Legkedvesebb madaraink 3. Füsti- és molnárfecske (Budapest, 1983)
Füstifecske — molnárfecske A hosszú lábú, piros csőrű gólya mellett a fecskék is a magyar ember kedves madarai közé tartoznak. Csicseregnek az eresz szélén, takaros fészket építenek az istálló gerendáján, kapkodják a legyeket a legelésző jószág oldaláról, de megjelennek a városi és falusi nagy lakótelepeken is, ahol az erkélyek szögleteibe építik fészkeiket. Valamikor a falusi ember szerencsének tekintette, ha fecskepár telepedett meg az eresz alatt vagy az istállóban, ahol külön nyílást vágtak az ajtóra, esetleg nyitva hagyták az egyik kisablakot, hogy a fiókáit etető madár szabadon járhasson ki és be. Sajnos az utóbbi időben sok szomorú hírt kaptunk arról, hogy a fecskéket már nem nézik mindenütt jó szemmel. Tojásokkal, fiókákkal teli fészkeket vertek le a falról, másutt nagy, zörgő nylonlepedőket terítettek az eresz aljára, nehogy a tavasszal visszatérő madarak megtelepedhessenek. Esetleg légpuskával lövöldöztek a dróton csicsergő fecskékre, és nem törődtek vele, talán nem is gondoltak rá, hogy a szárnyszegetten aláhulló madár fiókái valahol az eresz alatt, vagy az istálló gerendáján épült fészekben szülők nélkül sok szenvedés után éhen pusztulnak. Mindezek ellenére szeretnénk hinni, hogy a fent említett szomorú példák csupán elszigetelt jelenségek és a magyar ember ma is éppen olyan nagy szeretettel és gondoskodással tekint a fecskékre, mint apáink, nagyapáink és azok ősei tették valamikor. Szeretnénk hinni, hogy ma is érvényesek Szabó Lőrinc gyönyörű sorai, amikor „Ficseri-füsti" című versében egyebek mellett így ír: csak nézem, hogy körözöl elegánsan s csupaszáj fiaidnak enni hogy adsz; áldás lakik a fehérfalú házban, Ficseri-füsti, ahol te laksz. Vagy idézzünk néhány sort Tompa Mihálytól, aki hasonlóképpen nagynagy szeretettel ír a fecskékről: fecske fészkel az ereszünk alatt dehogy bántanám a jó madarat; sőt úgy szeretem s örülök neki, fiacskáit midőn etetgeti. 2