Levéltári Szemle, 30. (1980)
Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - Dóka Klára: A Tisza szabályozás szervezete, 1846–1879 / 325–331. o.
mellett, de lényegében önkormányzati alapon működött, 1850-ben azonban ez az önkormányzat megszűnt.13 1846-ban a birtokosok döntöttek, hogy az állami hozzájárulást mire használják fel, 1850-ben viszont az osztrák kormány vette kézbe még a birtokosok pénzén végzett munka irányítását is. A császári nyílt parancs végrehajtását külön rendelkezés szabályozta. Eszerint a 8 vízszerkezet helyén kerületi hivatalokat (szekciókat) hoztak létre, megtartva azok korábbi határait. A 8 vízszerkezet mellé 9. szekcióként bevonták a munkába a Csajkás kerületet is, amely katonai kormányzás alatt állt. A helyi birtokosok társulatai kezdetben egy-egy szekcióhoz tartoztak, a társulat és a szekció határa egybeesett. A kerületi hivatalok személyzete: igazgató, mérnök, pénztáros, 2 mérnök-segéd, anyagszámadó volt.14 Minden szekcióban helyi pénztárat létesítettek, és a költségeket ebből folyósították. A kerületi hivatalok függetlenek voltak a törvényhatóságoktól és az Országos Építési Igazgatóságtól is. 1850-ben betöltötték a kerületi hivataloknál a mérnöki állásokat. Herrich Károly elsősorban a volt térképezőkre támaszkodott, akiket visszahívott a Tiszához a Mitis által kijelölt állásokból. A szekciókba került - többek között — Komnenovich Sándor, Fodor János, Tápay János, Barla Sámuel, Tárczay Dániel, Bodoky Károly.15 1850-től az új helyzetbe került társulatok rendezték soraikat. Az ügyek intézésére, főként a központi utasítások végrehajtására elöljáróságot és választmányt hoztak létre. Évente közgyűlést tartottak, ahol a társulat elnökét és a választmány tagjait maguk jelölték ki. Üléseiken minden esetben részt vett a kerületi mérnök is. Mivel a társulati hozzájárulást a mentesített területek után fizették, sor került az árterek felmérésére, összeírására is.16 A császári nyílt parancs adta lehetőséget felhasználva külön társulatok jöttek létre, ahol az érdekeltek ezt előnyösnek találták. 1853-ban a társulatok és a kerületi szekciók kapcsolata meglazult. 1853. május 18-án a Kereskedelmi Minisztérium utasítást küldött az elszámolások rendjéről, és ezt közvetlenül juttatta el a társulatok elnökeihez, nem pedig a kerületi szekciókon keresztül.1z 1853-ban a 9 kerületi szekcióban 12 társulat működött. Természetesen a külön társulatokat sem lehetett műszaki vezetés nélkül hagyni. A kerületi hivatal osztálymérnököket küldött a külön társulatok segítségére, míg ha a kerület és a társulat határai egybeestek, a szekció személyzete el tudta látni e feladatokat is. Megőrizve ezen kettősséget a társulatok és szekciók vezetése között, a Tisza szabályozás szervezete az 1850-es évek elején megszilárdult. A műszaki igazgatás egyéb területeire ebben az időben — a tiszai központosítással szemben — a decentralizáció jellemző. Az újjászervezett Országos Építési Igazgatóság mellett kerületi és járási építési hivatalok működtek, amelyek a mesterségesen kialakított közigazgatási szervezethez kapcsolódtak. A vízszabályozási munkák irányítása szempontjából kétségtelenül az egységes, Tiszánál alkalmazott megoldás volt a jobb, még akkor is, ha ez a társulati és megyei érdekeltek autonómiájának megtörésével járt együtt. Az 1850-es évek közepén a rendet a hivatalok és a társulatok viszonyának megváltozása bontotta meg. A külön társulatok lényegesen nagyobb önállóságot kaptak, mintha területük egybeesett volna a szekciókéval. Mivel a töltésépítés az ő feladatuk volt, és a költségeket az érdekeltek fizették, a tagok jogosan kérték saját érdekeik érvényesítését.