Szendrei János - Szentiványi Gyula: Magyar képzőművészek lexikona 1. Abádi - Günther (Budapest, 1915)
A - Adorján - Adrianus - Aebel Sámuel - Aegidius - Agenstein Márton - Aggházy Gyula
Adorján—Aggházy koze N. Adonyi Asztalos János czéhmester és N. Pap Asztalos János kezek által.« Lehoczky Tivadar: Bereg megye műemlékei. Arch. Közl. 1878. XII. 93. 1. Adorján, ötvös (Adrianus Aurifaber). Rozsnyói származású volt, s a XVI. század elején szülővárosában mint ötvöslegény dolgozott. 1521 táján panaszt emelt János mester festő ellen, aki bizonyos orvosi díjakat és sebkezelési költségeket nem akart neki megfizetni. Kevéssel ezután Kassán telepedett le, s úgy látszik csakhamar mesterjogot is szerzett. Politikai érzelmeire nézve Ferdinánd-párti volt, amiért 1537-ben Zápolya emberei elfogták és Szegedre vitték, ahol hét esztendeig sínylődött fogságban. 1545-ben kiszabadult, s ekkor egyenesen Kassára ment. Neve az egykorú feljegyzésekben 1552-ig szerepel. A. házat is szerzett Kassán, amely után elfogatása előtt, 1534-ben, 2 frt adót fizetett. Fogsága alatt vagyonát alighanem neje kezelte, mert visszatértekor a ház még mindig az övé, s 1545-ben is 2 frt adót fizetett utána. Mihalik József: Kassa v. özv. tört. Budapest, 1900. 138—9. 1. Adrianus, 1. Adorján, Aebel Sámuel, érezöntő. A XVIII. század második felében Losonczon működött. Öntvényei közül ismeretes az ilinyi (Nógrád m.) templom egyik harangja 1772-ből és a divényi (Nógrád m.) rk. templom egyik harangja 1776-ból. Az előbbinek felirata: Fusa per Sámuelem Rebel in Losoncz. A. 1772. Hoc aes campanum fieri curavit possesio Illing. Gerecze Péter dr.: A műemlékek helyrajzi jegyzéke és irodalma. Budapest, 1906. 534. és 537. h. Aegidius, 1. Egyed. Agenstein Márton, ötvös. A XVI. század végén Nagyszebenben élt. Neve az egykorú forrásokban 1599-ben fordul elő. Lehet, hogy azonos Augustin Márton (1. o.) nagyszebeni ötvössel. Archiv des Vereines für sieb. Landeskunde. XIV. k. 408. 1. (Die Meister in der Hermannstädter Goldschmiedzunft von 1595—1605.) — Fabricius Károly: Vázlatok az erdélyi szászok ipari tevékenységéről. Arch. Ért. 1879. 65. 1. Aggházy Gyula, festő, szül. 1850 márcz. 20-án Dombóváron (Tolna megye). Atyja a zenészeti pályára szánta s conservatoriumba íratta, honnan a Nemzeti Színház zenekarába került. Ez idő alatt eljárt Ujházy Ferenczhez s szorgalmasan másolta az antik mintákat. Ujházynál annyit rajzolgatott, hogy végre is a festészet iránt való vonzalom kerekedett benne felül, s abbahagyva zenei tanulmányait, 1869-ben Bécsbe sietett, ahol beiratkozott a képzőművészeti akadémiára. 1871-ig volt az akadémia növendéke, s ez idő alatt Engerth, Geiger, Blaas és Wurtzinger voltak mesterei. 1871-ben Münchenbe ment s három éven át Wagner Sándor vezetése alatt tökéletesbítette ismereteit. 1873-ban ugyanitt önállóan kezdett dolgozni, s miután hazaküldött képei elismerésben részesültek, még ez évben állami ösztöndíjat kapott, melyet 1876-ig élvezett. 1874-ben súlyosan megbetegedett, s ezért kénytelen volt hazatérni a bajor fővárosból, az év végén azonban állapota már annyira javult, hogy kimehetett Párisba, hol körülbelül egy évig Munkácsy Mihály tanítványa volt. 1875 nyarán visszatérve Budapestre, egy ideig itt dolgozott, 1876 elején azonban leköltözött Szolnokra, s ott egy egész évet töltött a magyar népélet tanulmányozásában. Első jelentékenyebb műve, a Kártyavető czigányasszony Szolnokon készült s Budapesten 1877-ben volt először kiállítva. A következő évben Dagasztó menyecske ez. képét igen kedvezően fogadta a kritika. Első nagyobb sikere mégis Kényszer koncert ez. képéhez fűződik, mely félidőben az országúton egy farkas által megtámadott czigány muzsikusokat ábrázol. A czigányok kétségbeesésükben rázendítenek egy nótára, s ezt a kényszer hangversenyt meglepetve hallgatja a velük szemben álló farkas. Ezt a képet 1881-ben a párisi Salon is elfogadta, s ugyanott vevőre is talált. Ugyanez évben Budapesten Terefere cz. művével megnyerte a Ráth-féle 100 aranyas díjat. Később (1883) a párisi Salonban is kiállította e képét, melyet akkor a képcsarnok egyleti alap kamataiból a Magyar Nemzeti Múzeum számára vettek meg, s jelenleg a Szépművészeti Múzeumban van. 1882-ben Laczi konyhája ő Felsége a király tulajdonába került. 1885-ben két hónapot töltött Olaszországban a régi mesterek tanulmányozása czéljából s ez alkalommal Velenczében, Firenzében és Rómában is megfordult. Az ez évi budapesti országos kiállításon bemutatott művei közül a kiállítási nagy éremmel kitüntetett Mosónők-et sorolhatjuk jelentékenyebb alkotásai közé. 1886-ban »No ne izéljen!« cz. képét vásárolták meg a király számára. Nagyszámú képei közül kiemelendők még: Kenderáztató (1884); A házasságtörő nő (1884), mellyel Tárkányi Béla apátkanonok 500 frtos egyházfestészeti díját nyerte el; Komoly kérdés (1886), mellyel a párisi Salonban mention honorable-t nyert, továbbá Téli mosás, Adler N. tulajdona, Budapest; Vonós négyes holdvilágnál (1902), ő Felsége a király tulajdona; Gábor arkangyal, oltárkép az erzsébetvárosi templomban és a Lakodalom, mely az 1908. évi londoni magyar kiállításon volt legelőbb kiállítva, s a művésznek eddig legnagyobb arányú genreképe. A Lakodalmat egyébként Londonban ezüstéremmel tüntették ki. A genreképeken s bibliai tárgyú festményeken kívül számos táj- és arczkép került