Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 2. Ellenállás - Kazula (Budapest, 1931)
F - Ferenc József-nevelőintézet - Ferencrend
Ferencrend 109 saga idején telepedtek be az első német testvérek. A telepedés arányainak gyorsaságára jellemző, hogy 1232-ben már külön magyar provinciáról olvasunk. IV. Béla király nagyon megkedvelte a rendet és gyakran vette igénybe szolgálatát a tatárjárástól sújtott ország helyreállításában. A király példájára főuraink is elhalmozták a ferenceseket szeretetük s nagyrabecsülésük jeleivel. A XIII. század végéig 50-nél többre emelkedett a rend magyarországi zárdáinak száma. A F. történetében annyira kritikus XIV. század nálunk aránylag kedvezően telt el; a magyar ferencesek éppen ezidőben szereztek halhatatlan érdemeket az oroszországi tatárok misszionálásával (Magyar Johanka, Száradi István), idehaza pedig a kúnok megtérítésével. Az Árpádok után különösen II. Lajos és anyja, Erzsébet királyné karolták fel a F.-et. Ez a meleg támogatás azonban nem vált előnyére a szerzetesi fegyelemnek, mert az alapítványok bőkezűsége lassankint elhomályosította a rend eredeti, kolduló jellegét. Ez a körülmény nagyon megkönnyítette a szigorúbb, mert szegényebb obszervánsok dolgát, akik 1368-tól kezdve Boszniából kezdtek beszűrődni hozzánk. E szigorúbb irányú obszervánsok (a „ cseh barátok", vagy mivel az Üdvözítőről írták magukat, salvatoriánusok) csakhamar annyira megszaporodtak, hogy 1448-ban már külön rendtartománnyá alakulhattak. Ettől kezdve tehát két provincia volt nálunk: a Szűz Máriáról nevezett reformált konventuálisoké (prov. Mariana) s a salvatoriánusoké. A mariánusok 1454-ben és 1508-ban szintén csatlakoztak a szigorúbb irányhoz. A hamarosan bekövetkezett török veszedelem és hitújítás azonban mind a két provinciát alaposan megviselte. A XVI. század végéig a mariánusok zárdáinak száma 6-ra, a salvatoriánusoké pedig 5-re olvadt le. Újabb lendület csak a katolikus újjáébredés korával köszöntött be. Ettől kezdve a ferenceseket egyformán ott látjuk a katolikus hit védelmezői és a törökűző honfiak táborában (Marchiai sz. Jakab, Kapisztrán, I Temesvári Pelbárt, ÚjLáskay Osvát, ÚjTomory Pál). A püspökök és papok nélkül maradt óriási területeket ők járták be, vigasztalva a hívőket s szolgáltatva a szentségeket; álruhában, lóháton, mindig készen a vértanúi halálra, amint igen sokan kínhalállal haltak is meg a törökök keze alatt. A pusztító török útjába eső kolostorok elhamvadtak. De a töröknél is nagyobb csapást mért a F.-re a hódoltság nyomán hatalomra vergődött protestantizmus, melynek terjedésével szemben a 100-nál több ferences konvent hatalmas gátat emelt. Emiatt az újítók megsemmisítésükre törtek. Kolostoraikat felgyújtották, templomaikat erőszakkal elvették, értékeiket elrabolták, a rendtagokat menekülésre kényszerítették, de sokat meg is öltek közülök. A sok üldözés miatt a hajdan virágzó mariánus és salvatoriánus provincia jóformán megsemmisült: 1600 körül a két tartománynak együtt alig állott 10 háza. Elsőnek Nagyszombat, Kassa és Debrecen hitújítói űzték el sz. Ferenc fiait. De ahol megmaradhattak, utánpótlás hiányában ott is kihalásra voltak ítélve, így a csiksomlyói rendházban 1624-ben már csak egyetlen öreg testvér volt. De a ferencesek nemcsak tűrtek a hitért, hanem küzdöttek is a hitújítók ellen, így Szegedi Gergely mariánus már 1535-ben kiadta az első magyarországi Luther-ellenes cáfolatot (Censura Fr. Gregorii Zegedi ex ordine divi Francisci in Propositiones erroneas Matthiae Dévay, seu (ut ille vocat) Rudimenta salutis). Kiváló ferencesek, mint Hoziráky A., i Draskovich F., számos protestánst térítettek meg. III. Károly támogatásával a vasmegyei Őrséget is a ferencesek katolizálták. 1700—62 között nem kevesebb, mint 5360 eretneket vezettek vissza az Egyházba. A protestáns erdélyi fejedelemségben szintén közülök kerültek ki a katolikus hitnek hősies misszionáriusai; nagy névre tettek itt szert a XVII. században Domokos Kázmér, a laikustestvérből lett erdélyi miszsziós püspök és Kájoni János, az erdélyi Pázmány Péter. 1655-ben a horvát és szlavón zárdák ladislasta provincia néven külön rendtartománnyá szervezkedtek; később a pécsi, nagykanizsai, szigetvári stb. rendházak is hozzá csatoltattak; házaik száma 1900 előtt 15-re emelkedett. A XVII. században alakult Erdélyben a stefanita őrség, illetve provincia is, melynek főleg csiksomlyói rendháza lett nevezetessé. Majd 1757-ben a XIV. Benedek pápa által a magyar és szlavón konventekből alapított kapisztránus provincia vált ki az eddigi keretekből. Ennek 1900 előtt 22 zárdája volt, részben Ausztriában és Horvátországban is. A XVIII. század első fele igen kedvezően hatott a rend fejlődésére. Neves szónokai, népnevelői, gimnáziumai, jeles főiskolái (győri, nagyszombati) és szépen nekilendülő irodalmi munkássága révén számottevő tényezője lett a nemzet kulturális életének. De II. József szerzetese szelleme rajta is erősen éreztette hatását. Erőteljesebb reformáramlat csak a múlt század végén XIII. Leó Felicitate quadam (1897) bullája nyomán indult meg. 1900-ban újra körülírták a magyar provinciákat. A salvatoriánus provincia megszűnt, legtöbb zárdáját az új kapisztránus provincia vette át, melynek ma 21 zárdája van. Az északnyugati szalvatoriánus zárdák a mariánusoké lettek; ezeknek ma itthon 16 s Kanadában 1 rendházuk van. A stefanita provincia zárdáinak száma ma 27. A megszűnt ladislaua provincia helyébe a horvát sz. Cirill és Metódé lépett. 1924-ben Slovenskóban újból föltámadt a salvatoriánus rendtartomány. A magyar ferences vértanuk közül nevezete Ferencrend