Láthatár, 1943 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1943-04-01 / 4. szám
városa, pre orvosa, diéta je choré, musim megnézetni.-' Vagy még érdekesebb, amikor a szlovák főnevek nemét a megfelelő magyar szóban mintegy tiszteletből hímneműnek veszi, holott például a szlovák nyelvben a megfelelő szlovák szó semlegesnemű, így pl.: „Idem pre ten bizonyítvány.“ (A szlovákban to vysvedcenie.) Ugyanezen a vidéken a szlovák népdalokban, régi hazafias vagy harci dalokban is sok a magyar kifejezés. Ezekről maga a szlovák akadémikusok folyóirata, a Turócszentmártonban megjelenő Slovenské pohlady is megemlékezett annak idején, s Bartók Béla, a Zsiváló magyar zeneszerző dalgyűjtése során megállapította, hogy a szlovák népdalok motívuma kilencven százalékban magyaros, a ráhatás annyira erős, hogy csak a szöveg helyi jellegű, de a dalok szláv dalvilággal néha homlokegyenest ellenkeznek. A magyar hatást a csehszlovák világ sem tudta megfelelőképen ellensúlyozni. A tizenkilences év első szlovák iskoláiban a szláv történelemben még kilencvenöt százalékig cseh vonatkozások voltak, s a szláv ráhatás tulajdonképen csehesítés volt. A régebbi szlovák generáció, amely magyar iskolát járt, vagy amely a magyar kultúrával inkább rokonszenvezett, most már két tűz közé került, vagy meg kellett tartania a régi, magyar hatást, és haladnia kellett a magyarság történelmi folytonosság fejlődésével, vagy alá kellett rendelnie magát a csehesítő törekvéseknek, amelyekkel szemben szlovákságát éppenséggel nem tudta kihangsúlyozni. A fiatalabb nemzedék cseh tanárok keze alól kikerülve a kompakt szlovák területen csehszlovák nyelvről és irányzatról beszélt, s ab ovo elvetett mindent, ami a magyarságtól származott, vagy a régi, ezeréves együttélés folyománya volt. Még így is megtörtént, hogy a fiatalabb szlovákok szívesebben olvasták Adyt (Lukács Emil Boleszlav és kortársai), mint Nerudát vagy Jiri Wolkert, bár a csehek nemzeti szempontból föltétlenül sokkal közelebb álltak hozzájuk bármely más szláv nyelvtől. A magyar kultúra hatása tehát a szlovák intellekctuellvilágában is mindvégig éreztette jelenlétét. Ami a nyelvhatár életét illeti a cseh időben megtörtént, hogy egy magyar határváros szlovák iskolájába járó cseh anyanyelvű gyermekek az iskolából hazajövet a „Harminckettes baka vagyok én“ kezdetű, akkoriban hivatalosan eltiltott és irredentának tartott katonanótát énekelték, a magyarok élénk helyeslésére és a nem magyarok fejcsóválására. Ugyanígy megtörtént, hogy egy cseh postatisztviselő a Szózatot az egész főtéren végigbömböltette éppen újonnan vásárolt rádiójából, mert mint később mondotta, ennél kedvesebb dallamot még nem hallott, s azontúl mindig Budapest zenéjét hallgatta. Az iskola feltétlenül igen sokat tehet a ráhatás ellensúlyozására. Mégis, a nyelvhatáron ez az ellensúlyozás meddő munka volt. A magyarság asszimiláló ereje még az idegen uralom alá került részeken is dominált, s bár sok magyar nemzetiségű, de csehszlovák állami szolgálatban levő, vagy bármiféle érdekből a csehszlovák államnak alárendelt szülő családtagjaival együtt hivatalosan szlovák nemzetiségűnek vallotta magát, mégis az történt, hogy a nyelvhatáron majdnem minden cseh vagy szlovák megtanult magyarul, míg a magukat kényszerből csehszlováknak valló magyaroknak alig húsz százaléka tudott az állam hivatalos nyelvén, a legtöbbször azt is kerékbe törte. A tankönyvek erősen magyarellenes szelleműek voltak, így megtörtént, hogy az egyik magyar középiskolában olyan szlovák olvasókönyvet használtak, amelyben az egyik olvasmány címe a következő volt: „Tót nem ember.