Látó, 1994 (5. évfolyam)
1994 / 2. szám - Hagyomány és nyelv (Láng Zsolt kérdéseire válaszol Márton László)
szt, és megteremti az összeköttetést a régebbi és az újabb korok között. Ti. a hagyománynak a hiánya és töredezettsége is funkcionálhat hagyományként, az, hogy egy dolgot újra meg újra meg kell alapítani. Ami ugyan rengeteg energiát elvon, és nagyon sok belső torzulást okozhat művekben meg életművekben, de nem lehet azt mondani, hogy nem funkcionál hagyományként. Ez a prózában és a drámában egyaránt megfigyelhető, nem egyszerűen művek jönnek létre, hanem mindig az alapítás gesztusával jönnek létre művek. Katona József nem egyszerűen ír egy történelmi drámát, hanem egyszersmind meg is alapítja a magyar történelmi drámát. Nem feltétlenül ez a szándéka, de utólag ezt a szándékot kell neki tulajdonítanunk, miután Gyulaitól Pándiig rengeteg sok interpretáció sok iszaprétegben rárakódott Katona művére, úgyhogy a mű maga, annak tényleges értékei és gyengeségei már alig látszanak, de az alapítás gesztusa, mint valami sziklatömb, az interpretáció fölé magasodik. És jóformán minden műfajban ez történik, legutoljára ugyanez történt az új magyar prózában a hetvenes évek vége felé. Ekkor szintén az alapítás gesztusára került sor, új és érzékenyebb, a valóságot mélyebben feltáró, leleplező megismerés prózáját alapították az akkori szerzők, a Termelési regénytől kezdve Spiró kerengőjéig. A kritikusok nem csupán belső értékeik miatt figyeltek fel ezekre a művekre annak idején, hanem azért tudták a belső értékeket észrevenni, mert ők is az alapítás gesztusára voltak érzékenyek, és ezt az esztétikai ellenállás egyfajta paradigmájába be tudták illeszteni. — Idevágó kérdésem: szerinted tényleg nem képes ez a mai magyar nyelv a modern regénystruktúrák létrehozására? — A magyar irodalomban van egy erősen retorikus vonulat, és ez a régi magyar elbeszélés krónikás jellegével párosul. Egyfelől a közösségnek címzett önostorozás, másfelől egyéni önigazolás. Tótfalusi Kis Miklós önéletírása nem véletlenül már címében is hordozza, hogy „maga mentsége”, vagy Bethlen említi önéletrajzában, azzal a szándékkal írja művét, hogy lássák a kései maradékok, hogy nem ő volt a legnagyobb gazember a világon, és a történetek elmondása e köré szerveződik. Az ilyen fajta történetmondás kései változatában, az anekdotázásban is ez figyelhető meg. Én azt hiszem, bár nem akarom túlságosan leegyszerűsíteni a dolgokat, hogy a magyar irodalom fejlődése eléggé könnyen levezethető az antik típusú történetmondásból. A modern regény sokkal reflektáltabb és sokkal gazdagabban rétegzett megismerési folyamat, mint az antik típusú regény. Közismert példa Petronius Satyriconja, amely a társadalomábrázolásban a legelmélyültebb az általunk ismert antik művek között, és nagyon könnyű volna párhuzamba állítani valamely Balzac-művel, mondjuk, a Goriot apóval. Igazából itt is, ott is felkapaszkodott újgazdagok dőzsölnek, és visszataszító dolgokat művelnek, de van egy eléggé lényeges különbség a két mű között, senkinek sem jut eszébe, hogy a Satyriconban feltűnő bármely tökfej sorsát komolyan vegye. 30