Asszonyok, 1968 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1968-03-01 / 3. szám
Budapesten, egy régi Wesselényi utcai ház harmadik emeletén lakik ez a gyors mozgású, mindig elfoglalt asszony, dr. Kelen Miklósné Bartos Erzsébet, akit első látásra alig hinnénk hatvanévesnél idősebbnek. Persze, többnek kell lennie, hiszen hatvannyolc évvel ezelőtt kezdődött az évszázad, s ő már annak első évtizedében a haladó gondolkodású emberek közé tartozott. Szolnokon született, szüleinek ott volt pékségük. A fővárosban járatták gimnáziumba, majd egyetemre. 1911-ben kapta kézhez a matematikafizika szakos tanári diplomát. Az egyik budapesti felsőkereskedelmi iskola tanára lett. Amikor kitört a háború, s a nép elégedetlensége évről évre nőtt, a fiatal értelmiségiek — köztük Bartos Erzsébet is — keresni kezdték az események okait, az összefüggéseket, a kiutat és a magyarázatot mindenre, ami történt, s ami szemlátomást érett már a tömegekben: a forradalom célját, eszméit. 1917 nyarán Budapesten megalakult a Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége, s néhány hét múlva létrejött annak pedagógusi szakosztálya. Bartos Erzsébet ettől kezdve már nem tartotta a tanári katedrát közéleti működése egyetlen fórumának. Ebben a szakosztályban a fiatal pedagógusok arról beszéltek, hogy máshogyan, más szellemben kell tanítani az ifjúságot, mint korábban, meg kell reformálni az egész oktatási rendszert. De a reakció csapásai alatt lehanyatlottak a forradalom zászlai, a nagyszerű kezdeményezések derékba törtek, és kegyetlen ellenforradalmi terror következett. A Tanácsköztársaság bukása után Bartos Erzsébet egy évig Bécsben élt, majd egy évig Milánóban, ahol férje, dr. Kelen Miklós mérnök munkát kapott. Amikor Olaszországban a fasiszták kerültek hatalomra, a magyar emigráns család onnan is menekülni kényszerült. Egy évtizedet töltöttek Németországban, Darmstadtban, Heidelbergben, Berlinben. A férj tudományos munkát végzett, az asszony a berlini szovjet kereskedelmi képviseletnél dolgozott. 1929-től kezdve Kelen Miklós mérnök a Szovjetunió Népgazdasági Tanácsának konzultánsa volt. Amikor 1933-ban Németországban Hitler magához ragadta a hatalmat, Kelenék Svájcba költöztek, majd 1934 októberében Moszkvába utaztak. — 1935-től 38-ig Moszkvában tanítottam, a Karl Liebknecht iskolában. A háború kitörése előtt a moszkvai 9-es számú szanatórium iskolájában dolgoztam. Férjem 1940 februárjában meghalt. A háború befejezése után Ivanovóban tanítottam, az első nemzetközi gyermekotthonban, magyar és német nyelvet. Ott dolgoztam, míg csak a gyerekek vissza nem utaztak hazájukba. Végül 1950-től 1955-ig az ivanovói 22. számú középiskolában dolgoztam. 1955 nyarán tértem haza, Magyarországra. Fotó: KORNISS PÉTER TÖBB MINT FÉL ÉVSZÁZAD... Ez a hangulat nem kis mértékben az oroszországi forradalmi változások nyomán alakult ki. Magyarországon is mind gyorsabban követték egymást az események. 1918 végén kitört a polgári demokratikus, „őszirózsás" forradalom. Most már megtehették az első lépéseket, hogy a reformbizottságban kidolgozott iskolareformterveket a valóságba átültessék. A Tanácsköztársaság kikiáltása után, 1919 márciusában Bartos Erzsébetet a Közoktatásügyi Népbiztosságon a szakoktatási ügyosztály vezetőjévé nevezték ki. Terjedelmes regény rövidre fogott vázlatának tűnik, amit a nyolcvanesztendős Kelenné Bartos Erzsébet beszélgetésünk alatt elmond az életéről. Csak egy pont van, melynél hosszabban elidőzött: a magyar proletárforradalom eseményeinek felelevenítésénél. Ez a félévszázaddal ezelőtti 133 nap volt