Láthatár, 1942 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1942-05-01 / 5. szám
ami több figyelmet érdemelne. Különösen emeli ennek a munkának értékét, hogy a tudós egyetemi tanár fiatal egyetemi gárdát szervezett maga köré, akik cselekvő szeretettel bizonyítják be érzéseiket a külföldi magyarság iránt. A nemzeti szolidaritás, a sorsközösség a pécsi egyetemi ifjúságba — a Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet keretén belül — valósággal beleplántálódik és nagy távlatokat kap. Az az ifjú, aki részt vesz a Pécsi Kisebbségi Intézet munkájában, a magyarság problémáit nemcsak a szülőfaluja határáig látja majd, hanem a nagy magyar kérdéseiket beleilleszti az emberiség egyetemes világi kérdéseibe. Kiváló és szerencsés gondolat volt a fiatalság ily módon való bekapcsolása a külföldi magyarság ügyeinek ismereteibe. Ez a józan és tanult fiatalság mindenkinél előbb megtalálja majd az utat a határokon túl élő kisebbségi fiatalsághoz, akik ugyancsak tartóoszlopai lehetnek idegen népek tengerében a magyar érdekeknek. Elsárgult, régi újság került a kezünkbe, melyben keserű sorokat olvastunk az ismeretlen magyarok ismeretlen kisebbségi életéről. Akkor, amikor e sorokat írták, még a veszteségektől elalélt, földresujtott kicsi trianoni Magyarország egy-két bátrabb fia mert és tudott beszélni a kisebbségek sorsáról. Ebben a régi újságcikkben többek között a következőket olvashatjuk: „A trianoni tragédiának ugyanolyan megrázó és végzetes fejezete volna, ha a részekre darabolt magyarság lelki kapcsolatai is megszűnnének és a nemzet életében is elkövetkeznék egy folyamat, melyet a pszichoanalitikusok lélekhasadásnak neveznek. A kulturálisan továbbra is egységes képletet alkotó magyar lélek meghasadása betetőzését jelentené a világtörténelem egyik legnagyobb tragédiájának s innen már végképen nem mutatkoznék menekülés az élet, a jövő felé ... Ez a lélekhasadás természetszerűen hozná magával, hogy magyarok teljesen idegenül állanának szemben magyarokkal s ez a két divergáló magyar lélek sohasem tudná többé megérteni egymást.“ Ezeket a sorokat akkor még cseh megszállás alatt élő Kassáról írta egy feljajduló magyar, de az a tény, hogy így írhatott, bizonyítja annak a tételünknek jogosságát, hogy rendszeresen és tudományosan kell foglalkoznunk a kisebbségi magyarok sorsával. Kassa azóta vita a miénk, a Magyar Szent Korona testének része, de mennyi terület van még a földön, ahol kisebbségi magyarok élnek és ahol félnünk kell a „lélekhasadástól“, ha magukra hagyjuk az árva magyarokat. Isten mentse meg a magyarságot, hogy az a keserűen emlegetett „lélekihasadás“ bekövetkezzék, mert akkor elveszítenénk magyar és magyar között a lelki kapcsolatokat, ami egyenlő az egységes nemzeti lélek szétesésével. A Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet azt a magasztos célt tűzte fiatalsága elé, hogy aranyhidat építsen a hazai és külföldi magyarok között és megteremtse a világ valamennyi magyarjával a lelki egységet. A magyarság életében ma „lélekhasadásról“ nem lehet beszélni és ezt részben annak az ifjú gárdának köszönhetjük, mely Faluhelyi professzorral az élen, a pécsi egyetem falai között munkálkodik csendben és szerényen a kisebbségi magyarok jobb sorsa érdekében. A Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet közérdekű munkáját feltétlen támogatnunk kell és több figyelmet érdemel a nemzet egyetemétől. A munka nagyvonalú és sokoldalú. Nemcsak kisebbségtörténeti adatokat gyűjtenek, hanem a kisebbségek társadalmi, kulturális és gazdasági kérdéseit is feldolgozzák tudományos rendszerességgel és nagy körültekintéssel. Sőt Faluhelyi professzor egyik régebbi nyilatkozata szerint, az 1914—18-as világháború után szertehullott és elszakított nemzettestek és a törzsmagyarság szellemi kapcsolatainak fenntartásán kívül szemmel kísérik a nálunk élő nemzetiségek életétis. Kitűnő! Teljes szellemi felkészültséget akar nyújtani a Pécsi Kisebbségi Intézet a nemzet javára. A magyar társadalomnak erkölcsi kötelessége olyan közhasznú intézmények támogatása, mint a Pécsi Kisebbségi Intézet. Célszerű lenne tehát, ha a jobb és gondtalanabb fejlődés érdekében a Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet