Látó, 1994 (5. évfolyam)

1994 / 2. szám - Hagyomány és nyelv (Láng Zsolt kérdéseire válaszol Márton László)

szt, és megteremti az összeköttetést a régebbi és az újabb korok között. Ti. a hagyománynak a hiánya és töredezettsége is funkcionálhat hagyományként, az, hogy egy dolgot újra meg újra meg kell alapítani. Ami ugyan rengeteg energiát elvon, és nagyon sok belső torzulást okozhat művekben meg élet­művekben, de nem lehet azt mondani, hogy nem funkcionál hagyományként. Ez a prózában és a drámában egyaránt megfigyelhető, nem egyszerűen mű­vek jönnek létre, hanem mindig az alapítás gesztusával jönnek létre művek. Katona József nem egyszerűen ír egy történelmi drámát, hanem egyszer­smind meg is alapítja a magyar történelmi drámát. Nem feltétlenül ez a szándéka, de utólag ezt a szándékot kell neki tulajdonítanunk, miután Gyula­itól Pándiig rengeteg sok interpretáció sok iszaprétegben rárakódott Katona művére, úgyhogy a mű maga, annak tényleges értékei és gyengeségei már alig látszanak, de az alapítás gesztusa, mint valami sziklatömb, az interpretá­ció fölé magasodik. És jóformán minden műfajban ez történik, legutoljára ugyanez történt az új magyar prózában a hetvenes évek vége felé. Ekkor szin­tén az alapítás gesztusára került sor, új és érzékenyebb, a valóságot mélyebben feltáró, leleplező megismerés prózáját alapították az akkori szer­zők, a Termelési regénytől kezdve Spiró kerengőjéig. A kritikusok nem csupán belső értékeik miatt figyeltek fel ezekre a művekre annak idején, hanem azért tudták a belső értékeket észrevenni, mert ők is az alapítás gesztusára voltak érzékenyek, és ezt az esztétikai ellenállás egyfajta paradigmájába be tudták illeszteni. — Idevágó kérdésem: szerinted tényleg nem képes ez a mai magyar nyelv a modern regénystruktúrák létrehozására? — A magyar irodalomban van egy erősen retorikus vonulat, és ez a régi magyar elbeszélés krónikás jellegével párosul. Egyfelől a közösségnek cím­zett önostorozás, másfelől egyéni önigazolás. Tótfalusi Kis Miklós önéletírása nem véletlenül már címében is hordozza, hogy „maga mentsége”, vagy Beth­len említi önéletrajzában, azzal a szándékkal írja művét, hogy lássák a kései maradékok, hogy nem ő volt a legnagyobb gazember a világon, és a törté­netek elmondása e köré szerveződik. Az ilyen fajta történetmondás kései változatában, az anekdotázásban is ez figyelhető meg. Én azt hiszem, bár nem akarom túlságosan leegyszerűsíteni a dolgokat, hogy a magyar irodalom fej­lődése eléggé könnyen levezethető az antik típusú történetmondásból. A modern regény sokkal reflektáltabb és sokkal gazdagabban rétegzett megis­merési folyamat, mint az antik típusú regény. Közismert példa Petronius Satyriconja, amely a társadalomábrázolásban a legelmélyültebb az általunk ismert antik művek között, és nagyon könnyű volna párhuzamba állítani vala­mely Balzac-művel, mondjuk, a Goriot apóval. Igazából itt is, ott is felkapaszkodott újgazdagok dőzsölnek, és visszataszító dolgokat művelnek, de van egy eléggé lényeges különbség a két mű között, senkinek sem jut eszé­be, hogy a Satyriconban feltűnő bármely tökfej sorsát komolyan vegye. 30

Next