Kegyestanítórendi kisgimnázium, Léva, 1877
------- - ------- ismerik az emberi életnek. A görög bölcsek minden haladásunk kiinduló pontjául az önismeretet és önuralkodást állíták fel, s ezáltal Istenhez közelítni tartották az ember céljának. Mily mély belátói voltak ők az ember végcélját illető igazságnak! Csak önmaguk vizsgázása vezette őket e helyes útra, nem látva, nem hallva senkitől példát, nem lévén akkor még az emberiségnek üdvözítő példánykép, mely megtanította volna arra, mi a halhatatlan lélekkel felruházott ember földi rendeltetése. Ezért a görög bölcsek is a valódi boldogságot egyedül az erényes életben helyezték, melyre törekedni első kötelességévé tették az embernek. Tudjuk, hogy Sokrates etnicai főtörvényei: az Isten félelme, lelki bátorság, igazságosság és mértékletesség oly alaperények, melyeknél fönségeseket csak Üdvözítőnk tanított. Mennyivel könnyebb már nekünk az Istenhez közelitést elérnünk, kiknek örökre szent példányképül az Istenember „Ha tökéletes akarsz lenni, kövess engem“ jeligét hangoztatva egész életével megmutatta, miként kell élnünk, Isten, min magunk s embertársaink iránti kötelmeinket magunk és mások boldogítására teljesítenünk, hivatásunkat betöltenünk, szóval megmutatta, hogy csak erényes élet tehet boldoggá. Az igazi két, szép élet ennélfogva csakis az erény követésében állhat. Mi tehát az erényes élet? Kölcsey így fejti meg fiának: „Egész éltedet meghatározott elv szerint intézve, soha sem tenni mást, mint a mit az erkölcsiség kíván, s még akkor sem, midőn haszon, bátorlét indulat heve vagy szenvedelem ereje másfelé ragad: ezt hivják erénynek.“ Csak ily élet erényes, csak ily szív emelkedhetik fölül a mindennapiság rögein s juthat közelebb Istenhez, a tökély egyedüli kútfejéhez. Ily élet pedig benső vallásosság s erkölcsösség nélkül lehetetlen. De korunk — e Ilegel-féle „Sein und nicht sein ist dasselbe“ atheisticus kor — felvilágosodott nézetei ma már kicsinyük vagy épen fölöslegesnek tartják e valódi lelki magasságra emelkedést; hisz tudományosnak hirdetett atheismusa szárnyain ezen már felülemelkedett, s Istent, vallást megvetve, kinek-kinek külön Istent teremt sivár lelkében. Jól irja erre vonatkozólag B. Eötvös József: „Nem szörnyű-e, főkép ha körültekintve látjuk, hogy nem egyes szerencsétlen kivételek sorsa ez, hanem hogy közbaja századunknak, melyet csak kevés boldogabb, vagy erősebb kerülhet el. Megkereszteltetünk szokásból, mint keresztények neveltetünk, mert már a fölvett rendszer úgy hozza magával; hitünkről szólunk, s mindenki vállat vonít; az egyház parancsiról, s mindenki szánja gyengeségünket, mert praktikus egy század ez, melyben élünk, melynek jelszava: számolj s dolgozzál; a kor vallása haszon.“ Pedig talán nem nagyítás, ha azt állítjuk, hogy épen e túlkapzsi s jól számító kor gyermekei legkevésbbé vallhatják maga