Látó, 1991 (2. évfolyam)

1991 / 3. szám - KÁLI ISTVÁN: Jobbkéz-szabály (Regény; II. rész)

— Miért használta ön a személygépkocsiját tegnapelőtt éjjel törvény­telen jövedelemszerzésre, és miért nem állt meg a forgalmi járőr felszólítá­sára? Porkoláb néma. A tudatgörcs alaposan rátart. Pedig a kérdés érthető. Rendőrségi szoba, egy asztal, egyik oldalán ő, másikon a forgalmi osztály parancsnoka, aki furcsát, de érthetőt kérdez. És erre joga van. Akár provo­káció, akár félresikerült keresztkérdés. — Nem értem, miről van szó.— Miközben mondja, csakugyan nem ér­ti, amint kimondja, azonnal beugrik az összefüggés: vád. Vád? Az imént te­hát nem hazudott, mégis hazudott. Nincs ideje elsápadni, harmadszor is jön a kérdés. Agyat erőltetni, öntudatlanul számolgatni kell. — Péntek éjjel? — Ki beszél itt péntekről. Szombaton. Szombatról vasárnapra vir­radóra. — Szombatról vasárnapra? — Hihetetlen feltevés. Valószínűtlen. És..., és valószínű magyarázat a rejtélyesen kiürült üzemanyagtartályra, az előre­­pörgött kilométerszámlálóra. Döbbenetének még sincs hitele. Egyetlen szemvillanásból következtet, hogy a kérdés nem maradhat megválaszolat­lanul. És a válasz utáni esély felmérhetetlen. És a gyanúsítás elháríthatatlan. Mert a kérdés váratlan, a józan értékelés lehetősége kizárt, veszélyhelyzet­ben a rögtönzés végzetes lehet. Csak az ösztönére hallgathat, alkalmanként megbízható támasza a tudatnak. Nem védekezik. Visszatámad, hogy ideje legyen felkészülni. — Szombat délutántól vasárnap délig a kocsim itt állt a rendőrség előtti parkolóban. A parancsnokon ki kellene ütköznie a döbbenet nyilvánvaló jelének. De csak az orrcimpája tágul ki, az ajka keskenyül el. És a parancshoz szo­kott hang rendreutasító. — Nem bírom a kihívó, pimasz tagadást. Én nem állítottam a tényeket, kérdeztem felőlük. Remélem, nem óhajtja, hogy a személyem elleni táma­dásnak tekintsem az előbbi kijelentését? — Én csak a feltett kérdésre válaszoltam. — És kész farkasszemet néz­ni, és állni tudja a nekiszegülő tekintetet. — Tehát ez minden, amit a feltett kérdéssel kapcsolatban mondani óhajt? Átkozott körülmények, átkozott események, átkozott következmé­nyek. Egy haragos parancsnokot ki kell engesztelni. És ráadásul a színval­lás is elkerülhetetlen.— Nem. Ha muszáj, kibővíthetem. — És fakószürke fahang szól, csak a történet ismerős, a hang nem. Tömör, lényegre törő, mint­ha összefoglalása volna egy ismert, agyonint, régi mesének: a koccanás, a nő, aki rendőrt hív, alkoholpróba, bevont jogosítvány, ideiglenesen elkobzott

Next