munkánk szigorú vizsgája. Jó ideig nem értettem a vizitek előtti na­pok feszült, várakozással teli hangulatát, és a professzor nevének gyakori emlegetését. Később magam is átéreztem a kitűnő sebész egyéni varázsát, a hatalmas tudású orvos hallatlan szerénységét, amelyre csak a hiva­tásának legmagasabb fokán álló ember ké­pes. E nagyszerű ember portréját nem vagyok hivatva teljes részletességgel megrajzolni. A­ z elmúlt, 1965-ös esztendőben kitűnő volt a búzatermés Magyarországon. A holdan­kénti átlagtermés elérte a 12 és fél mázsát. Több mint száz évre visszamenően van statisztikai adatunk, de az adatok ilyen nagyszerű terméseredményre nem emlékez­nek. És ez nemcsak az új szocialista falu győzelme. Szabó József, a Földművelésügyi Minisz­térium főigazgató helyettese az alábbiakat mondotta arról, minek tulajdoníthatók ezek a terméseredmények. — Magyarországon a kenyérgabona termőterülete az 1938—39-es évekhez viszonyítva mintegy másfélmillió kataszteri holddal csökkent. Természetes hát, hogy országos probléma, egész szocialista mezőgazdaságunk problémája lett a lakosság ellátásához szükséges kenyér­­gabona megtermesztése. Fő kenyérgabona növényünk az őszi búza. Mivel a magyar búza­fajták potenciális termőképessége nem tette lehetővé, hogy a megcsappant területen ter­meljük meg az ország kenyerét, külföldi — szovjet, olasz, francia — intenzív búzafajtákat hozzunk be. Ezek közül legjobban a Pavel Lukjanyenko szovjet növénynemesítő tudós által a krasznodári mezőgazdasági kutatóintézetben előállított „Bezosztaja—1” őszibúzafajta vált be. — Melyek azok a legfontosabb feltételek, amelyeknek a búzafajta meg kell hogy felel­jen? Elsősorban a nagy termőképesség, a szájszilárdság. Fontos feltétel a betegségekkel szembeni ellenállóképesség, a hidegtűrés és nem utolsósorban a termés jó minősége. Az olasz és a francia búzafajták kevésbé télállók, és a termésük minősége sem megfelelő. Éghaj­lati és talajviszonyainkon leginkább a szovjet intenzív búzafajták feleltek meg a követel­ményeknek.­­ A cél a továbbiakban az volt, hogy ezek a búzafajták minél nagyobb területen terjed­jenek el. 1961-ben 150 ezer kataszteri holdat vezettünk be a külföldi intenzív búzafajtákkal. 1962-ben ez a terület már 380 ezer kataszteri holdra növekedett. 1963-ban 550 ezer, 1964- ben 780 ezer, tavaly pedig csaknem 1 millió holdon termett külföldi intenzív búza, ennek döntő többsége „Bezosztaja—1” búzafajta volt. Az idén előreláthatóan a „Bezosztaja—1" szovjet őszibúza fajtát mintegy 1 millió 100 ezer kát.­holdról aratják majd. Az évek során történt felmérések azt mutatják, hogy ez a fajta átlagosan két mázsával terem többet kát, holdanként, mint a legjobb magyar búzafajta. VARJAS GYULA IGAZSÁGA Három esztendeje autóbuszok fordultak be a székesfehérvári Szabad élet Tsz központ­jának udvarára. Szovjet vendégeket hoztak, csupa asszonyt, akik egy pesti nőtalálkozóról rándultak át Székesfehérvárra, hogy a termelőszövetkezetben dolgozó asszonyok, lányok életével megismerkedjenek. Krasznodár neve, ahonnan jöttek, még nem csengett ismerő­sen a fehérváriak fülében. Talán csak az elnök, Varjas Gyula fülelt jobban, mint a többiek, hisz tudta, arrafelé termesztették ki a híres „Bezosztaja—1"-et. Az történt ugyanis, hogy ebben az évben az intenzív olasz búzafajta csaknem a teljes termőterületen kifagyott. A Lukjanyenko akadémikus által nemesített „Bezosztaja—1” viszont állta a hideget. A Bezosztajával bevetett táblákon nem volt fagykár. Az elnök elhatározta, hogy a jövőben ez a búzafajta kap egyeduralmat földjeiken. Bizo­­nyos volt benne, hogy éppen a ,,Bezosztaja—1” nyit majd nagy távlatokat a tsz előtt. . . A Szabad élet Tsz 1950-ben alakult, mindössze 100 hektárnyi területen, 17 családdal. 1960-ban, a termelőszövetkezeti mozgalom nagy fejlődésének időszakában a Szabad élet is kiterebélyesedett: 360 család 2500 hektáron kezdett közösen gazdálkodni. A „BEZOSZTAJA" DIADALÚTJA MAGYARORSZÁGON Varjas Gyula elnök és Lauszman Ottó ag­­ronómus az őszi vetés fejlődését ellenőrzik BOJÁR SÁNDOR felvétele 38 Tanítómesterem: PETROVSZKIJ PROFESSZOR

Next