mozgalmas és eseményekben gazdag életének legtartalmasabb időszaka. — Minden nap történt valami. Mindig országos jelentőségű dolgok. Mindig ezer és ezer tanító és tanár sorsáról, munkájáról, életkörülményeiről volt szó, mindig tíz- és tízezer fiú és lány sorsáról, akiket már egy új világnak akartunk nevelni. — Kikkel dolgozott együtt? — Bolgár Elekkel, Fogarasi Bélával, Gyetvai Jánossal és másokkal, akik a forradalmi munkásmozgalom kimagasló harcosaivá nőttek a következő évtizedekben. Rajzanak az emlékek, noha Bartos Erzsébet szabadkozik, nemrég szemműtéten esett át, azt követően nyolc hétig tétlenségre volt kárhoztatva, az orvosok eltiltották a mozgástól, s bár megszabadult már a kényszerű tétlenségtől, valahogy mégis úgy érzi, mintha vesztett volna szellemi frisseségéből, sok részletkérdésre már nememlékszik olyan élesen, mint azelőtt. Perceken belül bebizonyosodik, hogy nem indokolt az aggodalom: sok újat és érdekeset tud elmondani arról, miként készültek megváltoztatni ötven évvel ezelőtt a gyermekek helyzetét Magyarországon. Az oktatást állami feladatnak tekintették, s mindenekelőtt a munkásosztály művelődésének emelésére gondoltak. Intézkedéseket tettek, hogy a mezőgazdaságban és az iparban egész napon át elfoglalt szülők helyzetén könnyítsenek: gyermekeik számára napközi otthonokat rendeztek be. S kimondták az előítéletektől terhes, régi társadalom szemében istenkáromlásnak számító döntést: „Nincs többé törvénytelen gyermek!" És az ifjúmunkások szakképzése, nevelése, amelyet akkor Bartos Erzsébet gondjaira bíztak? — Ha nem többre, néhány hétre ember lett a tanoncból, akit mestere sokhelyütt szolgának tartott, és kénye-kedve szerint kizsákmányolt. Rendelettel szabályoztuk a tanoncok munkaidejét, jogait, járandóságát, és szigorú büntetés kilátásba helyezésével megtiltottuk, hogy az ipari tanulót bárki testileg fenyítse, bántalmazza. A korábbi reformbizottság terveinek megfelelően Bartos Erzsébet ügyosztálya már megszervezte az első tanműhelyeket, tanfolyamot indított a szakmai oktatók részére, és a tanoncotthonokban az egyetemi hallgatókéval azonos ellátást írt elő. Most, hogy közeledik a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulója, hadd kérdezzük meg: bizonyára ön is a pártalapítók közé tartozik, hiszen forradalmi munkája már jóval az 1918 előtti évekre nyúlik vissza. — Téved — mondja Bartos Erzsébet. — Nem voltam a párt tagja, de élveztem bizalmát, s ennek köszönhettem, hogy a forradalmi időkben fontos feladatokat bíztak rám. A pártba 1931-ben léptem be. Ma természetesen a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja vagyok. Harminchat éves párttagságom elismeréséül nemrég kaptam meg a Szocialista Hazáért Érdemrendet. — Mivel foglalkozik most? — Csaknem ugyanazzal, mint egész életemben. Itt, a főváros VII. kerületében, ahol lakom, nyolc körzet közül hatban megszerveztem a gyermekvédelmi bizottságot. Ezek már évek óta működnek, s az én dolgom, hogy koordináljam e bizottságok munkáját. S jóllehet ma már jórészt az iskolákra hárul a gyermekek nevelése, még mindig marad tennivalónk, hiszen előfordul, hogy az általános iskola befejezése után egy-egy gyerek elkallódik olyan családokban, ahol a szülők nem alkalmasak gyermekeik sorsának irányítására. Mi törődünk munkábahelyezésükkel vagy továbbtanulásukkal. Nekem minden eredmény nagy öröm, elégtétel. És méltán lehet elégtétel, mert dr. Kelen Miklósné Bartos Erzsébet végig tudta küzdeni azt az utat, amelyen a szocialista eszme, a forradalmi munkásmozgalom több mint hat évtizeddel ezelőtt elindította. VADÁSZ FERENC 25