Látó, 1993 (4. évfolyam)

1993 / 6. szám - BOGDÁN LÁSZLÓ : A vadász.(Regény; I. rész)

levő asztalnál máris sörökben fogadott, még meddig marad ott, s mikor so­dorja tovább az előbb-utóbb feltámadó balkáni szél? Egyelőre szellő sem rebbent, a levegőben szinte megállt a meleg. Szállingózni kezdtek­ a többiek is. Azon a délutánon a Berlinben mindenki ott volt, kivéve azokat, akik eleve nem lehettek ott, s igazoltan hiányoztak. Elsőnek az oroszlánfejű szerkesztő érkezett, Hugóval és Zozival, az „előtöltés” is meglehetett immár a Prahová­­ban vagy a Prahovicában, s az elfogyasztott vodkák a hőségben láthatólag nem tettek jót a „fiúk”-nak, eléggé meg voltak már „kedvesedve”... Hamaro­san befutott az egyik iker, megérkezett Somogy, a mérnök is, aki diplomatatáskájában mindig váltás fehérneműt, belső zsebében nyeletlen fogkefét és beretvát hordott magával, hogy holmi „higiénikus szempontok” ne befolyásolhassák választásában, s ott aludhasson el mindig, ahol éppen éri és helye van. „Az ember — mondotta a mérnök mély átéléssel — soha nem tudja, éppen hol éri az éjszaka!...” — Te mért nem iszol? — nézett a búslakodó vadászra a helyénvaló kér­déseiről és borotvagyors felfogóképességéről ismert iker, akit az különböz­tetett meg a hozzá teljességgel hasonló testvérétől, hogy­ kedvelte a rövid italokat, a borokat és a söröket, a ködöt is megitta volna, ha pohárba tudták volna tölteni neki, míg alteregója nem ivott. Legalábbis a nyilvánosság színe előtt soha, de mit ért sportszerű, önmegtartóztató életmódja, szolid polgári életvitellel, ha így is, úgy is állandóan összetévesztették kicsapongó testvé­rével. Ezért, ha mosolyogva vagy éppen ellenkezőleg, morcosan indult meg feléje egy ismeretlen, soha nem tudhatta meg szegény, most éppen ünne­pelni akarják-e legutolsó sportjegyzetéért, vagy épp ellenkezőleg, meg akar­ják verni testvére valamely esztelen csínyjét megtorlandó? Neki sem lehetett könnyű, de hát kinek volt akkoriban az?! — Te mért nem iszol semmit, beteg vagy? — kérdezte megint a kíváncsi iker. — Hagyd békében — szólt rá szúrósan az oroszlánfejű szerkesztő, úgy is mint kör-, kor- és korelnök. A papírrepülőt ebben a pillanatban mozdítot­ta meg kényszerhelyzetében egy érezhető légáramlat, és kezdte felénk, le­fele sodorni. A vadász felállt és végignézett a félig üres kocsmakerten, de nem szólt semmit, s anélkül, hogy búcsút intett volna, megindult kifelé. — Neki is nehéz — jegyezte meg Zozi kotnyelesen. — Mi a baja? — fordult felém Hugó. — Valami nőügy? — Eltemette az apját — magyarázta mélabúsan az oroszlánfejű szerkesz­tő, aki mindig mindent tudott, s határozott mozdulattal intette oda a pincért, hogy feltegye a keresztkérdést, s megrendelje italát és vacsoráját. — Mi az igazi magyar nacionalizmus? — Minél több román pénzt elinni — válaszoltuk kórusban. — Hova jár az igazi magyar nacionalista?

Next