Lányok, Asszonyok, 1984 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1984-06-01 / 6. szám

hogy a csuvas népzene ismerete hozzásegíti a ma­gyarokat, hogy jobban megismerjék saját népzené­jük múltját. Ma is folyik, és természetesen sokkal nagyobb ará­nyokban a magyar és a csuvas zenei és nyelvi meg­felelések tanulmányozása. Ebben igen tevékenyen részt vesznek csebokszári kutatók, a Csuvas ASZSZK Minisztertanácsa nyelvi, irodalmi, törté­nelmi és gazdasági kutatóintézetének munkatársai. Vikár László, a neves magyar népzenekutató, Be­­reczky Gábor és Zadomszky László nyelvész gya­kori vendége ennek az intézetnek. A kutatóintézet igazgatója, Vaszilij Dmitrijev, a történettudományok doktora méltatta azokat az érdemeket, amelyeket a csuvaskutatásban Róna- Tas András szerzett. Művei megjelentek Magyar­­országon is, Csebokszáriban is. V. Szergejev csebok­szári tudóssá­ együtt Róna-Tas elkészített és Bu­dapesten kiadott egy tankönyvet a csuvas nyelvet tanulmányozó magyar diákok számára. Róna-Tas professzor és Bede Anna költőnő együttműködése révén ismerhette meg a magyar olvasó a csuvas irodalom klasszikusának, K. Ivanovnak Narszpi című poémáját. A professzor hallgatóival együtt sajtó alá rendezett magyarul egy csuvas népmeséi gyűjteményt. Részt vesz a csuvas nyelv több kö­tetes etimológiai szótárának a munkálataiban, amely a csebokszári intézetben folyik. Zahomszky László pedig M. Szkvorcovval készített egy orosz — csuvas —magyar társalgási könyvet. A zene és az irodalom persze nem csupán a tudo­mányos kutatás tárgya. A magyar dalok és táncok, a világhírű magyar zeneszerzők művei gyakran szerepelnek hivatásos és amatőr együttesek műso­rán, a magyar iskolások pedig, ezt egri vendégeink mesélték, csuvas népdalokat énekelnek. Nagy sikere volt Heves megyében a Narszpi ének- és táncegyüt­tesnek á csiságát. Legjobb azonban ezekre a kérdésekre itt­hon válaszolni, ahol nemcsak beszélhetek, hanem szemléltethetem is a mondanivalómat. És amikor Heves megyéből szakszervezeti küldöttség érkezik hozzánk, igyekszünk minél többet megmutatni. Ami a munkasikereket illeti, a köztársaság válla­latainál több mint 350 000 ember vesz részt a kom­munista munkáért folyó mozgalomban. Tavaly a harmadik negyedévben 7500-an már az 1984-es, 320- an az 1985-ös feladatokat végezték, 70 munkás és munkásnő pedig már teljesítette is a tizennegyedik ötéves tervet. Szívesen megmutatjuk hevesi barátaink­nak, hogyan működik nálunk a komplex munkavé­delmi rendszer, amely egybefogja ezen a területen a gazdaságiak és a szakszervezetiek munkáját. Az utóbbi két évben 29 millió rubelt fordítottunk munkavédelemre. Az eredmény az lett, hogy az em­berek jóval kevesebbet betegek. Igaz, ebben a gyógyüdülők is „ludasak”. Jelenleg 20 profilakté­­rium van a köztársaságban, 12 pedig épül. Idén kez­di meg működését a Csuvasija szakszervezeti sza­natórium, valamint egy gyógyfürdő, amelyben napi ezer kezelést tudnak végezni. A testvéri kapcsolatok révén élénkebb a turista­­forgalom szakszervezeti vonalon — folytatta Klara Gruzgyeva. — Az előző ötéves tervben 1170 ember járt Csuvasföldről Magyarországon, ebből 350 He­ves megyében. Valahányszor meglátogatjuk egymást — akár turistaként, akár küldöttség tagjaiként­­-, növek­szik a kölcsönös rokonszenv és az óhaj, hogy tanul­junk egymástól. Számomra nagyon hasznos a kap­csolat Dorkó Józseffel, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának első titkárával, dr. Jenes Pál­lal és Lévai Ferenccel, a szakszervezetek megyei tanácsának titkáraival, valamint azokkal az akti­vistákkal, akikkel alkalmam volt találkozni. „ÉS MI A HELYZET MAGUKNÁL?” — Ezt a kérdést gyakran hallottam, amikor a Heves megyei Szakszervezeti Tanács vendégeként Magyarországon