Szendrei János - Szentiványi Gyula: Magyar képzőművészek lexikona 1. Abádi - Günther (Budapest, 1915)
B - Barabás Ilona - Barabás Miklós
Barabás rűen foglalkozott a rajzolással és a vízfestéssel. Az arczképrajzolás állandó mellékkeresetévé vált, s most már aránylag elég jól jövedelmezett, mert egy-egy képmásért egy váltó forintot is megadtak. Egyik barátja tanácsára ez évben kezdett krétával rajzolni. 1826 nyarán Kiss József alispán vendége volt, ki egy billiárd szobát építtetvén, megbízta, hogy fessen a falak fülkéibe valamit. A három fülkébe B. ugyanannyi allegorikus képet festett, s az ellátáson kívül ezért 20 ezüst forintot kapott. Az 1826—27-iki iskolai évben újra Nagy-Enyeden volt, s minden szabad idejét arczképrajzolással töltötte. 1826- ban kezdte az elefántcsontra való vízfestést, s már első kísérlete oly sikerrel járt, aminővel eddig még nem dicsekedhetett. A nagyenyedi diákok egyik kosztos asszonya, Adorjánná ugyanis megrendelte nála családja miniature képét, amiért azután egész évben díjtalanul kosztolt nála. Ez időből való egy Quodlibetje, amely tele van másolatokkal és arczképekkel, s amely legrégibb önarczképét is (16 éves korából) magában foglalja. Ez jelenleg a nagyenyedi ref. collegium könyvtárában van. A rajzolásban való ügyessége ekkor már annyira haladt, hogy az emlékezetből való arczképrajzolást amilyen szeretettel, ép oly sikerrel űzte. Így rajzolta le emlékezetből Katona Zsigmond főkormányszéki tanácsost, Kemény Simon báró főispánt stb. Első nagyobb sikere mégis egy bájos női arczképhez fűződik, melyet Mutiki Rózsiról, egy szépségéről híres nagyenyedi divatárus leányról elefántcsontra miniatureban festett. A képért csak női kézimunkát kapott cserébe, de az erkölcsi, s ennek révén később, mikor a képnek a városban híre ment, az anyagi siker is bőven kárpótolta. 1827-ben szünidejét Nagyszebenben töltötte. Itt ismerkedett meg Barra Gáborral, a későbbi kolozsvári kőnyomdászszal, aki akkoriban Bielz (1. o.) nagyszebeni kőnyomdásznál segédként dolgozott. Tőle tanulta meg a kőre rajzolás titkait. Első kísérlete e nemben egy tanulmányfő volt, melyet Barra néhány példányban sokszorosított. Barra kérésére megrajzolta ennek arczképét is, melynek révén a nagyszebeni előkelő családoknál számos jó ebédet s még több megrendelést kapott. A legelső, akinek Barra arczképe megtetszett, Szentpáliné asszony volt, aki leányát rajzoltatta le vele, s ezért a vendégeskedésen kívül 10 váltó forinttal jutalmazta meg. Szentpáliék révén csakhamar az egész szebeni előkelőséggel megismerkedett, s a hamarosan felkapott festő egymásután rajzolta meg Wachsmann Lotti, a szász comesné leánya, Benedikty provinciális comissárius és neje, s mások arczképeit. Nehány hét alatt 40 frtot keresett s azután anyjához utazott Dálnokra, akit már öt esztendeje nem látott. Innen útja Enyedre vezetett, ahol Mutiki Rózsi arczképe révén nagy népszerűségre tett szert, főleg a kisasszony rajongói között. A helybeli huszártisztek, köztük több gróf és báró, akik a szép divatárus leány arczképét ismerték, egymásután rajzoltatták le magukat, noha a fiatal művész most már nem törekedett az olcsóságra. A krétarajznak 10 váltó frt., a miniaturenak pedig 5 pengő volt az ára. A huszártisztek közül lerajzolta Wolkenstein és Draskovics grófokat, Mukics alezredest, Nagy Sándort, a későbbi honvédtábornokot stb. A sok megrendelés elfoglalta minden idejét s emlékirataiban ő maga írja: »Ez időtájt már inkább voltam festész, mint diák.« Az 1828. év elején tartandó vizsgálatokat már be sem várta. Művészetének tudata olyan határozottságot öntött belé, hogy minden aggodalmaskodás nélkül lemondott arról, hogy befejezze iskoláit. 1828 január 5-én tehát búcsút mondott a collegiumnak és Nagy-Enyednek s 250 frt. megtakarított pénzzel és határtalan lelkesedéssel választott pályája iránt neki vágott a nagyvilágnak. Enyedről egyenesen Nagyszebenbe ment, ahol hat hónapig tartózkodott, s ezalatt elkészítette gróf Nemes Jánosné, Brukenthal József báró, Mesmacher tábornok és mások arczképeit. Szebenből haza látogatott, ahol nagyapja keserű szemrehányásokat tett neki, mert abbahagyta tanulmányait. De a fiatal művészt, akit lelkiismeretén kívül még régebben volt tanára, Szász Károly is megnyugtatott arról, hogy helyesen cselekszik, nem tudta szándékától eltéríteni. Ez év őszén ismét Enyeden volt, de már nem mint diák, hanem professzionátus festő. Báró Kemény Simonnétól több megrendelést kapott, sőt Csombordba is kihívták, ahol a bárónőt krétarajzban megörökítette. Enyedről Kolozsvárra utazott, hol néhány nap múlva megismerkedett Gentiluomo (1. o.) olasz festővel, aki azonban főkép ének- és zongoratanítással foglalkozott. »Ezt láttam először olajfestékkel dolgozni — írja B. emlékirataiban. — Én eddig csak crayonnal rajzoltam, vagy miniatureban festettem, melynél a vízfestés a tusrajzoláshoz hasonlít. Gentiluomo a Bergai házában lakott, kinek fiával ismerős lévén, gyakran benéztünk az olasz festőhöz, s itt láttam, hogyan kell kezelni az olaj festéket. A legkevésbé azt tudtam elképzelni, hogyan kell az olajfestésben árnyalni. Itt láttam azt, hogy lehetőleg minden színt a maga helyére kell tenni és még azon nedvesen összelágyítani ... Én először enyves papírra próbáltam meg a festést, először csak egy fejet szürkében, a másodikat pedig már színekkel. Azután vásznat alapoztam és a harmadik képemet erre festettem. A negyedik olaj festésű arczképét már pénzért készítettem el.« 1829 augusztusáig tartózkodott B. Kolozsvárott. Közben azzal is bíztatták, hogy ösztöndíjat szereznek számára, s így annál türelmetlenebbül várta, hogy Bécsbe kerüljön.