Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 1. szám - HANGARCHIVUM - VÁMOS GYÖRGY: A Magyar Rádió archívumának hányattatásai

megsemmisülés határán álló­­ alkotások akkor válhatnak az audiovizuális vagyon részévé és az utókor szá­mára elérhetővé, ha azok a kor technikai adottságainak megfelelően digitalizálásra kerülnek.'''' Miért is? Hi­szen a jelentés azt is megállapítja, hogy a „hatályos jogszabályi háttér [...] nem szabályozta egységesen a nemzeti örökség részét képező audiovizuális értékek megőrzését, nyilvántartását és nincs meg a jogszabályok közötti összhang." Továbbá arra is figyelmeztet, hogy az archívummal rendelkező társaságok kö­telesek ugyan a tevékenységük során birtokukba került kulturális értékek és történelmi jelentő­ségű dokumentumok tartós megőrzéséről és védelméről gondoskodni, azokat szakszerűen tá­rolni, gondozni és az azokhoz való hozzáférhetőséget biztosítani, ám „a feladat ellátásának sem technikai, sem anyagi feltételei nem állnak rendelkezésre." Ami azt illeti, a rádióarchívumban ennél jobb volt a helyzet: a személyi és szakismereti feltételek - ha korlátozottan is - rendelkezésre álltak, és a megjelölt összegnek mindössze ezrelékéért sikerült megindítani a Kossuth rádió mű­sorainak folyamatos, digitális rögzítését. A Számvevőszék javasolta a kormánynak, hogy „kezdeményezzé a jogszabályok közötti átfedé­sek és fogalmi pontatlanságok megszüntetését, intézkedjen az audiovizuális archívumokban őrzött kulturális vagyon átfogó felméréséről és egységes nyilvántartási rendszerének kialakításáról"." Nem kell meglepődni, ezekből semmi nem valósult meg. Még a hangörökség viszonylag egyszerű módszerekkel vé­gezhető áttekintésére tett javaslat is elbukott a minisztérium útvesztőjében. Most itt a legutóbbi fordulat: az újabb átszervezés. Tulajdonosváltás? Ahogy vesszük... A rádióarchívum eddig is köztulajdon volt, s végső soron most is az. Csakhogy a rendelkezési jog mindeddig elsősorban az ilyen-olyan elnevezésű, szervezetű, irányítású, de lényegében változat­lan feladatú intézménye volt. Most az a furcsa helyzet tapasztalható, hogy a név megmaradt ugyan, de a valóságban csak az intézmény egyetlen részlege, a műsorszerkesztőség létezik. Az archívum egy másik szervezet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap egyik rész­lege. Talán egybeolvasztja az MTI, a két tévé és a rádió archívumait, talán nem, ez még nem de­rült ki. Szabályozás még nincs. A törvény (2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatások­ról és a tömegkommunikációról) úgy rendelkezik, hogy a tulajdonosi jogokat és kötelezettsége­ket az Alap gyakorolja (100.§ (1­)), deklarálja, hogy az archívum országos gyűjtőkörű közgyűj­temény (100. § (3)) és a legfontosabb, (4) archiválás és az Archívum megőrzésének, kezelésének, felhasználásának részletes szabályait az Alap vezérigazgatója a Médiatanács egyetértésével, szabályzatban ál­lapítja meg" Ezen túl még annyit lehet tudni, hogy: a 136. § (1) szerint az Alap feladata az Ar­chívum gondos kezelése és gyarapítása, valamint az ezekhez kapcsolódó egyéb tevékenységek támogatása, illetve elvégzése. Ez a konstrukció nagyon hasonlít ahhoz, amit a francia közszol­gálatban kb. harminc éve létrehoztak. A szabályozó elvek és módszerek kialakítását az Alap elnöke nyilván nagy tapasztalatú szakértőkre bízza, akik jól ismerik az eddigi sikerek és kudarcok eredetét. Olyan szakemberek­ből állítja össze az archívum vezetőségét, akik nem fognak az elődökéhez hasonló meggondo­latlanságokat elkövetni, a helyhiányt nem selejtezéssel gondolják csökkenteni, a digitalizálást nem végcélnak tekintik, hanem hasznos, gyakorlatias megoldásnak, nem kívánják homogeni­zálni az adatstruktúrákat, hanem érvényesítik a sajátosságokat. Reménykedünk. Mert az elmúlt évtizedek itt felsorakoztatott tapasztalatai alapján nincs jó előérzetünk... A felvázolt történetből talán kiderül, hogy a rádióarchívum fizikai valóságában, szervezeti­leg, anyagilag, művészileg és politikailag mennyire érzékeny intézmény. A társadalmi emlékezet huszadik századi szakaszának pótolhatatlan hordozója. Alig egy évtized, és száz éves lesz a mai határai között élő Magyarország. A nemzeti identitás csorbulna, ha a hangörökségünk sérülne. 38

Next