Asszonyok, 1968 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1968-03-01 / 3. szám

B­udapesten, egy régi Wesselényi utcai ház harmadik emeletén lakik ez a gyors mozgású, mindig elfoglalt asszony, dr. Kelen Miklósné Bartos Erzsébet, akit első látásra alig hinnénk hat­vanévesnél idősebbnek. Persze, többnek kell len­nie, hiszen hatvannyolc évvel ezelőtt kezdődött az évszázad, s ő már annak első évtizedében a haladó gondolkodású emberek közé tartozott. Szolnokon született, szüleinek ott volt péksé­gük. A fővárosban járatták gimnáziumba, majd egyetemre. 1911-ben kapta kézhez a matematika­fizika szakos tanári diplomát. Az egyik budapesti felsőkereskedelmi iskola tanára lett. Amikor kitört a háború, s a nép elégedetlen­sége évről évre nőtt, a fiatal értelmiségiek — köz­tük Bartos Erzsébet is — keresni kezdték az ese­mények okait, az összefüggéseket, a kiutat és a magyarázatot mindenre, ami történt, s ami szem­látomást érett már a tömegekben: a forradalom célját, eszméit. 1917 nyarán Budapesten megalakult a Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége, s néhány hét múlva létrejött annak pedagógusi szakosztálya. Bartos Erzsébet ettől kezdve már nem tartotta a tanári­ katedrát közéleti működése egyetlen fóru­mának. Ebben a szakosztályban a fiatal pedagógu­sok arról beszéltek, hogy máshogyan, más szel­lemben kell tanítani az ifjúságot, mint korábban, meg kell reformálni az egész oktatási rendszert. De a reakció csapásai alatt lehanyatlottak a forradalom zászlai, a nagyszerű kezdeményezések derékba törtek, és kegyetlen ellenforradalmi ter­ror következett. A Tanácsköztársaság bukása után Bartos Erzsé­bet egy évig Bécsben élt, majd egy évig Milánó­ban, ahol férje, dr. Kelen Miklós mérnök munkát kapott. Amikor Olaszországban a fasiszták kerül­tek hatalomra, a magyar emigráns család onnan is menekülni kényszerült. Egy évtizedet töltöttek Németországban, Darmstadtban, Heidelbergben, Berlinben. A férj tudományos munkát végzett, az asszony a berlini szovjet kereskedelmi képvise­letnél dolgozott. 1929-től kezdve Kelen Miklós mérnök a Szovjetunió Népgazdasági Tanácsának konzultánsa volt. Amikor 1933-ban Németor­szágban Hitler magához ragadta a hatalmat, Kelenék Svájcba költöztek, majd 1934 októberé­ben Moszkvába utaztak. — 1935-től 38-ig Moszkvában tanítottam, a Karl Liebknecht iskolában. A háború kitörése előtt a moszkvai 9-es számú szanatórium iskolájában dol­goztam. Férjem 1940 februárjában meghalt. A há­ború befejezése után Ivanovóban tanítottam, az első nemzetközi gyermekotthonban, magyar és német nyelvet. Ott dolgoztam, míg csak a gyerekek vissza nem utaztak hazájukba. Végül 1950-től 1955-ig az ivanovói 22. számú középiskolában dolgoztam. 1955 nyarán tértem haza, Magyarországra. Fotó: KORNISS PÉTER TÖBB MINT FÉL ÉVSZÁZAD... Ez a hangulat nem kis mértékben az oroszországi forradalmi változások nyomán alakult ki. Magyarországon is mind gyorsabban követték egymást az események. 1918 végén kitört a pol­gári demokratikus, „őszirózsás" forradalom. Most már megtehették az első lépéseket, hogy a reformbizottságban kidolgozott iskolareform­terveket a valóságba átültessék. A Tanácsköztársaság kikiáltása után, 1919 már­ciusában Bartos Erzsébetet a Közoktatásügyi Népbiztosságon a szakoktatási ügyosztály veze­tőjévé nevezték ki. Terjedelmes regény rövidre fogott vázlatának tűnik, amit a nyolcvanesztendős Kelenné Bartos Erzsébet beszélgetésünk alatt elmond az életé­ről. Csak egy pont van, melynél hosszabban el­időzött: a magyar proletárforradalom eseményei­nek felelevenítésénél. Ez a félévszázaddal ezelőtti 133 nap volt mozgalmas és