Látó, 1998 (9. évfolyam)
1998 / 6. szám - VARRÓ DÁNIEL: Petőfi Sándor
Az minden földi oskolát kijárt!” Kiált, S Aszód Vígan visszhangozá a szót, Amint mondom, visszhangozá a szót. De mámor perce, mért vagy oly rövid? Meghalla mindent hegyiről tövig A zord atya, s men lágyszivűbb a kor Akkor Se volt, Elverte gyermekén a port, Amint mondom, elverte rajt a port. III. Ó, múzsák, Ti kilenc szeszélyes leányi az égnek, Kiknek kegyeit Oly sok komoly férfiú is keresi, S kik puszit mégis szívesebben nyomtok Nagyszájú suhancok orrahegyére, Pusszantsatok orron, Mert olyasmit készülök én most Bámulatos leleményű korunknak Okos dobozába pötyögni, Aminek versbe szedése Nem afféle hétvégi mulatság, S nem megy csak úgy puszi nélkül. Jaj, hogy múl az idő! Gömbölyű másfél százada lesz már Holnapután, Hogy a hőse e versnek fölriadott, S hogy fölriadott, Nem késlekedett kiugorni az ágyból, Megmosni fülét, Levakarni nyakáról a piszkot.