Levelezési Sakkhíradó, 1984 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1984 / 1. szám

LEVELEZÉSI SAKKHÍRADÓ XVIII. évfolyam 1. szám 1984 február Alapította: Ruttkay Antal A MAGYAR SAKKSZÖVETSÉG LEVELEZÉSI BIZOTTSÁGÁNAK HIVATALOS LAPJA Bemutatjuk a 4. levelezési világkupa döntő magyar résztvevőit: JÁNOSI LÁSZLÓ 19vII.hó 23-án született Szentes Jelenleg a nyíregyházi SZÁÉV—MEZŐGÉP SE sakkozója, tábla melletti minősítése II. osztály, a levelezési sakkozásban már I. osztályú. Időhiány miatt inkább az utóbbi formával foglalkozik és két szép gyer­mekével (nős). A 23. férfi egyéni döntő résztvevője. A Nyíregyházi Papírgyár gépészmérnöke. *• ■p ADA) 1931-ben született Városlödön. Közgazda­­­ságtudományi egyetemet végzett, és az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium osztályvezetője. Több éves kihagyásokkal 1949 óta sakkozik. A levelezési sakkot is mint­egy 35 éve űzi, amelyben az utóbbi öt év fokozódó sikereket hozott szá­mára: egyéniben első osztályú, majd elődöntő csoport megnyerésével be­jutott a 23. országos döntőbe. Az EVM-sportkör sakkszakosztályának vezetője, egyúttal az OB I.-ben szereplő levelezési csapat 2. táblása és csapatkapitánya. Az EPÍTÖK levelezési vegyes mesterversenyén (1982—1983) mesterjelölti címet szerzett. SOLT DEZSŐ 1933 május hó 12-én született Diósgyőrött, ahol Ligetfalvi János, majd dr. Szily Jó­zsef tanítványaként fejlődött, és tagja lett az OB I.-es bajnokságot nyert csapat játékoskeretének. A műszaki egyetem elvégzése után az OB II.-es UVATERV éljátékosa, majd a többszörös magyar bajnok Budapesti Spartacus, később a Tipog­ráfia TE állandó csapattagja. Jelenleg a Budapesti Medicor OB II.-es csa­pat első táblás mesterjelöltje, és a cég kiváló dolgozó jelvénnyel kitüntetett beruházója. Társadalmi munkában előbb a LEVELEZÉSI SAKKHÍRADÓ sakk-könyv­­kritikusa, majd 1982 júniusa óta a felelős szerkesztője, több szabadlapos játszmagyűjtő monográfia összeállítója: R—80—a, E—05—b, E—10—a, E—17—b, E—18—b, E—53—a, E—80—c, D—20—a ... SOK SIKERT A SZEREPLÉSÜKHÖZ! (Dr.­­Váiufattfy, CsázAjtf.

Next