eseményekben gazdag életének legtartalmasabb időszaka. — Minden nap történt valami. Mindig országos jelentőségű dolgok. Mindig ezer és ezer tanító és tanár sorsáról, munkájáról, életkörülményeiről volt szó, mindig tíz- és tízezer fiú és lány sorsáról, aki­ket már egy új világnak akartunk nevelni. — Kikkel dolgozott együtt? — Bolgár Elekkel, Fogarasi Bélával, Gyetvai Já­nossal és másokkal, akik a forradalmi munkásmoz­galom kimagasló harcosaivá nőttek a következő év­tizedekben. Rajzanak az emlékek, noha Bartos Erzsébet szabadkozik, nemrég szemműtéten esett át, azt követően nyolc hétig tétlenségre volt kárhoz­tatva, az orvosok eltiltották a mozgástól, s bár megszabadult már a kényszerű tétlenségtől, va­lahogy mégis úgy érzi, mintha vesztett volna szel­lemi frisseségéből, sok részletkérdésre már nem­­emlékszik olyan élesen, mint azelőtt. Perceken belül bebizonyosodik, hogy nem indokolt az aggo­dalom: sok újat és érdekeset tud elmondani ar­ról, miként készültek megváltoztatni ötven évvel ezelőtt a gyermekek helyzetét Magyarországon. Az oktatást állami feladatnak tekintették, s mindenekelőtt a munkásosztály művelődésének emelésére gondoltak. Intézkedéseket tettek, hogy a mezőgazdaságban és az iparban egész na­pon át elfoglalt szülők helyzetén könnyítsenek: gyermekeik számára napközi otthonokat rendez­tek be. S kimondták az előítéletektől terhes, régi társadalom szemében istenkáromlásnak számító döntést: „Nincs többé törvénytelen gyermek!" És az ifjúmunkások szakképzése, nevelése, ame­lyet akkor Bartos Erzsébet gondjaira bíztak? — Ha nem többre, néhány hétre ember lett a tanoncból, akit mestere sokhelyütt szolgának tar­tott, és kénye-kedve szerint kizsákmányolt. Rende­lettel szabályoztuk a tanoncok munkaidejét, jogait, járandóságát, és szigorú büntetés kilátásba helye­zésével megtiltottuk, hogy az ipari tanulót bárki testileg fenyítse, bántalmazza. A korábbi reformbizottság terveinek megfele­lően Bartos Erzsébet ügyosztálya már megszer­vezte az első tanműhelyeket, tanfolyamot indí­tott a szakmai oktatók részére, és a tanoncottho­­nokban az egyetemi hallgatókéval azonos ellátást írt elő.­­ Most, hogy közeledik a Kommunisták Ma­gyarországi Pártja megalakulásának 50. évforduló­ja, hadd kérdezzük meg: bizonyára ön is a párta­lapítók közé tartozik, hiszen forradalmi munkája már jóval az 1918 előtti évekre nyúlik vissza. — Téved — mondja Bartos Erzsébet. — Nem voltam a párt tagja, de élveztem bizalmát, s ennek köszönhettem, hogy a forradalmi időkben fontos fel­adatokat bíztak rám. A pártba 1931-ben léptem be. Ma természetesen a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja vagyok. Harminchat éves párttagságom elis­meréséül nemrég kaptam meg a Szocialista Hazáért Érdemrendet. — Mivel foglalkozik most? — Csaknem ugyanazzal, mint egész életemben. Itt, a főváros VII. kerületében, ahol lakom, nyolc körzet közül hatban megszerveztem a gyermekvé­delmi bizottságot. Ezek már évek óta működnek, s az én dolgom, hogy koordináljam e bizottságok mun­káját. S jóllehet ma már jórészt az iskolákra hárul a gyermekek nevelése, még mindig marad tenniva­lónk, hiszen előfordul, hogy az általános iskola be­fejezése után egy-egy gyerek elkallódik olyan csalá­dokban, ahol a szülők nem alkalmasak gyermekeik sorsának irányítására. Mi törődünk munkábahelye­­zésükkel vagy továbbtanulásukkal. Nekem minden eredmény nagy öröm, elégtétel. És méltán lehet elégtétel, mert dr. Kelen Miklósné Bartos Erzsébet végig tudta küzdeni azt az utat, amelyen a szocialista eszme, a forra­dalmi munkásmozgalom több mint hat évtizeddel ezelőtt elindította. VADÁSZ FERENC 25

Next