Látó, 1996 (7. évfolyam)
1996 / 1. szám - DOKUMENTUM - ALBERT ZSUZSA: Legenda Zelk Zoltánról
DOKUMENTUM Legenda Zelk Zoltánról ALBERT ZSUZSA: Zelk Zoltán 1906-ban született Érmihályfalván, Szatmárnémeti, Nagybánya voltak gyerekkorának környező városai. Ennek megfelelően pl. Tersánszkyval nagyon jóban volt, és a hozzá hasonlókkal. Amikor aztán végül Budapestre került, József Attilával, Berdával, Illyéssel, Vas Istvánnal volt barátságban. Költészetére először Ady hatott, aztán Kassák, de később Vas Istvánnal együtt búcsút mondott Kassáknak. Hosszú élete alatt sok mindent megpróbált. SZÁNTÓ PIROSKA: - Azt hiszem, hogy én ismerem a legrégebbről. Úgy gondolom, hogy amikor összebarátkoztunk Pistával, és ez 1940-ben volt, tudjátok, hogy van az, ha az ember megismerkedik egy lánnyal, azt bemutatja a barátainak, így engem Weöres Sanyinak és Zelknek mutatott be először. Bevallom, hogy Zelk jobban tetszett, ti. Zelknek abban a pillanatban könnybe lábadt a szeme, és azt mondta, Pista, Pista, hát mégis sikerült? Pista azt mondta nekem, úgy nézd meg Zelket, hogy én neki olvasom föl a verseimet először, és hogyha ő nem lenne, akkor nem tudnám, kinek olvasnám fel. Aztán elkövetkezett egy idő, amikor nem neki olvasta fel, hanem Czibornak. RÉZ PÁL: - Én jóval később ismertem meg, az ötvenes évek végén ritkán találkoztunk, aztán a forradalom után, mikor kijött a börtönből, közel kerültünk egymáshoz. Tudják, hogy Zelk Zoltánt három évre ítélték 57-ben, és másfél-két év után szabadult, ha jól emlékszem, közben meghalt a felesége, Báthori Irén. Rettenetes állapotban volt, barbár módon abból a lakásból, ahol együtt éltek, kirakták a holmijaikat, és amikor kijött, semmije nem volt. Valahol a Batthyány téri piac közelében kapott egy vacak, sötét kis lakást, teljesen egyedül volt, minden jövedelem nélkül, borzalmas állapotban, az első időkben. Akkoriban már kész volt a Sirály, véleményem szerint a század egyik legnagyobb magyar verse, a Jónás könyve óta ilyen nagy, hosszú vers kevés született. Sokáig nem jelenhetett meg. Úgy tudom, már kint írta, tehát nem a börtönben. Két-három évig nem lehetett megjelentetni. Volt benne két sor: „nem láthattam holt arcodat, kifosztották a gyászomat” ez arra utalt, hogy nem engedték ki Irén temetésére. Lehet, hogy ezért nem engedték megjelenni. Amikor végre mégis megjelenhetett, ki kellett hagyni ezt a sort, úgyhogy a Sirály első kiadásában így szerepel: „Nem láthattam holt arcodat, nem láthattam holt arcodat.” Évek teltek el, amikor egy újabb válogatott kötetében, amit már én szerkesztettem, be lehetett végre írni azt a sort, hogy „kifosztották gyászomat”. Zoltán Csukás István, Domokos Mátyás, Réz Pál és Szántó Piroska visszaemlékezései