Lányok, Asszonyok, 1982 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1982-01-01 / 1. szám
CÍMLAPUNKON : A tél ünnepe Fotó: G. Emil Boldog új évet! Azokban a percekben, mikor elbúcsúztunk a távozó esztendőtől, önkéntelenül is végigtekintettünk a megtett úton, és egy pillantást vetettünk a jövőbe. Az eltelt évben a két baráti — aszovjet és a magyar — népet azok a lelkesítő programok vezérelték, amelyeket az SZKP XXVI. kongresszusa és a magyar kommunisták XII. kongresszusa munkált ki. És ezennel már a soron levő ötéves tervünk második évébe léptünk. Az ötéves terv a dolgozó milliók anyagi és szellemi jólétének emelését szolgálja. Az 1981-es év mindegyik hónapja a Szovjetuniónak, a szocialista országoknak a béke megőrzéséért és megszilárdításáért, az emberiség eme örökbecsű kincséért folyó következetes és állhatatos harcának hónapja volt. Moszkvának a béke megvédésére szólító szenvedélyes hangja visszhangra talált a városok munkásnegyedeiben, a falvak házaiban. A Föld becsületes lakói reménykedőn figyeltek erre a hangra, és ezzel azoknak is számolniuk kellett, akiknek sürgős lenne a népeket egy termonukleáris háború katasztrófájába sodorni. Az anya, aki gyermeke bölcsője fölé hajlik, mindenütt a világon a kicsi jövőjére gondol. A nők a békemenetek éstüntetések élén haladnak, amelyek szenvedélyes hullámokként vonulnak országról országra. Mint ismeretes, az elmúlt év őszén Prágában világkongresszusra gyűltek össze a különböző nemzetiségű, korú és világnézetű lányok, asszonyok. A békéért, a társadalmi igazságosságért folyó harcra hívó kiáltványuk felhívás az életre, és határozott elítélése a gonosz erőknek, amelyek készek eltiporni a mai és a jövendő nemzedékek fiatal hajtásait. Mi pedig a holnapba vetett nagy hittel állunk az 1982-es év küszöbén. Kedves barátaink, az új év alkalmából mindnyájuknak békét, jó egészséget, sok boldogságot kívánunk! 1982. JANUÁR 1. szám A tartalomból BÁNYÁSZ BÉLA: Vonattal a jakut szénmezőkig A Bujkál — Amur vasútvonalat és építőit bemutató cikk második része a jakutiai szénmedencébe kalauzolja el az olvasót 5. J. ORLOVA: Vendégségben a kék madárnál A Moszkvai Állami Zenés Gyermekszínház előadásai sok örömet szereznek a kis nézőknek V. MINAJEVA: Palotási lányok, asszonyok A. palotási Május 1. Termelőszövetkezetben megalakult a Lányok, Asszonyok klubja 34. N. GRASIN: A poleszjei szalmafonás A belorussziai Poleszje vidékén régóta honos az egyik legérdekesebb népművészeti ág, a szalmafonás 28. © Lányok, Asszonyok 1982 A. TARASZOV: Karabiha A szovjet nép tisztelettel őrzi N. Nyekraszov, a nagy orosz költő emlékét, akit joggal tartanak a női sors ábrázolójának Egyenlőség, nemzeti függetlenség, béke A nők prágai világkongresszusa fényesen bebizonyította, hogy egyre növekszik a nők szerepe a békéért, a nemzeti függetlenségért és a társadalmi haladásért vívott harcban 2., 18. Barátság, kapcsolatok, találkozások Ez alkalommal többek közt a Hungarotex és a BUDA-FLAX nagy sikerű moszkvai textilkiállításáról is beszámolunk 36. 13. 10. LÁNYOK,ASSZONYOK A SZOVJETSZKAJA ZSENSCSINA CÍMŰ TÁRSADALMI, POLITIKAI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT MAGYAR NYELVŰ KIADÁSA. MEGJELENIK HAVONTA, OROSZ, MAGYAR, ANGOL, ARAB, BENGÁLI, FRANCIA, HINDI, JAPÁN, KÍNAI, KOREAI, NÉMET, PORTUGÁL, SPANYOL ÉS VIETNAMI NYELVEN. ALAPÍTÁSI ÉV: 1945