Ballagi Mór (szerk.): A magyar nyelv teljes szótára 1., A, a - K. Kar (Budapest, 1867)

A, Á

Árc 43 Arc I 2) földbirtokos, aki arattat. -gép, fn. az aratásnál emberi erő helyett használt gép, -rész, fn. a leara­tott gabonából az aratónak munkabér fejében adott rész. -s­.okm­ány, fn. aratási munka. Árbecs, fn. bármily árucikknek tartott v. sza­bott értéke, -határozás, Árbecslés, fn. vmely eladó áru értékének hiteles meghatározása. Árboc, fn. (haj.) hajókon, különösen tengeri hajókon függélyesen felnyúló szálfa, melyhez a vitorlák és alattságok erősítve vannak; egy, két, három árboccal felszerelt hajó;k.é. ha reményid árbocát sors viszálya széltöré (Bajza), -ág . fn. (haj.) az árboctörzsek fölé, azok meghosszabbítá­sára alkalmazott faszálak. fa, fn. 1) 1. Árboc, 2) árbocnak való szállá, -heveder, fn. (haj.) az ár­bocderekat az árbocsudárral összetartó foglalvány. •kas, 1. Árbocterek, Árboc­kereszt, Árbockeresztfa, fn. (haj.) az árboc tetején keresztbe megerősített rúd (Sah­­­lingen). -kosár, 1. Árboctereb. Arbor-m­ászó, fn. (haj.) a felsőbb vitorlákat szolgáló suhanc. -mester, fn. (haj.) az árboc cél­szerű felszerelésére ügyelő hajógyári személy, -os, m­i. (haj.) árboccal felszerelt. Árbocoz, cs. (haj.) árboccal ellát, felszerel, -at, fn. (haj.) a hajó árbocaihoz tartozó minden fanemű s az egésznek kellő elrendezése. Árbocpót, 1. Árbocág. Árboc-sudár, fn. (haj.) az árboc derekát hosz­­szabbító faszál,­­szalag, fn. (haj ) keskeny, hosszú lobogó a hadihajók főárbocán díszjelvényül. Árboctalan, mn. (haj.) árboc nélkül való.-tt, cs. (haj.) árbocától megfoszt. Árboctereb, n. (haj.) az árboctörzs tetejéhez közel vizirányosan helyezett állvány, hogy az ár­bocágak tartására szükséges kötelek rajta meg­­erősíttethessenek. -toldalék: 1. Árbocág. Árboctó, fn. (haj.) az árboc alja, melyen fész­kében áll. Arc, fn. 1) a fejnek egész előrésze, ábrázat; arcra borulni, esni; arcában elváltozni; (szőj.) ne­héz bánatos arcnak víg kedvet mutatni; arca bőre bocskorták, szemtelen; bélyeges arcnak ne higyj) 2) az ábrázatnak a száj és orr mellett elterjedő húsos része; halvány, piros arc; arcul ütni, csapni, po­fon vágni; (szej.) ha egyik arcát ütöd, a másikat is oda tartja, bekett­re; nincsen arca, hanem csak pofája, arcátlan, szemtelen ; arcára mászni vkinek, szemtül szembe megtámadni; 3) (ht. psz.) arc! a, m. arcul felém fordulj ! (Front). Aren, 1. Arc. Arcaikat, m­. az arc, ábrázat idoma, alakja. * Annii, k. arccal közeleg; ellentéte: hátrál. Arcátlan, Arcátlankodik, Arcátlanul, Ar­cátlanság, 1. Orcátlan, Orcátlankodik, Orcátla­­nul, Orcátlanság.­­ A­reá/., Arcázás, 1. Firongat, Pirongatás. Arc-csont, fn. többé, kevésbé kidudorodó csont a szemgödrök alatt. * -é, ill. arcul, arcról arcra, személyesen,f-el, ih. arcul, arcéi pökdösék ötét, és ütik vala ötét arcét (R. M. Passio), -él, fn. az arc oldalról tekintve, -fájás, -fájdalom, fn. az arc kóros fájdalma, -festő, fn. művész, ki arcképe­ket fest; —, mn aki arcát festi, -tintorgatás,-fin­torít­ás, fn. az arc részeinek gúnyból, v. nemtet­szésből ide-oda mozgatása, félrehozása. -gödör, fn. az archuson mosolygáskor alakuló gödröcske, máskép szépségvölgy, -ismerés, fn. jártasság, melynél fogva vki az arcnak a jellemre, vonzalom­ra mutató jegyeit észreveszi. -ismeret, fn. különféle arcvonások összehasonlítása ált­a szerzett ismeret; -ismerő, fn. aki ügyességgel bir az arcvonásokból az illető belső tulaj­dóságaira következtetni.