Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 4. Péter - Zype és függelék (Budapest, 1933)
S, Sz - Szádok - Szafira - Szaicz Leó - Szakácsy Vida - Szakadár - Szakáll - Szakolca - Szakramentáriusok - Szakszervezet (szindikátus)
Szádok mények terjedését római-barát politikájuk szempontjából károsnak tartották (Jn. 11, 47 k.). A templom pusztulása után talajt vesztettek s eltűntek. — Féltén: Neutest. Zeitgesch.; Schlatter: Geschichte Israels, Stuttgart 1925. A. J. Szádok (pH 21), főpap I Salamon király idejében (Kir. IlI 1, 8). Benne megint[Eleázár nemzetsége került a főpapi méltóságra (Kir. III 2, 27). Egyesek a fszadduceusok pártjának nevét az ő nevéről eredeztetik. Szafira, Hananiás felesége, aki, mivel az eladott szőllő árának egy részét férjével együtt konokul letagadta, sz. Péter szavára szörnyet halt (Csel. 5, 1—11). Szaicz Leó, szervita (1746—92). A jozefinista törekvéseknek legelszántabb ellensége, a magyar Mária-kultusz lelkes harcosa. Nyelvének erejét és vallásosságának törhetetlenségét Pázmánytól tanulta. Latin és magyar nyelven fáradhatatlanul küzdött a katolikus magyarság öntudatra ébresztéséért. Nem elégszik meg a tudományos érvekkel, melyeket nagy szorgalommal gyűjtöget, hanem rögtön észreveszi ellenfelének sebezhető gyöngéjét s azt kíméletlen gúnynyal ostorozza s e téren jozefinista hajlandóságú paptársait sem kiméli. A. Zs. Szakácsy Vida, minorita (1789—1870). Tanár, aztán plébános volt s mint ilyen, Erdélynek évtizedeken át legkeresettebb népszónoka. Számos beszéde nyomtatásban is megjelent. Szakadár, az a keresztény, aki bár elfogadja az összes katolikus igazságokat, de vagy nem ismeri el a pápa tekintélyét vagy nem akar az Egyház tagjai közé tartozni. A Sz. vét a szeretet s az engedelmesség parancsa ellen. Az ú. n. Sz. felekezetek azonkívül dogmatikai tévedésekbe is estek s így nemcsak Sz.-ek, hanem többnyire eretnekek is. Sz. Pál sem tesz a Sz. és az eretnek közt különbséget (Kor. 1 1, 10; 11, 18); megkapóan magyarázza a Sz.-ságot, mely nem más, mint leválás Krisztus törzséről (u. o. 12, 25). L. Keleti egyházszakadás, Nyugati egyházszakadás. A Sz.-ok nem tekinthetők az Egyház tagjainak; ki vannak zárva az Egyház szentségeiből, még ha jóhiszemüleg tévednek is, hacsak tévedéseiket meg nem tagadják s az Egyház egységébe vissza nem térnek (kivéve a halálveszélyben forgó Sz. gyermekek megkeresztelését); nem lehetnek katolikus keresztelésen keresztszülők, vagy bérmáláson bérmaszülők, irregulárisok, nem lehetnek kegyurak, nem bírhatnak egyházi javadalmakat, nem részesülhetnek egyházi temetésben. Szakáll viselése a keleti őskultúrák idején csak a királyokat s az előkelő embereket illette meg, a rabszolgákat és alantasakat nem. A zsidók a férfi díszének tartották, főleg a papoknál s a prófétáknál (Ez. 5, 1; Zs. 132, 2); lenyírása becstelenségszámba ment (Kir. II 10, 4). A Sz. kitépése (Ezdr. 9, 3), lenyírása (Ez. 15, 2) s elhanyagolása (Kir. II 19, 24) a bánat és gyász jele volt, míg a Sz. megcsókolása tiszteletadást jelentett (Kir. II 20, 9). A leviták felavatásánál (Móz. IV 8, 7) s a bélpoklosok tisztulásánál (Móz. III 14, 8) a Sz. lenyírásának jelképes jelentése volt. A keresztény papság, miként kétségtelenül Jézus és az apostolok is, az első századokban Sz.-t hordott. A rómaiak Sz.-talansága azonban már az V. századtól kezdve mindjobban szokásba jött, főleg a nyugati papság körében, amit I Photius a IX. században VII. Gergely pápa előtt „a keresztény hittől való elfordulásként" ócsárolt. A XII. század óta csaknem minden zsinat tilalmazta a papok Sz.-viselését. A XV. században azonban újból szokás lett a Sz.-viselés, ahogy azt 1534—1700 közt a pápák képei is bizonyítják. A tartományi zsinatok csak a haj és a Sz. túlzott ápolását tilalmazták. A bajor papságnak XIX. századbeli mozgalmát a Sz.-viselésre vonatkozólag IX. Pius helytelenítette, „mint amely a latin Egyház uralkodó szokásaival ellenkezik" (1863). A keleti szakadár papok ma is az igazhitűség egyik jelének tekintik a Sz.-viselést, míg a görög katolikus papság nálunk már a XX. századforduló óta nem visel Sz.-t, jóllehet a többi görög katolikus papság (román, lengyel, ruthén) ma is viseli azt. Ma a papok csak püspöki engedéllyel viselhetnek Sz.-t, kivéve némely szerzetesrendeket (kapucinusok, kamalduliak), akiknél a Sz. rendi hagyomány, nemkülönben általános pápai engedély alapján a missziós területeken működő összes latin szertartású papokat. B. Bán Szakolca, r. t. nyitramegyei város, 1910- ben 5018 lakossal, akik 712 luteránus, 163 zsidó és 16 kálvinista kivételével katolikusok. Csernoch János szülőhelye. Szakramentáriusok, azoknak elnevezése a XVI. században, akik tagadták Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben. Az elnevezés Luthertől származik, akinek hosszas tárgyalásai és küzdelmei voltak a Sz.-kal (Zwingli, Ökolampadius, Karlstadt stb.), melyek még a wittenbergi egyezség (1536) után sem vezettek teljes békéhez Luther és Zwingli követői között. Cs. E. Szakszervezet (szindikátus), a munkavállalókat különálló szakmánként, vagy legalább is rokonszakmánként tömörítő egyesület, amelyen keresztül a munkavállalók a munkakínálat szabályozása révén bele tudnak folyni a munkafeltételek megállapításába. A Sz. létesítésére a liberális államhatalom kifejezett tilalma ellenére annak a ténynek felismerése vezetett, hogy a munkások elnyomorodása és kizsákmányolása mindaddig törvényszerűség marad, amíg nélkülözik a társulásban rejlő erőt s egyénenként kínálják föl „árujukat", a munkát. Mihelyt azonban foglalkozási szervezetekben szövetkeznek, módjukban van beavatkozni a munkapiac alakulásába, tartani vagy emelni a béreket s így fokozni a 204 Szakszervezet