valamilyen formában belekapcsolódnák a Magyarok Világszövetségébe, mint a külföldi magyarok érdekeit szolgáló csúcsszervezetbe. A Világszövetség kiterjedt összeköttetései révén nagy segítségére lehetne a tudományos alapon dolgozó pécsi intézetnek. Viszont a Kisebbségi Intézet tudományos kutatásainak eredményét rendelkezésére bocsáthatná a Magyarok Világszövetségének. Ennek a két intézménynek egymás ráhatása, kiegészítő munkája sok új eredményt hozhatna a kisebbségi kérdésben, illetve a külföldi magyarság életfontosságú ügyeiben. Nemzetek jövendő sorsa és boldogulása nem az anyagi javak oktalan felhalmozásától függ. Még akkor sem lesz nagyobb egy nemzet, ha görcsösen ragaszkodik aranyához, mert az arany imádatában kialszik a lélek. Lélek nélkül pedig nincs élet. Kizárólag a nemzeti szolidaritás, a lelkek egymásra találása, sziklaszilárd összetartása és győzei tudása képes a legkisebb nemzeteket is felemelni, nagygyá tenni. Ezt a hegyeken és tengereken túl terjedő nagy magyar összefogást munkálja szívós kitartással a Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet, amiért méltán megérdemli, hogy feléje tekintsünk. Érezzék ennek a közhasznú intézménynek munkásai, hogy hálával és szeretettel kísérjük minden tettüket. Halácsy Dezső KÖNYVSZEMLE ERDÉLY MAGYAR EGYETEME. Szerkesztette: Bisztray Gyula, Szabó T. Attila és Tamás Lajos. Az Erdélyi Tudományos Intézet kiadása, Kolozsvár, 1941. Másfél esztendeje, hogy Erdély fővárosa felszabadult s vele együtt visszatért az ősi hazához Erdély büszkesége, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem materiális része, hogy ugyanakkor visszaköltözzön szülőföldjére a Szegedre menekült kolozsvári egyetem eszmei része is. A felszabadulás óta eltelt másfél esztendő az újjászületés korszakát jelentette, azóta nemcsak megújult, hanem jelentékenyen ki is teljesedett az erdélyi tudományegyetem, létrejött az Erdélyi Tudományos Intézet, ennek a műnek kiadója is. A régi épületekben új magyar élet pezsdült s az ősi hagyományokból új magyar tudományos élet sarjadt s borult szinte szemünk láttára virágzásba. Szükség volt nemcsak arra, hogy ezt az újjáéledést a szélesebb értelmiségi körök előtt is megismertessék és megörökítsék, de túl ezen, nagy szüksége mutatkozott egy olyan műnek, amely szervesen kimutatja, hogyan fakadt Erdély ősi művelődéséből hajdan az egyetemi gondolát, miként fejlődött elmúlt századok viharaiban (hiszen oly kevés napsütés és kedvező idő volt ezekben az elmúlt századokban) miként jutott el a Ferenc József tudományegyetem létesítéséig, hogyan küzdött meg a trianoni esztendők száműzetésében a torkot fojtogató elmúlással s miként támadt újra, virágzott egyszerre, ki, mintha soha egyetlen percre sem érezte volna egy idegen állam halálos támadását, sújtó csapásait. Nagy és gondos munkát tükröz vissza ez a kötet s ha átlapozzuk a kifogástalan kiállítású művet, minden oldalról azt a mélységes magyar szeretetet érezzük, amellyel szerkesztői feladatukhoz láttak s megvalósították elgondolásukat. Első helyen a Főméltóságnár komoly, a kötethez illő réckarcával találkozunk s utána Hónor Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter bevezetője kezdődik a sorsdöntő évszámmal, 1541-gyel, amidőn az erdélyi fejedelemség lett a magyar királyság történeti hivatásának örökösévé s Erdély történeti életének egyik leghatalmasabb erőtényezője a magyar iskola. Idáig nyúlik vissza a mai kolozsvári egyetem történetének gyökere, vagy amint Bisztray Gyula mondja nagyszerű tanulmányában, ennek az egyetemnek virtuális képe az önálló fejedelemséggé alakulás óta él és hat Erdélyben. Bisztray Gyula tanulmánya „Az erdélyi tudományos élet és egyetemi gondolat“ áll a kitűnő mű középpontjában. Ez a tanulmány első ízben nyújtja az erdélyi tudományos élet és egyetemi gondolat fejlődésének egységes áttekintését. Ez a szinte külön kötetnek beillő tanulmány az előzetes stúdiumok egész sorát tette szükségessé s csak akkor látjuk, milyen nagy munkát végzett Bisztray Gyula, ha a forrásmunkák és jegyzetek gazdag sorát is áttekintjük. Valóban ezek a részletdolgozatok annyira kevéssé ismertek és nehezen hozzáférhetők, hogy felsorolásuk egy 109