Kegyestanítórendi kisgimnázium, Léva, 1898
ERZSÉBET KIRÁLYNÉ HALÁLÁRA. Szavastatott az 1898. nov. 19-én tartott Erzsébet-gyászünnepélyen. Idegen országban átkos kéz ölé meg . . . Volt-e a gyilkosban csak parányi lélek, Hogy tettével nekünk ezt a gyászt okozta?! Hisz’ mindenünk volt ő, akitől megfoszta! Remegő fájdalom tölti el keblünket, Mért is halt meg, miért hagyott itt bennünket! ? Szegény magyar nemzet nem maradt vén’ árván ! Feltámasztanék őt saját éltünk árán ! Mikor ég villáma sújt a büszke tölgyre, Vagy kicsiny madárra csap le bérezek ölyve, Úgy hatott a gyászhir, mely tudtunkra adta: Meghalt, nincsen többé . . a magyarok anyja! Fájdalmak asszonya vala ő már régen. — Nehéz orvosolni sebet a szivmélyen! —Úgy járt, úgy bolyongott, vigaszt nem találva, gondolva egyedül kínzó bánatára.