Lányok, Asszonyok, 1975 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1. szám
Hagyományainkhoz híven az újesztendő küszöbén ezúttal is interjút közlünk néhány szovjet filmszínészszel. A LÁNYOK, ASSZONYOK munkatársának kérdéseire Donatas Banionis, Zsanna Bolotova, Jelena Korenyeva és Jevgenyij Kingyinov válaszol. Először ahhoz a színészhez fordultunk, akinek neve le nem kerül a lapok hasábjairól, de ami a legfontosabb: az érdekes új játékfilmek címlistájáról és a színházi plakátokról sem. A „Senki sem akart meghalni”, a „Harc a sátánnal”, a „Goya”, „Az édes szó: szabadság”, a „Solaris” és még sok más film főszereplőjéről van szó. DONATAS BANIONIS: — Legelőször arról a megtisztelő bizalomról kell szólnom, amelyiket a Szovjetunió Legfelső Tanácsába választottak be. Ez a nagy esemény egybeesik ötvenedik születésnapommal. Nálunk, litvánoknál az ilyen életkorú emberről azt tartják, hogy „államférfikorba” lépett. Így hát az új évben sok erővel és tettel kívánom szolgálni azokat, akik azzal bíztak meg, hogy képviseljem őket hazánk legfelsőbb állami szervében. Természetesen folytatom munkámat a filmműtermekben és a színpadon is. Egyébként az 1974-es esztendő igen fontos eseménye nemcsak az én életemben, de színházi pályatársaiméban is: a mi panevézusi színházunk első ízben vendégszerepelt Litvánia határain túl. Társulatunk egy hónapig lépett fel vendégként a moszkvai Művész Színházban. Miénk lett tehát az a színpad, amelyen az orosz és a világszínház óriásai léptek fel. Szeretnék néhány szót szólni a nagyszerű magyar közönségnek a mi színházunkról. Budapesti, debreceni, székesfehérvári találkozásaim bátorítanak fel arra, hogy így nyilatkozzam a rendkívül érzékeny és művelt magyar nézőkről. Színházunk egy kis litván városban, Panevézysben jött létre. Amikor művészeti vezetőnk és rendezőnk, Juozas Miltinis elmondta legközelebbi barátainak és pályatársainak, hogy színházi együttest kíván létrehozni, sokan kételkedtek abban, sikerrel járhat-e az effajta vállalkozás. Hiszen a város lakossága alig haladja meg a százezret. Egyébként Panevézus arculata, életmódja és nem utolsósorban gazdag növényzete sok olyan magyar kisvároséra emlékeztet, amelyet tavaly nyáron láttam. Akkor reményemet, sőt meggyőződésemet fejeztem ki, hogy színházunkkal elmegyünk vendégjáték-körútra Magyarországra, kollégáimmal együtt, akik bár sok filmben szerepelnek, az anyaszínháztól nem szakadtak el. És ha már a filmre fordult a szó, hadd mondjam el: most egy számomra bonyolult, de rendkívül érdekes szerep köt le: a „Mister Mac Kinley menekülése” című film főszerepét játszom. A filmet Leonyid Leonov forgatókönyvéből Hja Svejcev rendező forgatja a Moszfilm műtermeiben. Nemrég jártam Kanadában és az Egyesült Államokban, tanulmányozhattam a nyugati világ „kisemberét”, ez segít munkámban. A filmet 1975- ben fejezzük be. ZSANNA BOLOTOVA: — Tavaly kezdődött munkám a „Ha boldog akarsz lenni” című filmben. Forgatócsoportunk a fagyos, havas Moszkvából a távoli Indiába rándult át, amely a repülőgép révén oly közel került hozzzánk. Egy szovjet helikopter-pilóta feleségét játszom a filmben, férjemet azért küldték Indiába, hogy segítségére legyen a baráti ország népének. Csakugyan éreztük a meleg barátság jeleit, személyesen győződhettünk meg arról, hogyan kelnek életre az olyan fogalmak, mint „internacionalizmus”, „népek barátsága”. Különösen jólesett nekünk az, mennyire népszerű a szovjet filmművészet az indiai közönség körében, a lakosság akármely rétegéhez tartozik is a néző. Indiai barátaink mindenben segítségünkre voltak, szívesen közreműködtek a „Ha boldog akarsz lenni” tömegjeleneteiben, hangsúlyozták: a film azt tükrözi vissza, hogy a fejlődő országok és a szocialista országok közössége között milyen nemes kapcsolat alakult ki. Ilyen légkörben könnyű volt a főszerepet eljátszanom. Könnyű azért is, mert a hősnő férjét, a szovjet pilótát férjem, Nyikolaj Gubenko játszotta, aki a rendezője is a filmnek. Nem sokkal a forgatás befejezése után Nyikolájjal együtt Magyarországra utaztunk. Férjem már járt ott, ő segített tájékozódnom abban a gyönyörű világban, amelynek magyar képzőművészet a neve. Jártuk Budapest nagyszerű múzeumait, képtárait, ismerkedtünk a magyar főváros utcáival, szobraival. Megragadom az alkalmat, hogy boldog új évet, boldogságot és sok sikert kívánjak minden magyar barátomnak. JELENA KORENYEVA, JEVGENYIJ KINGYINOV: Az elmúlt év nagy sikert hozott ennek a két fiatal filmszínésznek. A húszéves Jelena Korenyevának a „Románc a szerelmesekről” című Andrej Mihalkov- Koncsalovszkij film — amely nagydíjat kapott Karlovy Varyban — az első filmszerepet hozta. A kritika és a közönség egyaránt elismerte a fiatal színésznőnek, a moszkvai főiskola harmadéves növendékének rendkívüli tehetségét. — így tehát a nagy tekintélyű nemzetközi filmseregszemle vendégei és résztvevői látták elsőnek munkánkat — meséli Jelena Korenyeva. — Ott, abban a csodálatos fürdővárosban éreztem először, mekkora ereje van a művészetnek, amelyet szolgálunk, s milyen visszhangra lel az emberi szívekben a szocialista, országok filmművészetének közéleti líraisága. Azok a filmek fejezik ki a mi korunkat igazán, amelyek nemcsak az emberek természetes, nemes kapcsolatait tükrözik, hanem a hatalmas társadalmi változásokat is. — Jelena igen pontosan határozta meg, milyen az a filmalkotás, amelyben szerencsénk volt a főszerepeket játszani — kapcsolódik a beszélgetésbe Jevgenyij Kingyinov, a moszkvai Művész Színház fiatal tagja, aki még csak huszonöt éves, de tucatnyi darabban játszik fontos szerepet. Tíz filmje van idáig. Most mindketten Andrej Mihalkov-Koncsalovszkij új filmjére készülnek, amely az óriási szibériai kőolaj- és földgázlelőhelyek felfedezőiről szól. F. Andrejev ÚJÉVI INTERJÚNK Zsanna Bolotova Donatas Banionis ,Jevgenyij Kingyinov és Jelena Korenyeva a „Hunnánc a szerelmesekről” című filmben Fotó: I. Gnyevasov