Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 2. Ellenállás - Kazula (Budapest, 1931)
K - Kánon
Kánon 485 lett, börtönbe és számkivetésbe került. — 2. K. János, egri püspök, majd (1387) esztergomi érsek. Zsigmondnak kedves embere volt, nagy szolgálatot tett neki a pártosok kibékítésével. Később maga is Nápolyi László pártjára állt s őt Zárában megkoronázta. Midőn a vállalkozás megbukott, a király megfosztotta a kancellári méltóságtól és elvette tőle Esztergom várát. Évek múlva Branda pápai követ kibékítette a királyt K.-val és 1414-ben Zsigmond őt tette meg helytartójának. Az agg érsek részt vett a konstanci zsinaton is (1417). +1418. Még I. Kánon (xavciv: törvény, szabály, zsinórmérték) egyházi nyelvhasználata többféle: 1. Bibliai értelemben ama szentírási könyveknek jegyzéke, melyek isteni ihletés következtében íródtak és amelyek ezért a hitnek zsinórmértékei és minden profán ésapokrif írástól különböznek. E könyvek isteni eredetébe vetett hitnek következménye volt azoknak összegyűjtése s őrzése. Hogy a zsidók minő feltételek mellett vettek fel valamely könyvet a K.-ba, nem tudjuk; általában gyér adatok világítják meg e gyűjtemény kialakulása történetét. A kiindulópont a könyveknek a frigyszekrény mellett való elhelyezése lehetett (Móz. V 31, 9—13); egyes személyekhez fűződő kisebb gyűjtést (Jz. 34, 16) hamarosan követ a nagyobb gyűjteményről való híradás (Mák. II 2, 13). 1 Sirák Kr. e. 130 körül bizonyos értelemben már e gyűjtemény beosztását is ismerteti: „törvény, próféták, más könyvek". Így Sir. maga megdönti a véleményt, hogy Hazdrás és a nagy zsinagóga működésével lezáródott volna az Istentől való sugalmazottság adománya, ahogy ezt Éliás levita a XVI. században hirdette. Sir.-ban még nincsenek szám és név szerint felemlítve az egyes könyvek, de Moóra,Ábrahámra stb.-re vonatkozó magasztaló sorai egészen Mehemiásig bizonnyal meglévő könyvgyűjteményből vett ismeretre vallanak, s Flavius József végül (Contr. Apionem 1, 8) már a K. lezárt voltáról értesít, mikor a sz. könyvek K.-ját, a beosztást is tekintetbe véve, leírja görög olvasóinak. Bizonyos, hogy itt s a Ysalmudban (Kr. u. II. század) említett, 24 könyvből álló K. terjedelme azonos. Később is volt vita még, vajjon egyik-másik könyv a K.-hoz tartozik-e, de a K.-ban már meglevő könyvek ellen is merült föl ily kétség. Amint ez nem bizonyítja a zsidó K. ingadozását, épp úgy a viták nem adnak elég alapot arra, hogy kétféle, hivatalosan is elismert K. létezését elfogadjuk (Canon Esdrinus, C. Alexandrinus). Amellett, hogy az egyes szentírási könyvek K.-i voltát több őskeresztény író is igazolja, már a II. századtól kezdve a szentírási könyvek több jegyzéke is maradt reánk. Az első, bár nem teljes újszövetségi K. az ú. n. I Muratoritöredék (175 körül). Ennek hiányzó elején Mt. és Mk. bizonyosan meg volt említve (Lukácsot „3-ik“-nak mondja), de hiányzik belőle Zsid., Jak., Pét. Is s magánolvasmányként említi ki Hermas Pásztorát (az eredetiben az Apocalypsis Petri nem volt benne). A Constitutio Apostolorum, a szir K. (400 körül), Philastrius (395), Junilius Africanus s a későbbiek lapokrif könyveket egyáltalában nem sorolnak fel, kivéve az „Apostolok K.-jait“, a Jel.-et és Zsid.-et pedig a Knovatiánusok miatt nem említik. Teljes K.-t sorolnak fel: Origenes, Eusebius, Epifánius és Jeromos. Teljes K. nyugaton a Damazus-féle (382), Ince (405), Gelázius (495), a hippói (393), a karthagói (397 és 419) zsinatok K.-jai. A latinok közt elsőnek Rufinust említhetjük, majd Ágostont, Izidórust. Keleten az ószövetségi K. heves harcosa, Athanáz említi meg a teljes újszövetségi K.-t, utána Leontius Bizantinus és Damaszkusi János. A Hilarendi zsinat volt (1441) az első egyetemes zsinat, mely a K.-t egészen pontosan összeállította. Luther 1534-es bibliakiadásában a deuterokanonikus könyveket függelékbe teszi; a kálvinisták 1826 óta már ott sem tűrik meg. A görög keletiek eleinte az Egyház K.-át tartották (Blemmydesz, Besszária, Mogila, Polockij), később a protestáns K.-t fogadták el (Rhoszisz, Papadopulosz, Bulgakov, Bjelojev, Ljebedjev, Milan). Ezekkel és minden túlzottan kritikus törekvéssel szemben a szrienti sz vatikáni zsinat ünnepélyesen újra kihirdette a florenci K.-t. L. K.-i könyvek; Proto- és deuterokanonikus könyvek; Apokrifok. H. K. 2. A K. egyházjogi értelemben a. m. egyházi joggyűjtemény. Eredetileg a keresztény életnek és hitnek zsinórmértéke (Gál. 6, 16; Fi. 3, 16). A IV. század óta a zsinati határozatokat jelentette a császári törvényekkel (vetumt) szemben. A középkorban is a K.-ok (canones) az összes egyházi szervek jogrendelkezései voltak a világi hatóságok törvényeivel (leges) szemben. A szrienti és a vatikáni zsinat a régi szokással ellentétben a K.-okban már nem jogszabályokat, hanem hitigazságokat adott. Az ősi K.-gyüjtemény az első zsinatok egyházfegyelmi rendelkezéseit időrendileg és rendszerezve tartalmazta. Keleten 540-ben állította össze Joannes Scholasticus patriarcha egy régebbi görög K.-gyüjtemény szerint. Itáliában ennek latin fordításához hozzácsatolták a nyugati Egyház zsinatainak határozatait; így adta kiDionysius Exiguus (Corpus codicis canonum, Collatio Dionysiana). Ehhez később a pápák rendelkezéseit mindig hozzáírták és NagyKároly az aacheni birodalmi gyűlésen (802) a frankok törvénykönyvének nyilvánította (Codex canonum). A dionysiusi K.gyüjteményhez több nemzeti (spanyol, ír, afrikai, gall) zsinat határozatait is hozzáírták. Mindezeket a K.-gyüjteményeket túlszárnyalta az Iánzidori-gyűjtemény, melyet igen sokszor kiadtak több más K.-gyűjte- Kínán