“ A tizennégy-tizenhatéves magyar tanulók persze szívesen idézték az olvasmány címét, holott annak tartalma szerint ez a mondás onnan származott, hogy a régi magyarok annyira tisztelték a náluk sokkalta derekabb szlávoikat, (tótokat), hogy azt mondták, azok már nem is emberek, hanem Istenek. (Boh-Isten, ebből származtatták a „tót“ kifejezést.“ Érdekes, hogy ezekben az iskolákban a köteles tanítási órákon kívül inkább magyar nyelven írt cowboy-regényeiket olvasták maguk a szlovák anyanyelvű tanulók is. Talán bármit elolvastak volna, ha a csehszlovák hatóságok nemcsak a népies limonádét engedték volna keresztül a szigorú cenzúrán. A régi ráhatás, illetve kölcsönhatás a magyarság javára dőlt el, amit különösen napjainkban látunk, amikor például a magyar leventeintézmény szinte rohamosan népszerűsödik a szlováklakta vidéken, holott a cseh időben a Sokol nevű cseh, vagy az Orol nevű szlovák tornaegyesületek alig tudtak eredményt felmutatni. Érdemes lenne a nagy háború elmúltával minden vidék kölcsönhatását beható tanulmány tárgyává tenni és ekkor láthatnánk meg pontosan, hogy a szlovák—magyar együttélésre és egymásrautaltságra a külön állami élet, s a jelenlegi önálló Szlovákiára milyen hatással voltak. Minden előzetes megállapítás nélkül is nyugodtan elmondhatjuk, hogy sem a rövidéletű cseh, sem a mai német, inkább nyugati és szociális ráhatás nem volt és nem lesz olyan mértékű, mint amilyen a természetes magyar ráhatás volt. Ezt persze csak a legnagyobb tárgyilagosság és a nyugodt, derűs mindennapok tudnák és tudják maradéktalanul kimutatni. Sági Farkas István NÉGY VILÁGTÁJ KRÓNIKÁJA A Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet közleménye ÉSZAK Dr. Zsedényi László felhívást intézett minden szlovákiai evangélikus magyarhoz, hogy jelentkezzék a magyar evangélikus egyház szövetségébe. Két évvel ezelőtt a német nemzetiségű hívek kérték az egyetemes egyháztól való elbocsátásukat, a külön német egyházegyetemben való megszervezésüket s azt a szlovákiai egyetemes egyház engedélyezte is. Zsinati határozatában, mellyel a német hívőket külön tömörülésbe engedte, megadta a lehetőséget a magyar híveknek is, hogy saját elhatározásuk szerint, vagy bent maradjanak az egyetemes egyházban, vagy kiváljanak a német hívekkel együtt, vagy végül teljesen önállóan és különállóan építsék ki saját egyházukat. Szlovákiában a magyarajkú evangélikusoknak csak egyetlen jóváhagyott alapszabályokkal rendelkező országos szervezetük van, ez a Szlovákiai Magyar Evangélikus Szövetség. Ez a szövetség vállalta tehát a feladatot, hogy döntsön az evangélikus magyarok hovatartozandósága kérdésében. Nemrégen volt a Magyar Párt kerületi elnökeinek értekezlete. Az értekezletet Esterházy János pártelnök vezette. Esterházy János beszámolójában részletesen ismertette a magyar kérdésekben a szlovák vezető hatóságoknál legutóbb tett lépéseit és a kérdések fejleményeit. Majd pedig az egyes kerületekről szóló helyzetképek előterjesztése következett. E beszámolók során dr. Mertens Alfréd a nagymihályi, Szepesházy Bertalan a sárosi és Koromzay Frigyes az iglói, Cottely János dr. besztercebányai, Vondra József a körmöcbányai, Gyürky Ákos dr. nyitrai, Brogyányi Gyula a privigyei, dr. Borovánszky Antal a nagyszombati, Rappos Gyula a pozsonyvidéki és dr. Neumann Tibor a pozsonyi pártszervezetek viszonyairól adott helyzetjelentést. Végül Esterházy János pártelnök összefoglalta a megbeszélés anyagát és utasításokat adott a felmerült kérdések elintézésére, így pl. a különböző szakosztályok megszervezésével, tagok felvételiével, a tagdíj nagyságával és annak fizetésével kapcsolatban intézkedett minden pártszervre és párttagra kötelező erővel. A Toldy-Kör február 7-én tartotta 70. évi közgyűlését. 82