Lányok, Asszonyok, 1975 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1. szám

H­agyományainkhoz híven az újesztendő küszöbén ezúttal is interjút köz­lünk néhány szovjet filmszínész­­szel. A LÁNYOK, ASSZONYOK munkatársának kérdéseire Dona­­tas Banionis, Zsanna Bolotova, Jelena Korenyeva és Jevgenyij Kingyinov válaszol. Először ahhoz a színészhez for­dultunk, akinek neve le nem ke­rül a lapok hasábjairól, de ami a legfontosabb: az érdekes új já­tékfilmek címlistájáról és a szín­házi plakátokról sem. A „Senki sem akart meghalni”, a „Harc a sátánnal”, a „Goya”, „Az édes szó: szabadság”, a „Solaris” és még sok más film főszereplőjéről van szó. DONATAS BANIONIS: — Legelőször arról a megtisz­telő bizalomról kell szólnom, amely­iket a Szovjetunió Legfelső Taná­csába választottak be. Ez a nagy esemény egybeesik ötvenedik szü­letésnapommal. Nálunk, litvánok­nál az ilyen életkorú emberről azt tartják, hogy „államférfi­korba” lépett. Így hát az új évben sok erő­vel és tettel kívánom szolgálni azo­kat, akik azzal bíztak meg, hogy képviseljem őket hazánk legfelsőbb állami szervében. Természetesen folytatom munká­mat a filmműtermekben és a szín­padon is. Egyébként az 1974-es esztendő igen fontos eseménye nem­csak az én életemben, de színházi pályatársaiméban is: a mi pane­­vézusi színházunk első ízben ven­dégszerepelt Litvánia határain túl. Társulatunk egy hónapig lépett fel vendégként a moszkvai Művész Színházban. Miénk lett tehát az a színpad, amelyen az orosz és a világszínház óriásai léptek fel. Szeretnék néhány szót szólni a nagyszerű magyar közönségnek a mi színházunkról. Budapesti, deb­receni, székesfehérvári találkozá­saim bátorítanak fel arra, hogy így nyilatkozzam a rendkívül érzékeny és művelt magyar nézőkről. Színházunk egy kis litván város­ban, Panevézysben jött létre. Ami­kor művészeti vezetőnk és rende­zőnk, Juozas Miltinis elmondta legközelebbi barátainak és pálya­társainak, hogy színházi együttest kíván létrehozni, sokan kételkedtek abban, sikerrel járhat-e az effajta vállalkozás. Hiszen a város lakos­sága alig haladja meg a százezret. Egyébként Panevézus arculata, életmódja és nem utolsósorban gaz­dag növényzete sok olyan magyar kisvároséra emlékeztet, amelyet tavaly nyáron láttam. Akkor re­ményemet, sőt meggyőződésemet fejeztem ki, hogy színházunkkal elmegyünk vendégjáték-körútra Magyarországra, kollégáimmal együtt, akik bár sok filmben szere­pelnek, az anyaszínháztól nem sza­kadtak el. És ha már a filmre fordult a szó, hadd mondjam el: most egy szá­momra bonyolult, de rendkívül érdekes szerep köt le: a „Mister Mac Kinley menekülése” című film főszerepét játszom. A filmet Leonyid Leonov forgatókönyvéből Hja Svejcev rendező forgatja a Moszfilm műtermeiben. Nemrég jártam Kanadában és az Egyesült Államokban, tanulmányozhattam a nyugati világ „kisemberét”, ez segít munkámban. A filmet 1975- ben fejezzük be. ZSANNA BOLOTOVA: — Tavaly kezdődött munkám a „Ha boldog akarsz lenni” című filmben. Forgatócsoportunk a fa­gyos, havas Moszkvából a távoli Indiába rándult át, amely a repülő­gép révén oly közel került hozzzánk. Egy szovjet helikopter-pilóta fe­leségét játszom a filmben, férjemet azért küldték Indiába, hogy segít­ségére legyen a baráti ország népé­nek. Csakugyan éreztük a meleg barátság jeleit, személyesen győ­ződhettünk meg arról, hogyan kel­nek életre az olyan fogalmak, mint „internacionalizmus”, „né­pek barátsága”. Különösen jól­esett nekünk az, mennyire nép­szerű a szovjet filmművészet az indiai közönség körében, a lakos­ság akármely rétegéhez tartozik is a néző. Indiai barátaink mindenben se­gítségünkre voltak, szívesen közre­működtek a „Ha boldog akarsz lenni” tömegjeleneteiben, hangsú­lyozták: a film azt tükrözi vissza, hogy a fejlődő országok és a szo­cialista országok közössége között milyen nemes kapcsolat alakult ki. Ilyen légkörben könnyű volt a főszerepet eljátszanom. Könnyű azért is, mert a hősnő férjét, a szovjet pilótát férjem, Nyikolaj Gubenko játszotta, aki a rende­zője is a filmnek. Nem sokkal a forgatás befeje­zése után Nyikolájjal együtt Ma­gyarországra utaztunk. Férjem már járt ott, ő segített tájékozód­nom abban a gyönyörű világban, amelynek magyar képzőművészet a neve. Jártuk Budapest nagyszerű múzeumait, képtárait, ismerked­tünk a magyar főváros utcáival, szobraival. Megragadom az alkalmat, hogy boldog új évet, boldogságot és sok sikert kívánjak minden magyar barátomnak. JELENA KORENYEVA, JEVGENYIJ KINGYINOV: Az elmúlt év nagy sikert ho­zott ennek a két fiatal filmszí­nésznek. A húszéves Jelena Korenyevá­­nak a „Románc a szerelmesek­ről” című Andrej Mihalkov- Koncsalovszkij film — amely nagydíjat kapott Karlovy Vary­­ban — az első filmszerepet hozta. A kritika és a közönség egyaránt elismerte a fiatal színésznőnek, a moszkvai főiskola harmadéves növendékének rendkívüli tehet­ségét. — így tehát a nagy tekintélyű nemzetközi filmseregszemle vendé­gei és résztvevői látták elsőnek mun­kánkat — meséli Jelena Kore­nyeva. — Ott, abban a csodálatos fürdővárosban éreztem először, mek­kora ereje van a művészetnek, ame­lyet szolgálunk, s milyen vissz­hangra lel az emberi szívekben a szocialista, országok filmművésze­tének közéleti líraisága. Azok­­ a filmek fejezik ki a mi korunkat igazán, amelyek nemcsak az em­berek természetes, nemes kapcsola­tait tükrözik, hanem a hatalmas társadalmi változásokat is. — Jelena igen pontosan hatá­rozta meg, milyen az a filmalkotás, amelyben szerencsénk volt a fősze­repeket játszani — kapcsolódik a beszélgetésbe Jevgenyij Kingyi­nov, a moszkvai Művész Színház fiatal tagja, aki még csak hu­szonöt éves, de tucatnyi darabban játszik fontos szerepet. Tíz filmje van idáig. Most mindketten Andrej Mi­­halkov-Koncsalovszkij új film­jére készülnek, amely az óriási szibériai kőolaj- és földgázlelő­helyek felfedezőiről szól. F. Andrejev ÚJÉVI INTERJÚNK Zsanna Bolotova Donatas Banionis ,Jevgenyij Kingyinov és Je­­lena Korenyeva a „Hunnánc a szerelmesekről” című filmben Fotó: I. Gnyevasov

Next