Lányi Viktor (szerk.): Hungária zenei lexikon (Budapest, 1945)
A-Z - A
A z a mai, c-vel kezdődő alaphangsor 6-sk foka. A középkori betű-hangjegyírásban a hangsor kezdőhangja volt. Már a görögöknél a hangszerek hangolásának alapjául szolgált. Az 1885-ös bécsi konferencia az egyvonásos a (ai) abszolút magasságát 870 egyszerű rezgésben állapította meg. Ez az ú. n. kamarahang, mely hangszerek, zenekarok hangolásánál viszonyítási alapul szolgál. L. Kamarahang. ABENDROTH, HERMANN 1883— kiváló német karmester, Thuille tanítványa, Steinbach utóda a kölni zenekonzervatórium igazgatói állásában. ABSZOLÚT HALLÁS 1. zenei hallás. ABSZOLÚT ZENE önmagában egészet alkotó, szövegből, költői programtól független, zenén kívül álló tendenciától mentes muzsika. ART, FRANZ 1819—1885 a későromantika egykor igen népszerű német dalszerzője; néhány dala népdallá lett. A CAPPELLA oly énekkari előadásmód, melynél a kórus hangszeres kíséret nélkül énekel. Az A.stílus Palestrina művészetében és a 17. sz. velencei madrigáljában érte el korszakot jelentő csúcspontját. ACCELERANDO gyorsítva. ACCENTUS 1. a gregorián éneklésben az egyhangon való recitálás, ahogyan a miséző pap az evangéliumot olvassa. Tulajdonképpen stilizált beszéd, előfutára a XVI. sz.-ban először jelentkező recitativónak. Ellentéte a concentus (1. ott). 2. 1. Hangsúly: ACCIACCATURA oly divatjamúlt, billentyűs hangszereken előszeretettel használt játékmód, melynél valamelyik hang alsó váltóhangját a főhanggal egyszerre ütötték le, majd rögtön elengedték. Gyors élőke benyomását kelti. ACCOMPAGNATO (1. recitativo), kidolgozott, meghangszerelt kísérettel ellátott recitativo. Ellentéte a „secco“, melynél csak száraz continuoakkordok támasztják alá az énekes intonációját. .