Látó, 1993 (4. évfolyam)
1993 / 6. szám - BOGDÁN LÁSZLÓ : A vadász.(Regény; I. rész)
levő asztalnál máris sörökben fogadott, még meddig marad ott, s mikor sodorja tovább az előbb-utóbb feltámadó balkáni szél? Egyelőre szellő sem rebbent, a levegőben szinte megállt a meleg. Szállingózni kezdtek a többiek is. Azon a délutánon a Berlinben mindenki ott volt, kivéve azokat, akik eleve nem lehettek ott, s igazoltan hiányoztak. Elsőnek az oroszlánfejű szerkesztő érkezett, Hugóval és Zozival, az „előtöltés” is meglehetett immár a Prahovában vagy a Prahovicában, s az elfogyasztott vodkák a hőségben láthatólag nem tettek jót a „fiúk”-nak, eléggé meg voltak már „kedvesedve”... Hamarosan befutott az egyik iker, megérkezett Somogy, a mérnök is, aki diplomatatáskájában mindig váltás fehérneműt, belső zsebében nyeletlen fogkefét és beretvát hordott magával, hogy holmi „higiénikus szempontok” ne befolyásolhassák választásában, s ott aludhasson el mindig, ahol éppen éri és helye van. „Az ember — mondotta a mérnök mély átéléssel — soha nem tudja, éppen hol éri az éjszaka!...” — Te mért nem iszol? — nézett a búslakodó vadászra a helyénvaló kérdéseiről és borotvagyors felfogóképességéről ismert iker, akit az különböztetett meg a hozzá teljességgel hasonló testvérétől, hogy kedvelte a rövid italokat, a borokat és a söröket, a ködöt is megitta volna, ha pohárba tudták volna tölteni neki, míg alteregója nem ivott. Legalábbis a nyilvánosság színe előtt soha, de mit ért sportszerű, önmegtartóztató életmódja, szolid polgári életvitellel, ha így is, úgy is állandóan összetévesztették kicsapongó testvérével. Ezért, ha mosolyogva vagy éppen ellenkezőleg, morcosan indult meg feléje egy ismeretlen, soha nem tudhatta meg szegény, most éppen ünnepelni akarják-e legutolsó sportjegyzetéért, vagy épp ellenkezőleg, meg akarják verni testvére valamely esztelen csínyjét megtorlandó? Neki sem lehetett könnyű, de hát kinek volt akkoriban az?! — Te mért nem iszol semmit, beteg vagy? — kérdezte megint a kíváncsi iker. — Hagyd békében — szólt rá szúrósan az oroszlánfejű szerkesztő, úgy is mint kör-, kor- és korelnök. A papírrepülőt ebben a pillanatban mozdította meg kényszerhelyzetében egy érezhető légáramlat, és kezdte felénk, lefele sodorni. A vadász felállt és végignézett a félig üres kocsmakerten, de nem szólt semmit, s anélkül, hogy búcsút intett volna, megindult kifelé. — Neki is nehéz — jegyezte meg Zozi kotnyelesen. — Mi a baja? — fordult felém Hugó. — Valami nőügy? — Eltemette az apját — magyarázta mélabúsan az oroszlánfejű szerkesztő, aki mindig mindent tudott, s határozott mozdulattal intette oda a pincért, hogy feltegye a keresztkérdést, s megrendelje italát és vacsoráját. — Mi az igazi magyar nacionalizmus? — Minél több román pénzt elinni — válaszoltuk kórusban. — Hova jár az igazi magyar nacionalista?