Állami tanítóképezde, Léva, 1871

I.­ ­ Léva város területén talált téhelyröpnek. (Coleoptera). Minden vidék növényvilágával legszorosabb öszszefüggésben áll az állati élet, különösen a rovarok élete. Ez öszsze­­függés a természetnek minden figyelmesebb barátja előtt annyira ismeretes, hogy midőn valamely növény tűnik szemünkbe, többnyire azon rovarokat is megnevezhetjük, melyek azon élnek, rajta találhatók lesznek. A ki a növények ismergetésével­­foglalkozik, önkénytelenül figyelmeztetve lesz az őket híven kisérő rovarokra is, s ösztönzést nyer ezeknek ismergetéséhez is. — így szül az ismeret mindenkor új ismeretvágyat, így növekszik ismeretkörünk tágulásával az ismerendők sokasága. Az ismeretvágynak némi szolgálatot tenni, a természetbúvárnak bármily csekély támpontot nyújtani szándékom az általam városunk területén megfigyelt és felismert téhelyröpüek jelen rövid felsorolása által. Részletes és lehetőleg kimerítő névsor öszszeállításához, melyet több évi szorgalmas gyűjtésnek kellene megelőznie, a szükséges idővel és nyugalommal nem ren­delkezhettem. Találtam a futonczok családjából kerteinkben, szőlőhegyeinken a szemcsés futonczot, Carabus granulatus, arany fu­­tonczot, C. auratus, aranyfényű f., C. auronitens, a kerti és mezei futonczot, C. arvensis és hortensis, a lánczolt f. C. cate­natus, valamint a nagy bőrfutonczot, Procrustes coriaceus, melyek a tavasz beálltával megkezdik kerteinkben és szántóföl­deiben hasznos­ rendőri szolgálataikat, a hernyók és férgek pusztítását.­­ A nyár közeledtével található lesz a fák ágai között a rabló és az üldöző ékény Calosoma sycophanta, inquisitor, majdnem négyszögű alakja által felötlő. Igen gyakoriak a lődöző futonéz, Brachinus crepitans, és a gyors, fűben, kövek alatt rejtezkedő Calathus fulvipes, fuscus, melanocephalus, Poecilus cuprea, lepida, a nagyon közönséges Feronia nigra, gracilis, terricola, melanaria, a vetések között bolygó Zabrus gibbus, a rothadó­ fahulladékok, lehullott levelek alatt található Amara falva, Harpalus azureus, aeneus, hospes, Bembidium flavipes, impressum, nanum, — mind a futonczok fürge, inkább hasznos, mint káros családjából. A város közelében található kisebb, nagyobb posványok­ és vízállásokban a vizibogarak számos faja lakozik, nappal a vízinövények gyökerei alatt rejtőzkedve, az est beálltával pedig fel s alá röpkedve. Ilyenek a sárgabarna szárnyfedelű Colymbates fuscus, notatus, Grapii, Agathus agilis, abbreviates, bipustulatus, Ilybius uliginosus, a kerek alakú, keringve úszkáló Gyrinus mergus, natator, — a nagysága által feltűnőbb Cybister Boeselii, Dytiscus marginalis, Acilius sulcatus és a nálunk található vizibogarak legnagyobbjai Hydrophilus piceus, aterrimus. Az előbbiek társaságában halászható, azaz háló­val fogható, Hydrobius fuscipes, Hydrob­us elongatus. Ezek közül a nagyobbak kegyetlen ragadozók, sőt a mesterséges hal­tenyésztésnek is károsak. Alkotásra hozzájuk hasonlók, de életmódra igen különbözők az állati ganéjban lakozó Sphaeridium caraboides, bipustulatum és a patakok partjain, kövek alatt, valamint trágyában is lelhető Cercyon flavipes, unipunctatum. A fajgazdag, rövid szárnyfedeleik által feltűnő s a rovarok legapróbbjait magok közt foglaló Staphylineák közül találhatók Myrmedonia canaliculata, laticollis,hangyák fészkeiben; Homalota socialis, rothadó gombákon; Aleochara fuscipes, tristis, rothadó állat­tetemeken ; — Lomedhusa emarginata, hangyák között; — Bolitobius atricapillus, rothadó fadarabok között; Xantholinus fulgidus, ochropterus, punctulatus, rothadó falevelek között és trágyában , Staphylinus maxillosus, muri­nus, erythropterus, stercorarius, caesareus, nebulosus, hirtus, virágokon és rothadó testek közelében. — Ugyanily helyeken jönnek elő a sötét Ocypus olens, picipennis, Oxiporus rufus, Stenus bipunctatus, humilis, Lathrobium elongatum, Homalium rivulare és Anthobium abdominale, florale, ez utóbbiak a virágok kelyheiben.­ ­*

Next