Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - HÍREK - Halász Csilla: A Magyar Levéltárosok Egyesülete szakmai napja / 87–90. o.

Koncz Erika előadása után Lakos János vezető szakfelügyelő vitaindító előadása következett. Beszédének első részében az 1995. évi LXVI. levéltári törvény és a 10/2002. sz. NKÖM-rendelet hibáira hívta fel a hallgatóság figyelmét. Elsősorban az illetékességi hatáskörök tisztázatlanságára és az újonnan alakuló levéltárak (főként egye­temi levéltárak) alapítási feltételeinek hiányosságaira helyezte a fő hangsúlyt. A levéltári törvényt illető kritikai megjegyzések után a vezető szakfelügyelő a szakmai követelmé­nyek végrehajtásának felméréséről tájékoztatta a jelenlévőket. Értékelése szerint a szakmai munkában kifejezetten javulás érzékelhető, viszont e konferencia inkább a problémák felvázolására, illetve orvoslására szerveződött meg, ezért a levéltárügy jelen­legi negatívumainak az elemzésével folytatta előadását — mintegy válaszolva a helyet­tes államtitkár asszony beszédére. Igaz, hogy a raktárkapacitások országos szinten növe­kedtek a rendszerváltozás után, de vannak olyan levéltárak, amelyeknek helyzete semmit sem javult: kevés a hely a levéltári anyagoknak és a meglévő raktárakat is lehetne kor­szerűsíteni. A levéltárak informatikai fejlődésében nagy ugrás következett be 1998-ban, de azóta ezek a rendszerek elavultak; nincs elegendő pénz a működtetésre, a modernizá­lásra és a professzionális számítógépes ismeretekkel rendelkező szakembergárda fenn­tartására. A modernizációs törekvésekhez kapcsolódik a megfelelő állományvédelmi műhelyek kialakítása is; ez néhány helyen elindult, de ez korántsem nevezhető országos méretű növekedésnek. Nem működhetnek a levéltárak megfelelő képzettségű és számú levéltári szakember nélkül, ám sajnos az utóbbi évtizedben a legtöbb levéltárnál stagnál a létszám. A létszámhiány főként a gyűjtőterületek ellenőrzésének törvény szerinti betar­tásában okoz nehézséget. Ezt követően Lakos János a levéltári nyilvántartások egységes kidolgozásának problémáját vetette fel. Nem készült el időben a program (ugyanígy nem készült el határidőre az állományvédelmi ajánlás sem), továbbá felvetődik két kérdés is ezzel kapcsolatban: tényleg egységes programra van-e szüksége a levéltáraknak, illetve nem lenne-e szerencsésebb, ha fokozatosan vezetnék be az új rendszert? Zárógondolat­ként arra hívta fel a figyelmet az előadó, hogy a levéltárak közötti különbségek miatt (állami, önkormányzati, magánlevéltárak) a törvényhozásban és a rendeletalkotásban is differenciáltabb szabályozást kellene megvalósítani. A következő napirendi pont az egyes levéltártípusok helyzetének bemutatása és az ebből levonható tapasztalatoknak ismertetése volt. Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója Lakos Jánosnak válaszolva elmondta, hogy a levéltárak állomány­védelmére már kidolgozták az ajánlást, amely alapvető iránymutatást fog adni a levéltá­raknak, viszont a pontos részleteket illetően nem pótolja a helyi szabályozást. Ugyanígy az önkormányzati levéltárak igényei alapján kidolgozták az 1950 és 1990 közötti tanácsi anyagok selejtezésére vonatkozó ajánlást. Az egységes elektronikus nyilvántartás kidol­gozását anyagi és megismerési háttér akadályozza. A 10/2002. sz. NKÖM-rendelet pon­tos betartására és a gyűjtőterületi munka zavartalanabb működésére hozták létre a Ma­gyar Országos Levéltárban 2004. januárjában a Kormányzati Gyűjtőterületi Osztályt. Az előadó egyetértett Lakos Jánossal abban is, hogy a levéltárakban folyó kutatás maga után vonja az állományvédelem megoldandó kérdését is. E területen is számos megoldat­lan probléma sorakozik, így pl. a kutatók saját digitális fényképezőgépei használatának kérdése, vagy a fénymásolatok tömeges készítése az „álkutatók" részére. A levéltáros képzéssel kapcsolatban Gecsényi Lajos egy Levéltári Módszertani Intézet majdani létre­hozását javasolta.

Next