Művészeti Lexikon 1. A-K (Budapest, 1935)

G - Gozzoli, Benozzo - Gödöllői művésztelep - Gödöllői tabernaculum

Goyen 401 Gödöllői tabernaculum GOYEN, Jan van, hollandi festő és rézkarcoló, * Leiden 1596, + Hága 1656. Szülőhelyén és Hoornban tanult, két évet Franciaországban töltött el, 1616- ban Haarlemben Esaias van de Velde tanítványa lett. Utóbbi újszerű, de még elfogult, nehézkes modorának ha­tása alatt festi első tájképeit (Berlin, Braunschweig, Bréma), amelyekre ta­lán Avercamp is hatott. Előadásmódja azonban csakhamar egyre festőibbé válik, végül színei és formái aranyos fényű párában olvadnak össze, amivel műveinek egységes hangulatot kölcsö­nöz. G. az érett hollandi tájképfesté­szet megalapítója, de a Hollandiára nézve jellemző napfénytől áthatott pá­rás levegő hangulatainak festői vissza­­tü­kröztetésével túltesz valamennyi XVII. sz.-i tájképfestőn. Többnyire jellegzetesen hollandi folyó- és tenger­parti tájképeket örökített meg fákkal, parasztházakkal, városokkal, szélmal­mokkal. Művészete a hollandi tájkép fejlődésére főkép S. Ruysdael, Molyn, A. Cuyp, valamint számos kisebb ta­nítvány (Knijf, Croos, Nolde stb.) út­ján nagy hatással volt. Szépművé­szeti Múzeumunkban három műve s a Ráth György­ Múzeumba egy jel­legzetes folyamparti tájképe (1652) látható. GOZZOLI (ejtsd: godzoli), Benozzo, tkp. Benozzo di Lese di Sandro, firen­zei festő, * Firenze 1420 v. 1424, + Pi­­stoia 1497. Előbb ötvös, mint ilyen Lar. Ghiberti segédje a Baptisterium 2. ka­puján Firenzében (1444—47), azután festő és Fia, Angelico tanítványa és ségéd­je Rómában (1446) és Orvietóban (1447). Tulajdonképen technikailag ma­radt művész, a gótikusok kései utódja, ki mestere mély vallásosságát naív, vidám, dekoratív világi festészetté ala­kítja. Gazdag fantáziája, bájos mesélő­képessége, mellyel csodálatos bőbeszé­dűséggel kora szokásait és embereit mutatja be bibliai és szentek történe­tét ábrázoló freskóin, valamint friss és élénk színei kora egyik legvonzóbb egyéniségévé avatják. Legkorábbi ön­álló munkái Montefalcóban (1449-től körülbelül 1455-ig) . Freskók Szt. Fe­renc életéből (S. Francesco), Madonna della Cintola, oltárkép (1450), S. For­­tunato temploma részére (ma Róma, vatikáni képt.). Azután rövid ideig Perugiában (1456) és Rómában (1458). Ez időből: Trónoló Madonna szentek közt (1456, Perugia képt.). Visszatérve Firenzébe (1459—62), festi legbájosabb munkáját: a három király vonulása Betlehembe, háttérben a toszkánai he­gyekkel, a Medici-család, a konstanti­nápolyi pátriárka és az utolsóelőtti bizánci császár, Joannes Palaeologus arcképével (freskó Pál, Riccardi-Me­­dici), utána S. Gimignanóban (1463— 68), freskók Szt. Ágoston életéből (S. 26 Művészeti Lexikon, I. Agostino). Élete jelentős részét Pisá­ban tölti (1469—85, vagy még tovább), ahol 24 nagy freskót fest az ó-testa­mentumból a Camposanto falára. Nagy részük ma rossz állapotban, de a jó állapotban levők közül a Noé részeg­sége, a toszkánai szüret életteljes áb­rázolásával a korai renaissance egyik legelragadóbb alkotása. Oltárképei rit­kák: Trónoló Madonna négy szenttel (1461, London, National Gall.), a hozzá­tartozó oltárpolc. Szent Domonkos cso­dája (Brera), Aquinói Szent Tamás megdicsőülése (Louvre). Mária a gyer­mekkel, mögötte két függönyt tartó angyallal (Berlin). Madonna a gyer­mekkel, Szent Ferenc és Bernáttal (Bécs, Kunsthist. Must.). — Irodalom: Wingenroth (Heidelberg, 1897). Stokes (London, 1904). Mengin II. (Párizs, Les maîtres de l’art). Fónagy: GÖDÖLLŐI MŰVÉSZTELEP. A szá­zad első éveiben Kőrösfői Kriesch Ala­dár és Nagy Sándor személye körül kialakult művészcsoport. A képzőmű­vészet és az iparművészet kérdései egyformán foglalkoztatták őket a ba­ráti meghittségben, mint az angol preraffaeliták, akik mintaképeik vol­tak, dolgoztak közösen, vagy egymást kiegészítve, igénytelenségben és a gö­döllői természet csendjében életideál­juk megvalósításán. Az inkább festő és tervező Körösfői K. Aladár és Nagy Sándor mellett az utóbbinak svéd ba­rátja, Belmonte Leó (1. o.) volt az iparművészet képviselője. Két barát­jának kartonjait ő szőtte meg gyönyö­rű gobelinekké. A gödöllőiek, mint együttes, egyszer mutatkoztak be a nyilvánosság előtt. 1909 őszén nagy­szabású kiállítást rendeztek a Nem­zeti Szalonban. Mint a csoport tagjai részt vettek ezen a kiállításon a há­rom alapítón túl Nagy Sándorné Zichy István gróf, Raáb Ervin festők, Juhász Árpád iparművész és festő, Undi Carla iparművész és Sidló Fe­renc szobrász. Állami támogatással Körösfői K. Aladár szobrásziskolát alapított Gödöllőn, amelyet eleinte maga, utóbb Nagy Sándor és Nagy Sándorné vezetett. Az iskola a forra­dalmak után támogatás híján meg­szűnt, miután számos tanítványt bo­csátott útnak, kik közül többen a ma­guk műhelyében folytatták utóbb mű­ködésüket. A háború szétszórta a mű­vészcsoportot és véget is vetett a kö­zös munkának. Elek: GÖDÖLLŐI TABERNACULUM, az orsz. magy. iparművészeti múzeum gyűjteményében, a rendkívüli gazdag­ságra és festői hatásokra törekvő XVII. sz.-i német barokk művészet igen szép és jellegzetes példája. Az aranyo­zott és ezüstözött, részben békateknő­­vel borított díszszekrény eredetileg vi­lági használatra készült, amiről a ta

Next