-játék,­­ fn. az arcnak vmely kedélyállapotot kfejező vál­toztatása, melynek leginkább a színi előadásokban van helye. Arcjel, f­. jó v. rész lelkületre mutató jel az arcon, -ismerő, a.m. Arcismerő,-tan,-tudomány, fn. a koponya alkatából az emberek lelkületét meg­ismerni tanító tudomány, -tudós, 1. Arcismerő. Arcjós, fn. az ember arcvonásaiból annak jö­vőjét megjósoló személy. Innen: Arcjóslás, -lat, fn. arcvonásokból következtetett jóslat. Arckép, fn. emberi arcot előttmntető kép. -ez, cs. vkinek arcvonásait kellő összefüggésben leraj­zolja. -festész, -festészet, fn. arcképek készíté­sével foglalkozó festészi működés. Arc­kifejezés, fn. az arcvonások észletének bizonyos kedély-v. lelki hangulatra mutató alakja; derült, komor arckifejezés,­­lenyomat, 1. Álarc. Arc-láb, fn. gyuladásos bántalom az arcon, -menet, (ht.) az arc irányába •, arcmenet indulj! ? -érr, fn. némely állat hegyesre nyúló pofája, mint a kutyáé, disznóé, -pirulás, -pirulát, fn. felhevülés v. szégyenérzetből keletkezett pirulás az arcon. Arcraborulás, fn. földreborulás arccal. Arcraboruló, mn. arccal földre boruló;az arc­raboruló nép nem enyeleg (fók.). Arc-rák, fn. ráknemü fekély az arcon. *-lába, fn.éles szaggatással járó arcbetegség. -sáppadás, fn. az arcnak betegség- v. ijedés miatti elhalvá­nyulása. -szili, fn. az arc különféle színe nyugott lelki állapotban; piros, barna, halvány, fehér arc­­szín. -tan, -tanulmány, m­. az emberi arcok kü­lönbféleségeit tárgyaló tudomány. Arcul, id. 1) e kérdésre: honnan? a. m. arcfe­löl, azon részről, merre az arc v­an; arcul fuj a szél; arcul támadni meg az ellent; arcul és szemtül szemben ellenkezik vmivel (Fázmi.); 2) e kérdésre: hol? a. m. arcon; arcul csapni, ütni, vágni vkit, pofon csapni; á. é. arcul csapja beszédét (Pázm.), saját beszédével jön ellenkezésbe. Arculat, m­. a fejnek egész előrésze, ábrázat. Innen: Arculati, mn. Arculatilag, id. -tan, 1. Arc­jelt­an. Arculcsapás. Arculü­tés, fn. az arcnak tenyér­rel való megü­tése, pofoncsapás, pof. Arc-iitér, fn. (bt.) az arcon keresztül vonuló ütér. -védelem, fn. (ht.) az arcul támadó ellenség elleni védelem,­­vért, fn. régibb alakú sisakokon az arcot takaró rostélyzat. Arcvonal, fn. 1­­1. Arcvonás, 2) (ht.) arcul tá­madó, v. arccal bizonyos irány felé álló katonák sora, rendje, -nyújtás, fn. (ht.) az arcvonalnak meghosszabbítása, -változat, fn. (ht.) az arcvo­nalnak előbbi helyzetéből más irányba történt változata. Arcvonás , fn. bizonyos lelki­ tulajdonságra mutató, v. csak szokás által nyert vonás,az arcon. Ár-csáposak, fn. tb. (álhitt.) áralakú csáppal bírók. V. ö. Csáp.

Next