Művészeti Lexikon 1. A-K (Budapest, 1935)

A - Angkor Thom - Angkor vat - Angol művészet

Angol művészet 35Angol művészet szeszélyesen lobog, hanem függélyes vonalak rendszerébe van fogva, amely­be vízszintes tendenciák is belejátsza­nak (Cambridge, King’s College, Can­terbury, Gloucester és Winchester egyes részei, három gyönyörű oxfordi ká­polna: Magdalen College, New College, All Souls Coll., London: Westminster Hall, Windsor: Sz. György-kápolna s a stílusnak talán legszebb és legfejlet­tebb példája, a Westminster VII. Hen­­rik-kápolnája; a világi épületek közül Hampton Court nagy része). Igen jel­lemző e korban a legyezőboltozat, de nem kevésbbé jellegzetesek a pompás gerendamennyezetek, ezek közül is el­sősorban a Westminster Hall­é, ame­lyet az angolok az ácsművesség világ­raszóló alkotásának tartanak A perpendicular style korszaka na­gyon hosszú volt. Emlékei a XVI. szá­zad első negyedében is kimutathatók, de még ezután sem szűnnek meg tel­jesen; formanyelvük a kelet felől be­szivárgó renaissance formai elemei­vel keveredik s megszületik a Tudor style (1485—1558). Az olasz renaissance első nyomai Wolsey bíboros hampton­­courti palotáján tűnnek fel, amely­nek dekoratív munkái közül az olasz Giovanni da Maranónak is szerepe volt; általában a korszak számos na­gyobb építkezésénél dolgoztak idegen, kezdetben olasz, később inkább fla­mand és német mesterek, köztük a nagy Holbein, akinek építészeti fő­műve angol földön a rajzban fennma­radt londoni King Street-kapu volt. A németek bizonyos nehézkességet hoztak magukkal, amely különösen Erzsébet korában érvényesül (1558— 1603, Elisabethan style), egyébként úgy Erzsébet, mint I. Jakab korában (1603—1625, Jacobean style), az úgy­nevezett angol renaissance idején, az architektúrát a formanyelv bizony­talansága, de ügyes felépítés, gyak­ran művészi tömegcsoportosítás, ha­tározott elegancia s a nagyméretű ab­lakokkal áttört homlokzatok barátsá­gos karaktere jellemzi. Az épületek nagy része lakóház és kastély (Lon­­gleat, Montacute, Knole, Hardwicke Hall, Hatfield House). A faépítészet is virágzik s alkotásai részben a per­pendicular style fába átvitt forma­nyelvét mutatják, részben a Tudor - stílushoz simulnak (Lyemore, Ock­­wells). A Tudor-korszak s az utána követ­kező idők formailag többé-kevésbbé zavaros és kiforratlan művészetét a XVII. sz.-ban tiszta és nyugodt klasz­­szicizmus váltja fel, amelynek nagy­mesterei Inigo Jones és Sir Chris­topher Wren (1. o.). A két mester is­kolát csinált; hosszú emberöltőkön ke­resztül jóformán minden angol épí­tész az ő szellemükben dolgozott. Az epigonok közül Vanbrugh (1. o.) és Kent válnak ki; utóbbi építette a Whitehall Horse Guards épületét és a norfolki Holkham House-ot, kissé száraz, de előkelő formákban. Gibbs és Hatuksmoor, az utóbbi Wren egyik tanítványa, jeles templomépítők vol­tak, s általában Gibbs tekinthető a Wren utáni idők legerősebb tehetsé­gének; legszebb profán épülete a kör­alaprajzú oxfordi Radcliffe-könyvtár. A palladiánus klasszicizmus többi épí­tésze közül Vardy (Spencer House, S. James), George Dance (Mansion Hou­se), Chambers (1. o.), Sir Robert Tay­lor, James Craig, az edinburgi nagy­mester, Cooley és Gandon, Dublin ve­zető építészei, végül az Adam-család (1. o.) válnak ki. Az Adam-ok működése mintegy le­zárja az angol renaissance-ból kiin­duló és a barokkot felölelő fejlődést. Utánuk a neoklasszicisták következ­nek, az építész-archeológusok, élükön James Stuart-tal (1713—88), aki Re­­vett-tel együtt Athén régiségeit pub­likálja (1762). Bizonyos értelemben már Robert Adam is hozzájuk számít; ő is rajongója volt az antik építészet­nek, vonzotta a „near east“, s Dio­­cletianus spalatói palotájáról pompás művet tett közzé. A neoklasszicizmus mellett a neogótikának is sok híve van; amannak mesterei közül Henry Holland, a Wyatt-fivérek, S. P. Cocke­rell, Nash (1. o.), Sir John Soane (1. o.) és William Wilkins (University College, National Gallery), a későb­biek közül Barry (1. o.), egyben a neo­gótikus londoni parlament alkotója, Pennethorne, Smirke (1. o.), az In­­wood-család (1. o.), Sir William Tite, a londoni tőzsde mestere és a zseniá­lis H. L. Elmes (Liverpool, Sir Geor­ges Hall) válnak ki, míg az új csúcs­íves művészet nevezetesebb mesterei Pugin (1. o.), Horace Walpole (Straw­berry Hill), G. E. Street (Law Courts), Butterfield (Oxford, Keble College), Pearson (a Westminster északi elő­csarnoka és számos londoni templom), s mindnyájuk közt a legerősebb, Sir G. Scott (1. o.). A modern angol építészet legfőbb jellemző vonása a történelmi eklekti­cizmus. Históriai formákkal és histó­riai szellemben dolgoznak, különösebb önállóságra való törekvés nélkül. Részben a palladiánus klasszicizmus­ból, részint a középkor építészetéből, részint — mint R. Norman Shaw és társai — a németalföldi elemekkel átszőtt késői angol renaissanceból, a Queen Anne-ból merítenek. Általában konzervatív módon ragaszkodnak a jól bevált stílusokhoz, amelyeket min­dig ízléssel és tudással használnak fel (Marshall Mackenzie: Waldorf Ho­tel Londonban, Wiliam Young: glas­

Next