jártam — mondta Klara Gruzgye­­va, a Csuvas Szakszervezeti Tanács elnöke. — Min­dig elhangzott, amikor a munkavédelemről, a mun­kások termelési eredményeiről volt szó, vagy ami­kor a sportlétesítményeket mutatták meg. Igyekez­nem a lehető legjobban kielégíteni barátaink kíván­ RÉSZT VETT MAGYARORSZÁG FELSZABADÍTÁSÁBAN Amikor ezek a sorok íródnak, Oreszt Filippov fes­tőművész éppen arra a kiállítására készül, amely hatvanadik születésnapja alkalmából nyílik meg Csebokszáriban. Oreszt Filippovot az egész köz­társaságban jól ismerik. Az Oroszországi Föderá­ció érdemes művésze, Csuvasföld sok kiválóságának portréját megfestette. Eredményesen műkö­dik a plakát műfajában és könyvillusztrátorként, nagy szeretettel festi Csuvasföld, a Volga-vidék megkapó zugait. Mindez látható a kiállításon. Oreszt Filippov az ifjúság nevelőjeként is híres, több mint negyedszázada igazgatója a Csebokszári Képzőművészeti Iskolának, ahol annak idején maga is tanult. Tanulmányait azonban itt is és a Moszk­vai Szurikov Képzőművészeti Főiskolán is a háború után végezte, azután, hogy egyenesen az iskolapad­ból bevonult katonának, és gyalogosként részt vett hazája, majd pedig Románia, Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia városainak és falvainak fel­szabadításában, majd leszerelése után egy évet még a Csebokszári Villamosgépgyárban dolgozott. Csebokszári egyik új lakótelepén, a művész ki­lencedik emeleti műtermében üldögélünk. Az ab­lakból gyönyörű kilátás nyílik az erdő szélére, ame­lyet már megközelített a város. — Már kamaszkoromban romantikus elképzelé­seim voltak Magyarországról — mondja Oreszt Filippov. — A velem egykorú gyerekekkel együtt rajongtam Zalka Mátéért, a legendás Lukács tábor­nokért. Az internacionalista Zalka testesítette meg számunkra a magyar népet, Magyarországot. És ez az érzés csak erősödött azokban a napokban, amikor csapataink méterről méterre foglalták vissza a fasisztáktól a magyar földet. Nekem nagyon ro­konszenvesek voltak azoknak a falvaknak a jó kiál­lású, bátor lakói, ahol meg-megálltunk. Tetszett az öltözékük, tetszettek a szokásaik. Sok hasonlósá­got fedeztem fel a magyar és a csuvas falvak éle­tében. Noha Magyarországon nagyon súlyos harcok folytak, nagyok voltak a veszteségek, emlékezetem­ben mégis inkább a gyönyörű természet maradt meg azokkal az emberekkel együtt, akik szívélye­sen fogadták a szovjet katonákat. A Budapest Bevételéért Érdeméremre éppoly büszke vagyok, mint a Vörös Csillag Érdemrendre és a Honvédő Háború Érdemrend II. fokozatára. A Magyarország felszabadításáért vívott harcok­ban sok ezer földim vett részt, és tanúsított nagy bátorságot, hősiességet. Heten nyerték el a Szov­jetunió Hőse címet. Sokan elestek a csatákban. köztük Andrej Sirmanov harckocsizó is. A háború alatt a központi lapok közöltek egy fényképet, amely azt a pillanatot ábrázolta, amikor Andrej Sirmanov csuvas fia átveszi azt a harckocsit, amelyet szülei, a porecki járásbeli Gorkij kolhoz tagjai ajándékoztak a hazának. Ezt a fényképet évekkel a háború után láttam meg, és kötelességem­nek éreztem, hogy megfessem a témát, megörökít­sem az ifjú hőst. Nagy örömömre szolgál, hogy ez a kép jelenleg Heves megyében van. Hadd tudja meg a fiatal nemzedék, ki áldozta érte az életét. Mi, háborús veteránok azon vagyunk, hogy a mi fiataljaink, a mi neveltjeink is tudomást szerezzenek erről, hogy fogalmuk legyen arról, milyen sok szen­vedést okoz a háború. Igyekszünk őket aktív béke­harcosokká nevelni. Úgy gondolom, hogy köztársaságunk és Heves megye barátsága, az emberek közötti rendszeres kapcsolat előmozdítja a béke közös ügyét. T. Jarmolovics Oreszt Filippov festőművész tanítványaival a stúdióban * Tatjana Mozsejko főtechnológus

Next